2006. május 15. 13:45 Ballack aláírt a Chelsea-hez Michael Ballack, a Bayern München labdarúgója a Chelsea-ben folytatja pályafutását. A klasszis középpályás három évre szóló szerződést kötött a londoni klubbal.
2006. május 15. 13:40 "Kicsit pániknak nevezhető helyzetben vagyunk" Hétfő reggel ismét zuhant a forint árfolyama, délben egy euró 268,30 forint volt, szemben a pénteki 265 forintos árfolyammal. A délelőtt folyamán az euró árfolyama elérte a 269,60 forintos szintet is. Az InfoRádió által megkérdezett elemzők egyetértenek abban, hogy az ingadozásnak elsősorban külső okai vannak, főleg a jelentősen alulértékelt dollár miatt várható kamatemelés.
2006. május 15. 12:57 Ételmérgezések hétvégéje Hétfőn már többen hazamehetnek azok közül, akik ételmérgezéssel kerültek be csütörtökön a fővárosi Szent László Kórházba. A járványügyi osztály főorvosa szerint csütörtökön és pénteken összesen 54 ember került be a kórházba ételmérgezéssel.
2006. május 15. 12:53 OTP: jobb mint amire számítottak Az OTP bankcsoport 46 milliárd forintot meghaladó konszolidált, adózott nyeresége megfelel az időarányos tervnek - közölte a pénzintézet alelnöke az első negyedévi gyorsjelentést értékelve.
2006. május 15. 12:47 Marad az egy és kétforintos A találgatások ellenére nem tervezi megszüntetni az egy és két forintosok gyártását a jegybank. Lapinformációk korábban arról szóltak, hogy a fémek árának világpiaci emelkedése miatt egy egyforintos érme előállítása négy forintba kerül, ezért gazdaságtalan.
2006. május 15. 12:31 Fidesz: a rossz megoldás közül a legrosszabb Szocialista oktatási minisztert szeretne a Fidesz. A párt szóvivője az InfoRádiónak elmondta, Magyar Bálint kinevezését a lehető legrosszabb döntésnek tartanák.
2006. május 15. 12:30 Könnyebb lesz letelepedni az EU területén Magyarországon várhatóan 2006 őszén történik majd meg a megfelelő jogszabályok módosítása, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal idegenrendészeti igazgatója szerint azonban már most is hasonló a magyar eljárás, amely 2004. május 1. óta már könnyített elbírálást alkalmaz az uniós állampolgárok esetében.
2006. május 15. 12:09 Görbicz Anita a világ legjobbja Sorozatban harmadszor nyerte magyar játékos a Nemzetközi Kézilabda Szövetség szavazását és lett a világ legjobb női játékosa. Radulovics Bojána és Kulcsár Anita után 2005-ben Görbicz Anitát látták a legjobbnak a szurkolók.
2006. május 15. 11:59 Szili Katalin maradhat a házelnök Az MSZP országos elnöksége a posztot eddig is betöltő Szili Katalint javasolja az Országgyűlés elnökének - jelentette be Hiller István, az MSZP elnöke a frakció alakuló ülésének szünetében.
2006. május 15. 11:52 Gyurcsány üzletembereket csábítana a kormányba Az MSZP kormányfő-jelöltje blogjában arról ír, hogy sikerül-e olyan embereket bevonni "az ország megújításába", akik nagy szervezeteket irányítva az üzleti szférában értek el sikereket. Gyurcsány Ferenc szerint új impulzusokra van szükség.
2006. május 15. 11:37 A kormány felelős a pedagógusok társadalmi megbecsültségéért? A pedagógusok presztízsének növelése az új parlament és kormány jövőbeni fő oktatási feladata - véli a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Kerpen Gábor elnök szerint az elmúlt négy év közoktatási szabályozása nem a lehetőségekről, hanem a kötelezettségekről szólt.
2006. május 15. 11:31 Száz dollár fölé kúszhat az olaj ára Száz dollár feletti olajárat jósolt londoni felszólalásában a venezuelai elnök, ha az Egyesült Államok katonai akciót indít Irán ellen. Hugo Chávez olajár-jóslatával egyébként vezető londoni elemző házak is egyetértenek.
