2024. január 4. 13:07 Bozótvágóval támadt a szomszédra, mert az sokat lógott a nevelt lányával Emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Heves Vármegyei Főügyészség egy siroki férfi ellen, aki bozótvágóval támadt haragosára.
2024. január 4. 12:55 Csaba László az Arénában: már a 2,5 százalékos gazdasági növekedés is szép teljesítmény lenne Tényleges recesszió és csökkenő, de magas infláció jellemezte a magyar gazdaságot 2023-ban – így összegzett Csaba László közgazdász, akadémikus az InfoRádió Aréna című műsorában. 2024-ben a kormány által vártnál jóval szerényebb növekedésre lát esélyt, ennek tényezőiről is beszélt. Helyeselte ugyanakkor, hogy a kormány végül mégis felveszi a helyreállítási hitelt.
2024. január 4. 12:41 Új módi Nyugat-Magyarországon: biciklis-autós vegyes közutaknak örülhetnek a helyiek Az eddigi visszajelzések többsége pozitív, ugyanis gyorsabban lehet eljutni a közeli nagyvárosokba.
2024. január 4. 12:28 Megszólalt Nagy Feró, ezt gondolja fia távozásáról a Beatricéből Két tag is távozik a zenekarból, az egyikük ráadásul Nagy Feró fia, Hunor.
2024. január 4. 12:17 Varga Mihály a kormány két fő céljáról beszélt Az idei év a gazdasági növekedés erősítésének az éve, a költségvetés helyzete továbbra is stabil - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a büdzsé helyzetét bemutató sajtótájékoztatón.
2024. január 4. 12:07 Kiderült: vissza fog térni a határellenőrzés a szlovák-magyar határon „Szlovákia nem hosszabbítja meg a szomszédos országokkal közös határon végzett ellenőrzéseket, mivel csökkent az illegális migráció, és jelenleg nyugodt a helyzet” – jelentette ki a szlovák belügyminiszter. A cseh kormány ezzel ellentétben úgy döntött, hogy Csehország február 2-ig meghosszabbította a szlovák határ szúrópróbaszerű ellenőrzését.
2024. január 4. 11:56 Borkai Zsolt nem hajlandó visszalépni a fideszes győri polgármester javára A visszatérő politikus nem tart attól, hogy a Fidesztől esetleg elvett szavazatokkal az ellenzéket segíti.
2024. január 4. 11:45 Újabb dolgok derültek ki a Lengyelországba berepült orosz robotrepülőről Orosz provokáció lehetett a robotrepülőgép múlt pénteki behatolása Lengyelország légterébe - jelentette ki Jacek Siewiera, a lengyel államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Iroda (BBN) főnöke a TVN 24 kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva.
2024. január 4. 11:33 Ez a pusztító orosz kibertámadás a Nyugat számára is figyelmeztetés lehet Exkluzív részleteket osztottak meg arról a decemberi kibertámadásról, amelyről eddig csak azt lehetett tudni, hogy 24 millió ukrán internetelérését szüntette meg egy csapásra.
2024. január 4. 11:24 Egy elmaradt kézfogás miatt áll a bál a sakkvilágbajnokságon A szamarkandi vb első fordulójában nem volt hajlandó kezet fogni a lengyel Jan-Krzysztof Duda orosz ellenfelével.
2024. január 4. 11:12 Példátlan orvossztrájk Nagy-Britanniában Szerdán megkezdődött a brit egészségügy történelmének leghosszabb munkabeszüntetése. A pályakezdő, úgynevezett junior orvosok (kilenc évnél kevesebbet töltöttek a pályán) hat napon át sztrájkolnak Angliában, 35 százalékos béremelést követelve.
2024. január 4. 11:01 Tragédia a miskolci vasútvonalon Halálra gázolt egy embert a Tokaj InterCity csütörtökön a miskolci rendező-pályaudvarnál – közölte a Mávinform Facebook-oldalán.
2024. január 4. 10:49 Faragó Tamás a vízilabda-Eb előtt: ez most púp a hátán mindenkinek Csütörtökön a férfiak Horvátországban, pénteken a nők Hollandiában kezdik meg a vízilabda-Európa-bajnokságot. A csapatokra február elejétől világbajnokság vár Dohában, a legjobbak pedig július végétől a párizsi olimpián szerepelhetnek. A nyári vb-n aranyérmes magyar férfiválogatott már biztosította helyét az év legnagyobb sporteseményén. Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnokot, a Nemzet Sportolóját kértük esélylatolgatásra.
2024. január 4. 10:37 Lángok csaptak fel egy ceglédi oktatási intézményben A helyszínre riasztott hivatásos tűzoltók eloltották a tüzet.
2024. január 4. 10:25 Késes ámokfutásba kezdett egy nő a tokiói metrón Egy húszas éveiben járó nő többeket is megsebesített az egyik tokiói metróvonalon - úgy tűnik, áldozatait véletlenszerűen választotta ki.
2024. január 4. 10:13 Szijjártó Péter: rekord rekord hátán – videó Tavaly több mint 13 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra, ami rekordnak számít – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön közzétett videójában.
2024. január 4. 10:01 Rendkívüli bejelentés Milák Kristófról Klubja, a Honvéd vezetője, Gergely István nyilatkozott az újévi fordulatról. Milák Kristóf számára szerinte "más az íze a sikernek".
