2024. március 9. 08:39 Halálutak: ennyire életveszélyes Magyarországon autózni Két szomszédos országunk áll a legrosszabbul az egymillió főre jutó közúti halálozások tekintetében ami a közlekedést illeti.
2024. március 9. 08:26 Friss kutatás: összefügg a mikrobiom állapota az öregedéssel Az emberi mikrobiom állapota összefüggést mutat az öregedés gyorsaságával - derül ki egy tanulmányból, amelynek első szerzői Kerepesi Csaba, a HUN-REN Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (HUN-REN SZTAKI), valamint Torma Ferenc, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kutatói.
2024. március 9. 08:13 Rengeteg pénz gyűlik össze a világ leghíresebb szökőkútjában Évente több mint félmilliárd forintnyi érme kerül a vízbe.
2024. március 9. 08:12 Orbán Viktor a találkozó után: „Jobb lenne a világnak és jobb lenne Magyarországnak is, ha Donald Trump elnök úr visszatérne” Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Donald Trump korábbi amerikai elnökkel, republikánus elnökjelölttel tárgyalt Mar-a-Lagóban, Trump floridai rezidenciáján.
2024. március 9. 08:00 Szavanna az amazonasi őserdők helyén? – Akár még ebben az évszázadban bekövetkezhet A tengeráramlásoknak jelentős hatásuk van a Föld hőáramlására és az éghajlat alakulására. Leállásuk dominóként döntené be a Föld további fontos éghajlati rendszereit. Az SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének tanszékvezetője az InfoRádióban elmondta: az Észak-atlanti áramlat folyamatos lassulása miatt a jövőben nagymértékben visszaeshet a hőmérséklet Európában, és elképzelhető, hogy a kontinens északi részén bizonyos mezőgazdasági tevékenységeket sem lehet majd végezni.
2024. március 9. 07:45 Navracsics Tibor szerint súlyos válságban van a Balaton, mint lakóhely El kell dönteni, hogy megtartható-e a Balaton lakóhelyként, vagy arra kell berendezkedni, hogy egyfajta magyar Floridaként, a jómódú magyar nyugdíjasok, illetve a felső- és felsőközéposztály nyaraló és pihenőhelye legyen – mondta a miniszter egy siófoki konferencián.
2024. március 9. 07:30 Elárasztanák az Alkotmánybíróságot a panaszos napelemesek A háztartási méretű napelemes rendszerek elszámolásával kapcsolatos jogi környezet egyre növekvő kiszámíthatatlansága veszélyezteti a magyar családok és vállalkozások beruházásait, valamint az általános befektetői és beruházási bizalmat – állítja egy friss alkotmányjogi beadvány.
2024. március 9. 07:15 Aggasztó hír a nyugdíjas nőknek A nemek nyugdíja közt tátongó szakadék még hosszú évekig fennmarad.
2024. március 9. 07:00 Tervezhetünk szabadtérre a hétvégén - időjárás Csak vasárnap későn lesz csapadék legközelebb, addig kihasználhatjuk a kétszámjegyű hőmérsékleti csúcsokat.
2024. március 9. 06:40 Új hír jött a zöld rendszámokról Kettős rekorddöntést hozott a február a környezetkímélő autózásban, zöld rendszámos járműből 90 ezernél, tisztán elektromosból 50 ezernél több fut már Magyarországon - írja az Energiaügyi Minisztérium (EM) Facebook-bejegyzésében.
2024. március 9. 06:20 Megnézték, hogy meddig köhög az ember a Covid után – itt vannak az adatok A Covid-fertőzés után fennmaradó köhögés, amely a felnőttek 11-25 százalékát érinti, általában jóindulatú és 3-8 héten belül magától megszűnik komolyabb kezelés nélkül.
2024. március 9. 06:00 Szigorodnak a gésanegyed mozgási szabályai Korlátozzák Kiotó Gion nevű gésanegyedében a helyi lakosok szerint botrányosan viselkedő turisták mozgását, a kitiltják őket a szűk magánutcákról - közölte csütörtökön Ota Iszokacu városi tanácstag.
2024. március 8. 22:15 Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella Péntek esti sikerével az Újpest a nyolcadik helyre jött fel a labdarúgó OTP Bank Liga tabelláján.
2024. március 8. 22:04 Donald Trump fogadta Orbán Viktort A korábbi amerikai elnök floridai birtokán látta vendégül a magyar kormányfőt.
2024. március 8. 21:49 Nemzetközi Olimpiai Bizottság: Párizsban teljes lesz a nemi egyenlőség A párizsi nyári ötkarikás játékokon, az olimpiák történetében eddig példátlan módon teljes lesz a nemi egyenlőség, miután azonos számban indulnak férfi és női sportolók.
2024. március 8. 21:34 Nemzetközi összefogás az embercsempészet ellen Horvátország és Szlovénia vezeti majd azt az operatív munkacsoportot, amelynek célja a nyugat-balkáni útvonalon működő embercsempész-hálózatok elleni küzdelem hatékonyabbá tétele.
2024. március 8. 21:19 Minden idők legmagasabb februári deficitje a 1758 milliárd forintos államháztartási hiány - a nap hírei Vételi ajánlatot tett a spanyol Talgo vasútépítő vállalatra a Ganz-Mavag. Orbán Viktor ma Donald Trump republikánus várható elnökjelöltjével találkozik Floridában
2024. március 8. 21:04 Férfi vízilabda BL - Zalánkiék simán verték Manherczékat A címvédő Pro Recco Zalánki Gergővel a soraiban simán, 14-9-re nyert Manchercz Krisztián és Angyal Dániel csapata, a Marseille ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének első fordulójában.
2024. március 8. 20:49 Szakértő: a német kormány bevándorlókkal akarja megoldani a krónikus munkaerőhiányt A migrációban látja az Olaf Scholz vezette német szövetségi kormány a munkaerőhiány megoldását. A német parlament tavaly nyáron fogadta el az új bevándorlási törvényt, amelyet három lépcsőben vezetnek be – mondta az InfoRádióban Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője.
2024. március 8. 20:34 Bostonban teltházas vetítésen mutatták be a Semmelweis című filmet A Harvard Egyetemen is bemutatták a Semmelweis című magyar mozifilmet a Semmelweis Egyetem és a Harvard közötti szakmai együttműködés jegyében, a New York-i Liszt Intézet szervezésében.
2024. március 8. 20:19 Petr Fiala: nincs elég pénz az ukrán lőszersegélyre A cseh kormányfő közölte, hogy az Ukrajnának szánt lőszersegélynek egyelőre csak az első részére gyűlt össze a pénz.
2024. március 8. 20:04 Az Európai Bizottság elnöke szerint még a héten megindulhat a segélyszállítás Gázába Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy várhatóan a hétvégén megindul Ciprusról a segélyek szállítása.
2024. március 8. 19:49 Szaúdi Nagydíj - az Audi megveszi a Sauber teljes csapatát A német Audi autógyár megállapodott arról, hogy százszázalékban átveszi a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Sauber istállót.
2024. március 8. 19:34 MSZP-s polgármesterjelöltet támogat több párt is Budapest XVII. kerületében Lukoczki Károly MSZP-s önkormányzati képviselőt támogatja polgármesterjelöltként a főváros XVII. kerületében az MSZP, a DK, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP.
2024. március 8. 19:19 Ámokfutásra készült, de elkapták a rendőrök A Berlin melletti Petershagen egyik iskolájában, egy késsel és riasztópisztollyal felfegyverzett 22 éves férfit vettek őrizetbe péntek délelőtt - közölte Michael Stübgen, Brandenburg tartományi belügyminisztere.
2024. március 8. 19:04 Fenntarthatóság: az MNB új módszerrel is méri a GDP-t A jegybank ügyvezető igazgatója a Magyar Nemzeti Bank a Fenntartható GDP című vitairatának bemutatóján elmondta, mi mindent kellene még mérni a gazdasági növekedésen kívül.
2024. március 8. 18:49 Felmérés: a magyarok várják, hogy visszatérjen Donald Trump A magyarok Donald Trumpban, az Egyesült Államok várható republikánus elnökjelöltjében látják a béke és biztonság garanciáját - közölte közvélemény-kutatása alapján a Századvég Alapítvány pénteken.
2024. március 8. 18:36 Újabb halálos segélyosztás volt Gázában - videó Levegőből ledobott segélycsomag csapott agyon többeket a Gázai övezetben
2024. március 8. 18:23 GVH: az online árfigyelő rendszer is lassította az élelmiszerek áremelkedését A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint az online árfigyelő rendszernek is köszönhető az élelmiszer-infláció mérséklése.
2024. március 8. 18:10 Így újíthatja meg számítógépe webkameráját Egy új Windows-megoldással lehetővé vált a számítógép és a mobiltelefon kamerájának az összekötése.
2024. március 8. 17:57 Hétvégi műsorok az InfoRádióban – Arénák A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Koltai Lajos, Jakab Zsófia, Tari Annamária, Baán László, Csizmadia Ervin, Czomba Sándor és Vecsei Miklós.
2024. március 8. 17:44 Eldobta a kerekét a repülőgép - videóval A United Airlines gépe hajtotta végre a kényszerleszállást, miután felszállás közben elvesztette az egyik kerekét.
2024. március 8. 17:28 Nem költenek eleget hadügyre a NATO-tagállamok – derül ki egy friss kutatásból A katonai szövetség előírása szerint a nemzeti össztermék legalább két százalékát haderőfejlesztésre kellene költeniük a tagoknak.
2024. március 8. 17:16 Itt vannak a Magyarország tortája verseny idei döntősei Háromkörös zsűrizés után, augusztusban hirdet majd eredményt a Magyar Cukrász Ipartestület.
2024. március 8. 17:05 Szívrohamot kapott Lackfi János - megírta Az eset karácsonykor történt, a költő most egy Facebook-posztban számolt be róla.
22:08 Ausztriában a Szabadságpárt nagyarányú győzelmet arathat az előrejelzések szerint - a nap hírei