eur:
394.32
usd:
370.16
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Számos mesterszakot nem akkreditáltak még

A kétciklusú képzés bevezetésével az eddigi 426 felsőoktatási szak helyett februárban csak 102-re lehet jelentkezni. Az új rendszerben a hároméves alapképzésben végzettek átlagosan 35 százaléka léphet át a mesterképzésre. A mesterszakok akkreditációja jelenleg is tart, így a 15-én megjelenő felvételi tájékoztatóban még nem lesz benne, hogy három év után mire lehet szakosodni.

A kétciklusú képzés lényege, hogy az európai egység jegyében előbb egy hároméves alapképzésen kell átesniük a hallgatóknak, amely után úgynevezett bachelor diplomát kapnak.

Az oktatási tárca szerint ez egy mostani főiskolai diplomának felel meg, amellyel már ki lehet lépni a munkaerőpiacra. Az alapképzés után a végzősök átlagosan 35 százaléka felvételizhet a mesterszintre, ahol két év után kapnak mesterdiplomát, amely egy mostani egyetemi diplomának felel meg.

A szaktárca szerint ez a 35 százalék lényegében megfelel a mostani továbbtanulási adatoknak, tehát öt év múlva sem lesz kevesebb egyetemi végzős, mint most.

A 102 alapszakot tartalmazó listát a minap tette közzé az Oktatási Minisztérium a www.felvi.hu internetes honlapon. Eszerint nem lesz külön büntetés-végrehajtási, igazgatásrendészeti, határrendészeti, katasztrófavédelmi vagy nemzetbiztonsági szak, helyettük az egységes rendészeti-igazgatási szakra kell jelentkezni.

Februártól megszűnnek a biológus, molekuláris biológus, biológiatanár, biofizikus és zoológus szakok is. A hároméves egységes biológia szak után lehet csak továbbjelentkezni a szakirányú mesterszakokra.

A majdani mesterszakokról egyelőre keveset tudni. A Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) eddig csak 10 rendészeti mesterszakot ismert el, a többit a tervek szerint az elkövetkező években engedélyezi a testület.

Tehát aki februárban jelentkezik egy szakra, egyelőre nem tudhatja, hogy mely mesterszakon tanulhat tovább a bachelor diplomájával. Akkreditáció tekintetében azonban az alapszakokkal sincs minden rendben, ugyanis a 102 alapszak közül körülbelül 30 úgy indul, hogy azt a MAB elismerése nélkül engedélyezte az oktatási miniszter.

Magyar Bálintnak ehhez van joga, de ezek a szakok a MAB elismerése nélkül csak két évig működhetnek.

Arról, hogy mi lesz azzal, akinek a képzési ideje alatt szűnik meg a szak, az InfoRádió ellentétes információkat kapott. A felsőoktatási helyettes államtitkár szerint új intézményben folytathatja a tanulmányait, az Oktatási Minisztérium sajtóosztálya szerint viszont végigjárhatja a szakot az eredeti intézményben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×