2024. január 4. 09:40 Végigsöpör a közösségi médián a Kylian Mbappé-igazolás álhíre Mindenhol azt látni, hogy a francia szupercsatár már kezébe is csapott Jürgen Kloppnak, és Szoboszlai Dominik csapattársa lesz. Csakhogy...
2024. január 4. 09:28 Brutális kettősség jellemzi Európa időjárását - térkép Európa északi részén, Skandináviában a hét közepén a rendkívüli hideg és hóviharok akadályozták a közlekedést, több helyütt bezárták az iskolákat is, míg délebbre a viharos időjárásnak halálos áldozata is volt - derül ki a helyi hatóságok legfrissebb beszámolóiból.
2024. január 4. 09:16 December óta "odafagytak" a tüntetők Belgrád utcáira – olvadás nem várható Szerbiában az egyre erőteljesebb tüntetéseken már forgalmas utak kereszteződéseit zárták le, mert a demonstrálók sérelmezik a választások eredményét, amelyeken Aleksandar Vucic pártja szerezte meg a legtöbb szavazatot. Németh Ferencet, a Magyar Külügyi Intézet Balkán-szakértőjét kérdeztük.
2024. január 4. 09:04 A MÁV-nál csönd van arról, hogy márciustól mi lesz a HÉV-en a Budapest-bérlettel Karácsony Gergely főpolgármester tájékoztatása szerint a szerződés határozatlan időre szól, ami egészen addig van érvényben, amíg valaki fel nem mondja.
2024. január 4. 08:52 Éledezik a magyar export az importhoz képest A kivitel 77, a behozatal 75 százalékát az EU tagállamaival bonyolította le Magyarország.
2024. január 4. 08:41 Megvannak a számok, kilőtt a turizmus A vendégek száma 13, a vendégéjszakáké 7,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
2024. január 4. 08:28 A "vb-döntővel" indul a vízilabda-Eb - sport a tévében Görögország ellen kezdi meg szereplését a magyar férfiválogatott Horvátországban. Pályán a Juve, a Barca és sok síző is.
2024. január 4. 08:17 Ők voltak a világ legjobbjai a profi futballisták szerint A január 15-i, londoni The Best FIFA-gála előtt a világszövetség nyilvánosságra hozta a FIFPro szavazásának szűkített listáját. Kiderült, hogy 28 000 profi labdarúgó szavazása alapján kik voltak az előző esztendő (nagy részének), illetve a nőknél a 2022–2023-as idénynek a legjobbjai. A mostani 23-as kereteket a bejelentésnél tizenegy fősre szűkítik majd.
2024. január 4. 08:05 Donald Trump nem nézi tétlenül, hogy nem hagyják indulni a választáson Fellebbezést nyújtott be szerdán az őt a választási indulásból kizáró, Colorado állam legfelsőbb bírósága által hozott döntés ellen a szövetségi Legfelsőbb Bíróságon.
2024. január 4. 07:53 4 milliárd? - Indulhat a lottóláz Magyarországon Fél éve nem volt, aki kilője az összes számot az ötösön.
2024. január 4. 07:41 Kaiser Ferenc: Ukrajna átvette a nem túl szép orosz harcászati eljárást Az ukránok már nem viselik el az orosz támadásokat, nem koncentrálnak csak a védelemre, de az sehol sincs leírva, hogy az egyik fél köteles elviselni, hogy a másik büntetlenül bombázza – mondta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
2024. január 4. 07:29 Bevásárolt a Vajda-Papír Norvégiában Többségi üzletrészt szerzett a Vajda-Papír Kft. a már több mint 10 éve a cégcsoporthoz tartozó norvégiai Vajda-Papír Scandinavia AS-ben - közölte Vajda Attila, Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.
2024. január 4. 07:13 Kemény üzenetet kaptak a húszik Tizenkét - zömmel nyugati - hatalom következményeket helyezett kilátásba szerdai közös közleményében arra az esetre, ha a jemeni húszi lázadók nem hagynak fel a Vörös-tengeren közlekedő hajók elleni támadásokkal.
2024. január 4. 07:02 Lassan egy közepes városnyi menekült jön naponta Ukrajnából és Romániából Már bőven többen jönnek keleti szomszédunk felől, mint a Kárpátalja irányából.
2024. január 4. 06:50 Figyelmeztetnek a tudósok, újabb ökológiai katasztrófától kezdtek tartani A H5N1 mostanra világjárványt okoz a természetben, jegesmedve halálát is okozta már. A kutatók attól tartanak, hogy a rendkívül fertőző vírus a modern idők egyik legnagyobb ökológiai katasztrófáját idézheti elő.
2024. január 4. 06:38 Darts-vb-döntő: elrontották "a gyerek" játékát - videó A mérkőzés elején 2-2-ig fej fej mellett haladtak a felek, majd a torna meglepetésembere, a 16 éves Luke Littler tudott elhúzni 4-2-re.
2024. január 4. 06:26 Az őszi drágulás után ismét áremelkedés jöhet a szálláshelyeken - itt vannak a tervek Pörgött a turizmus az év végén, az érintett cégek többsége már emelt árakkal várta az utolsó negyedévet, és várhatóan 2024 első hónapjaiban is drágulnak a szolgáltatások.
2024. január 4. 06:13 Farolva, füstölő gumikkal rongyoltak a sofőr után a rendőrök - videó Türelmetlen kisbusz sofőrjére csaptak le azonnal a járőrök.