2006. május 15. 11:18 Schumacher a szélre fogja Michael Schumacher egy nyilatkozatában elárulta, lehet, hogy a szélviszonyok miatt nem tudott lépést tartani Fernando Alonsóval a vasárnapi Spanyol Nagydíjon.
2006. május 15. 11:12 Új ország születik? Egy hét múlva kiderül, hogy marad-e a szerb-montenegrói államközösség, vagy Európa egy újabb állammal, a független Montenegróval gyarapodik. A népszavazást komoly kampány előzi meg mindkét oldalon.
2006. május 15. 10:44 Hírszerzési botrány: újságírókat figyeltek meg Berlinben egyre jobban dagad a német hírszerzés körül kirobbant botrány. A Süddeutsche Zeitung értesülése szerint ugyanis a Hírszerző Szolgálat a 90-es évek óta német újságírókat is rendszeresen megfigyelt.
2006. május 15. 10:35 Megrövidítette a háziorvosokat az OEP? Több milliárd forinttal kevesebb pénzt utalt az elmúlt egy évre az irányított betegellátásban résztvevő 1500 háziorvosnak az egészségbiztosító, mint amennyi járna - közölte az Irányított Betegellátási Egyesület elnöke. Somlai András szerint további gond az, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nem írta ki a háziorvosoknak szóló prevenciós pályázatot, holott idén már ebbe bekapcsolódhatnának a rendszerben dolgozó gyógyítók is.
2006. május 15. 10:28 Forró Tamás tagadott a Kulcsár-perben Tagadta az ellene felhozott vádakat Forró Tamás, a brókerbotrány tizedrendű vádlottja a Fővárosi Bíróságon. Az ügyészség szerint a volt újságíró sikkasztásból származó összegeket küldött Kulcsár Attilának.
2006. május 15. 10:12 Wayne Rooney barátnője is sztár lesz Wayne Rooney után barátnője, Coleen McLoughlin karrierje is felszálló ágban van. Az egyik brit tévécsatorna, az ITV vezetésének ugyanis annyira megtetszett egy riportja, hogy úgy döntöttek: két évre leszerződtetik.
2006. május 15. 10:02 Fenekestül felfordulhat a Forma-1 Michael Schumacher, Kimi Räikkönen, Flavio Briatore. Csak néhány név, akik nagy bejelentéseket tesznek a jövőjükkel kapcsolatban.
2006. május 15. 10:00 Az elnök emberei hazamentek Az Egyesült Államokban hét év után véget ért Az elnök emberei sorozat. A Magyarországon is látható széria négy egymást követő évben nyerte el a legjobb televíziós alkotásnak járó Emmy-díjat és kilenc győzelemmel tartja az egy évadban elnyert díjak rekordját is.
2006. május 15. 09:50 Robbie Williams nem akar szerepelni Valakinek beszélnie kéne Robbie Williams pszichiáterével, a hangulatjavító pirulák ugyanis nyilvánvalóan nem elég hatásosak - jegyzi meg a Daily Mirror. A brit bulvárlap írása szerint ugyanis Robbie Williams nem hajlandó engedélyt adni arra, hogy a Beckham házaspár jótékonysági fogadásán való fellépését közvetítse az egyik tévécsatorna. Az énekes az egyetlen, aki nem akar szerepelni.
2006. május 15. 09:33 Miről leveleztek a világ urai? A kínai külügyminisztérium feloldotta az 1956 és 60 között keletkezett diplomáciai iratok egy részének titkosságát. A szakértők az okmányokból egyebek mellett választ remélnek arra, miként reagált Peking az 1956-os magyar forradalomra.
2006. május 15. 09:28 A véletlenül informatikai szakértővé lett taxisofőr esete Véletlenül összekevertek egy taxisofőrt informatikai szakértő utasával, és a szakember helyett őt interjúvolták meg élő adásban a BBC hírműsorában. A férfi ahelyett, hogy elárulta volna a tévedést, megpróbált válaszolni a műsorvezető kérdéseire.
