Pénzt vonnak el Budapesttől?

Infostart
2005. december 1. 17:50
A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció szerint Budapest jövőre 6 százalékkal kevesebb állami forrást kap a központi költségvetésből, mint idén. Az MSZP szerint nincs értelme elvonásról beszélni, mivel még nem fogadták el a központi büdzsét.

Hutiray Gyula, a fővárosi közgyűlés pénzügyi bizottságának fideszes tagja az InfoRádióban kijelentette: a főváros a helyben maradó személyi jövedelemadó arányának csökkenése miatt mintegy 4 milliárd forint kiesést kénytelen elkönyvelni.

A politikus szerint Budapest költségvetési koncepciója ezt a szociális, egészségügyi és oktatási intézményeitől elvont pénzzel kívánja pótolni.

A fővárosi közgyűlés pénzügyi bizottságának szocialista elnöke szerint a központi költségvetést még nem fogadta el a parlament, ezért legfeljebb tendenciákat lehet érzékelni.

Moskovics Péter az InfoRádióban elmondta: valóban tervbe vették, hogy azoknál az intézményeknél, amelyek túlteljesítik a saját bevételi tervüket, a többlet 25 százalékát központosítják.

Hozzátette: ez azonban nem függ össze a központi költségvetés már elfogadott sarokszámaival.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Interjú Hutiray Gyulával
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Interjú Moskovics Péterrel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást