eur:
394.07
usd:
364.96
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
Szlovákiai államfőválasztás - Peter Pellegrini mellé áll a felvidéki magyar erő

Szlovákiai államfőválasztás - Peter Pellegrini mellé áll a felvidéki magyar erő

Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke az első kör győztesével, Ivan Korčok egykori külügyminisz...

Vitézy Dávid az Arénában: Budapestről szóló Budapest-politikára teszek ajánlatot a fővárosiaknak

Vitézy Dávid az Arénában: Budapestről szóló Budapest-politikára teszek ajánlatot a fővárosiaknak

Az a fajta pártpolitikai csatározás, ami minden ügyet átsző Budapesten, így nem mehet tovább, el kel...

Megnyílt a Nyugati pályaudvaron a felújított keresztaluljáró

Megnyílt a Nyugati pályaudvaron a felújított keresztaluljáró

Befejeződtek a Nyugati pályaudvar keresztaluljárójának felújítási munkálatai, mostantól az utasok el...

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki te...

A Papp László Budapest Sportarénában lehet majd pacsizni Szoboszlaival

A Papp László Budapest Sportarénában lehet majd pacsizni Szoboszlaival

A válogatott labdarúgó közönségtalálkozót szervez az Európa-bajnokság előtt.

Új funkció érkezik a telefonokra, még több videót lehet megnézni

Új funkció érkezik a telefonokra, még több videót lehet megnézni

A YouTube TV-ről ismert funkció azok számára lesz hasznos, akik szeretnek egy időben akár több dolog...

inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
×
×
×