2006. május 15. 09:08 Mike Tyson: "nem vagyok egy Pavarotti" Mike Tyson énekelni szeretne, méghozzá nem is akárkivel, hanem a Westlife fiúzenekarral. Álma hamarosan valóra is válhat, miután az együttes szóvivője pozitívan reagált az ötletre, hozzátéve, hogy a fiúk mind nagy Tyson-rajongók.
2006. május 15. 09:07 Balhé a Da Vinci-kód film miatt Incidensek zajlottak le az athéni ortodox katedrális előtt vasárnap a jövő héten bemutatásra kerülő Da Vinci-kód című film miatt. Õrizetbe vettek egy tévéstábot.
2006. május 15. 08:59 Forró gázok és sziklazápor Idonéziában minden korábbinál aktívabb a kitörés előtt álló Merapi vulkán. A tűzhányóból forró gázok törtek fel és sziklazáporok zúdultak a magas hegy oldalába.
2006. május 15. 08:57 Negyven áldozatot szedett a tájfun A Fülöp-szigeteken már 40 halálos áldozata van a Chanchu nevu tájfunnak, amely még hétfőn elérheti Kína partjait.
2006. május 15. 08:56 Érvénytelen a népszavazás, de megépül a cementgyár Noha az új nyergesújfalui cementgyár megépítéséről szóló vasárnapi helyi ügydöntő népszavazás érvénytelen volt, mégis megépül a cementgyár - mondta az InfoRádiónak a település jegyzője. Nagy Mátyás szerint 2010-ben már elkezdődhet a termelés, a beruházás pedig közvetlenül 50 munkahelyet teremthet.
2006. május 15. 08:54 "Életem legsokkolóbb, legszörnyűbb élménye volt" Tyra Banks egykori szupermodell önként vonult börtönbe, persze csak egyetlen napra, hogy saját bőrén tapasztalja meg, milyen is a nők élete a rács mögött. Tyra Banks, aki új amerikai tévéműsorához gyűjtött tapasztalatokat a börtönben, arra kérte az őröket, hogy pontosan úgy kezeljék, mint az elítélteket.
2006. május 15. 08:29 Pető: három minisztérium elég az SZDSZ-nek Három, az SZDSZ programjának megvalósítása szempontjából fontos minisztérium vezetésével már elégedett lenne a liberális párt - közölte a párt ügyvivője, Pető Iván a közszolgálati televízióban.
2006. május 15. 08:26 Hazudott, nagy bajba kerülhet a képviselő Véget érhet az egyik legnépszerűbb holland képviselő politikai karrierje, miután a vádak szerint nem mondott igazat a múltját firtató kérdésekre. A több nemzetközi díjjal kitüntetett, szomáliai származású Ayabb Hirsi Ali állítólag hamis történetet adott elő, amikor bevándorolt a németalföldi országba.
2006. május 15. 08:07 Több mint 180 millió áldozatot követelhet a klímaváltozás A nyugat kudarca a klímaváltozás elleni harcban legjobban a világ legszegényebb embereit sújtja majd. Az évszázad végéig Afrikában több mint 182 millió ember eshet a klímaváltozás áldozatává - állítja a Christian Aid nevű brit egyházi segélyszervezet.
2006. május 15. 07:36 A szupermodell a spontán szexben hisz Elle Macpherson bevallotta, hogy hisz az örömteli és spontán szexben. A szupermodell, aki tavaly vetett véget egy hosszú kapcsolatnak, egy amerikai beszélgetős műsorban fejtette ki véleményét.
2006. május 15. 07:29 Elton John esete a balettszoknyával Fehér balettszoknyában parádézott Elton John a Billy Elliott musical-változatának első évfordulóján.
2006. május 15. 07:02 Mégis kinek az agya? A magyar kutatók külföldi munkavállalása mellett egy másik agyelszívási folyamat is erősödni látszik: a határon túli magyar tudósok Magyarországra vándorlása. Ennek a folyamatnak pedig katasztrofális hatása lehet a környező államokban élő magyar közösségekre - vélekedett Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.