2006. június 28. 07:48 Víz hömpölyög a Dózsa György úton Homokzsákokkal védik a lakóházakat a Nógrád megyei Litke községben, mert az éjszakai felhőszakadás miatt kilépett medréből a Dobroda patak - közölte a katasztrófavédelem.
2006. június 28. 07:35 A bankok akár többet is fizetnének A mostaninál nagyobb szolidaritási adó fizetésére is hajlandó a bankszektor, ha a terhek növekedése nem csak a pénzügyi ágazatot sújtja. A diszkriminációt azonban elvből elutasítja - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Bankszövetség elnöke. Erdei Tamás kijelentette: támogatják az egyensúlyt javító intézkedéseket, de a kiadási oldal középtávú csökkentésére nem látnak megfelelő terveket.
2006. június 28. 07:31 Gyurcsány érted hallgatott a megszorításokról, nem ellened Politikailag racionálisnak nevezte a miniszterelnök, hogy a választási kampányban "nem bontotta ki az igazság minden részletét".
2006. június 28. 07:07 Négy embert költöztettek ki a borsodi felhőszakadás miatt A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktakenézen négy embert költöztettek ki otthonából a keddi felhőszakadás miatt - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes vezetője.
2006. június 28. 06:22 Izraeli tankok nyomultak a Gázai-övezetbe Izraeli harckocsik és páncélozott harcjárművek hatoltak be hajnalban a Gázai-övezet déli térségében, miután az izraeli légierő három gázai hídra és a térség áramellátó központjára mért csapást.
2006. június 28. 06:15 Kivégezték a Vasúti Gyilkost Kivégeztek egy gyilkosság vádjával halálra ítélt 46 éves mexikói férfit a Texas amerikai szövetségi államban lévő Huntsville börtönben. Angel Maturin Retendiezt méreginjekcióval altatták el örökre.
2006. június 28. 05:45 Pécsi prostituáltak: munka csak vállalkozói igazolvánnyal Be kell fizetniük a pécsi prostituáltaknak az adóhivatal által kiszabott mulasztási bírságot - döntött a Baranya megyei bíróság. Az örömlányok azért fordultak a bírósághoz, mert az adóhivatal egy ellenőrzés során megbüntette őket, mondván: nem váltották ki a vállalkozói igazolványt.
2006. június 28. 05:31 Brad Pitt nem titkolja Imádja az apaságot Brad Pitt, akinek pár hete született meg első gyermeke Angelina Jolietól. Az amerikai színész ugyanakkor összesen három gyermeket nevel párjával, és mint mondja: mindegyiket egyformán szereti.
2006. június 28. 05:03 Bilincsben szereti a szexet a sorozatsztár Szívesen használ bilincset szexuális együttléteihez Katherine Heigl. A Magyarországon is vetített Grace klinika közelmúltban eljegyzett sztárja saját bevallása szerint legszívesebben állandóan szexelne.
2006. június 28. 04:41 Kevesebb pénz, hosszú kórházi sorok Az új finanszírozási kormányrendelet miatt júliustól jóval hosszabb ideig kell várakozniuk a betegeknek egy-egy vizsgálatra vagy egy előre egyeztetett műtétre a kórházakban - mondta a Kórházszövetség elnöke az InfoRádióban.
2006. június 28. 04:02 Bodza Csoport a belvárosi kirakatban Megkapják a kulcsokat azok a civil szervezetek és képzőművész csoportok, amelyek elsőként rendezhetnek be elhagyott, majd rendbehozott kirakatokat a "Fogadj örökbe egy kirakatot" akció keretében - mondta az InfoRádióban Belváros-Lipótváros polgármestere.
2006. június 28. 03:28 Vébédöntő a nyolc között Megismétlődik az 1998-as világbajnoki döntő a német tornán, miután kedden Brazília és Franciaország is továbbjutott a legjobb nyolc közé. A brazilok könnyedén, 3-0-ra verték Ghánát, míg a franciák hosszú évek óta legjobb játékukat produkálva a mérkőzés végén lőtt gólokkal Spanyolországot ejtették ki.
2006. június 27. 23:13 Nyolc év után visszavághatnak a brazilok Megismétlődik az 1998-as világbajnoki döntő, miután a legjobb nyolc között Brazília Franciaországgal találkozik. A franciák ugyanis az átlagosnál jobb mérkőzésen a hajrában szerzett gólokkal 3-1-re verték Spanyolországot és továbbjutottak.
2006. június 27. 22:53 Gerd Müller: Brazíliának szüksége van Ronaldóra Több mint három évtizeden át, egészen kedd estig a német Gerd Müller volt minden idők legeredményesebb világbajnoki góllövője. A "nemzet bombázóját" a Ghána elleni meccsen gólt szerző brazil Ronaldo taszította le a csúcsról, azonban az 1974-es világbajnok csak dícséri utódját.
2006. június 27. 21:34 Él az elrabolt izraeli katona Életben van az az izraeli katona, akit vasárnap raboltak el palesztin fegyveresek. A szélsőséges szervezet most azt közölte, hogy a tizedesen kívül egy zsidó telepest is fogva tartanak.
2006. június 27. 21:32 Életfogytiglan a fogyatékos nők gyilkosának Másodfokon is életfogytiglani börtönre ítéltek egy francia férfit, aki az 1970-es években hét fiatal nőt erőszakolt és gyilkolt meg.
2006. június 27. 20:39 Pokorni: ez még megszorításnak sem jó A Fidesz alelnöke szerint a szakadék szélén van az ország, most az a kérdés, hogy merre kapjuk el a kormányt. Pokorni Zoltán hangsúlyozta: az állam adóssága naponta négy milliárd forinttal növekszik, "csúszunk lefelé a sáros lejtőn napról napra".
