Felújították a légierő föld alatti irányítási központját

Infostart
2005. december 5. 15:10
Veszprémben átadták a magyar légierő 11 millió euróból, vagyis 2,7 milliárd forintból felújított vezetés-irányítási központját.

Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára az ünnepségen elmondta: korszerűsítették az energia- és a szellőztető-rendszert, lecserélték a híradó-informatikai technikát, és átalakították a parancsnoksági irodákat, valamint a biztonsági szolgálat épületét is.

Sági János, a légierő parancsnoka arról beszélt, hogy a veszprémi beruházással lezárult a NATO egyik legjelentősebb fejlesztési programja Magyarországon, és ma már a légierő valamennyi fegyverneme képes szövetséges kötelékben végrehajtani feladatait.

A vezérőrnagy emlékeztetett arra, hogy a magyar honvédség a napokban tagja lett a NATO Korai Légi Felderítő Rendszerét üzemeltető nemzetközi szervezetnek, az AWACS-nak.

A földalatti labirintus-rendszert 1941-ben építették ki légoltalmi célokra és a Magyar Nemzeti Bank aranykészletének védelmére, majd 1962-ben lett a Légvédelmi Parancsnokság vezetési bázisa.