2006. június 27. 19:51 Bulgária felújítja katonai támaszpontjait az amerikai katonáknak Bulgária három katonai támaszpontját korszerűsíti az Egyesült Államok hozzájárulásával. A felújításokra több tízmillió dollárt költenek.
2006. június 27. 19:27 A brazilok beszambáztak a negyeddöntőbe Brazília bejutott a negyeddöntőbe a németországi labdarúgó-világbajnokságon: a Selecao 3-0-ra győzött Ghána ellen, és Ronaldo lett a vébék történetének legeredményesebb játékosa.
2006. június 27. 19:13 Ronaldo minden idők legeredményesebb világbajnoki gólszerzője A brazil Ronaldo lett minden idők legeredményesebb világbajnoki gólszerzője, miután a Ghána elleni nyolcaddöntő 5. percében bevette az afrikai csapat kapuját. Ronaldo ezzel megelőzte a 14 gólos német Gerd Müllert.
2006. június 27. 17:58 Gyurcsány: nekem se könnyű! A területi és a regionális fejlesztésben többet kell vállalniuk azoknak a településeknek és régióknak, amelyeknek többjük van - hangoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Szentendrén, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) küldöttgyűlésén.
2006. június 27. 16:55 Aggodalom az észak-koreai rakétakísérlet miatt Dél-Korea Kína közvetítését kérte az állítólagos észak-koreai rakétakísérlet ügyében.
2006. június 27. 16:53 Kevesebb a regisztrált álláskereső Már több hónapja tart a regisztrált álláskeresők számának folyamatos csökkenése, ez jellemzi a júniusi adatokat is.
2006. június 27. 16:51 Áttörés a Közel-Keleten? Egy kivételével az összes palesztin mozgalom hajlandó közvetve elismerni Izrael jogát a létezésre - közölték palesztin illetékesek a hírügynökségekkel. Ez azt jelenti, hogy a kormányzó Hamasz és Mahmud Abbasz palesztin elnök Fatah mozgalma is igent mond a tervre.
2006. június 27. 16:45 Díjemelések: mi lesz az iskolákkal és a kórházakkal? A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció szerint nem lehet a budapesti kórházakra és iskolákra terhelni a drasztikus közüzemi díjemeléseket. Vajda Pál főpolgármester-helyettes szerint "a dinamikus városvezetés" megoldja a problémát.
2006. június 27. 16:39 Azonnali tandíjat vezet be a kormány! Tandíjat, hivatalos nevén fejlesztési részhozzájárulást vezet be a felsőoktatásban a kormány - jelentette be az oktatási és kulturális miniszter. Fizetniük a tanulmányaikat 2007-ben elkezdőknek kell, méghozzá 2008-tól, első évük tanulmányi eredményeinek függvényében.
2006. június 27. 16:36 Magyarország a harmadik legversenyképesebb régiós állam Az Ernst and Young felmérése szerint Magyarország a közép-kelet-európai államok közül a harmadik legversenyképesebb. Az első Lengyelország, a második Csehország.
2006. június 27. 16:28 Jogszerűen lőtte le a biztonsági őr a bankrablót Jogszerűen használta fegyverét az a biztonsági őr, aki június 16-án rálőtt és életveszélyesen megsebesített egy bankrablót - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az InfoRádióval.
2006. június 27. 16:23 Útlezárás a forgalom miatt Félpályás útlezárással tiltakoznak a Nógrád megyei Kétbodony lakói, mert megítélésük szerint a 2-es főút építése miatt a falun áthaladó teherautók a település főutcáját és a házakat is rongálják.
2006. június 27. 16:07 Nagyobb bírságok várhatók az utakon Várhatóan szigorítja a rendőrség a büntető pontrendszert, valamint a szabálysértéskor kiszabható bírságot is, a jelenlegi büntetéseknek ugyanis nincs visszatartó ereje - mondta az InfoRádióban az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti osztályának vezetője.
2006. június 27. 15:40 Olajlopás: két rendőr ellen is vádat emelhetnek Befejezte a nyomozást a Pest Megyei Nyomozó Főügyészség a százhalombattai olajlopás ügyében. Az ügyben két rendőr is érintett.
2006. június 27. 15:23 Kommandós rajtaütés a Pilisben Kommandosók fogtak el egy fegyveres rablásért körözött férfit Pilisszentivánon. A körözött férfi lakásában lőfegyvert és lőszereket is lefoglaltak a nyomozók.
2006. június 27. 15:14 Gera együtt Beckhammel és Ronaldinhóval: elkelt a mez Hétfő este lezárult az az árverés, melyen Gera Zoltán, a magyar válogatott és az angol West Bromvich Albion labdarúgójának különleges mezét lehetett megvásárolni. A jótékony célú rendezvényen a játékos meze végül 1 millió 350 ezer forintért talált gazdára.
2006. június 27. 14:58 Megint nem döntöttek az északi Duna-hídról Ismét elhalasztotta a Fővárosi Bíróság a döntést az északi Duna-híd ügyében. A halasztásra azért került sor, mert egy civil szervezet közölte: a felperes oldalán beavatkozóként venne részt az eljárásban.
2006. június 27. 14:44 60 és 0-6: távozott a szerb kapitány Korábbi ígéretéhez híven lemondott Ilija Petkovic, a németországi labdarúgó-világbajnokságtól a csoportkört követően elbúcsúzott szerb-montenegrói válogatott szövetségi kapitánya.