2006. augusztus 25. 15:02 A német újonc volt a leggyorsabb Törökországban A BMW-Sauber német tesztpilótája, az újonc Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnokság Török Nagydíjának második szabadedzésén.
2006. augusztus 25. 14:56 Súlyos testi sértéssel is vádolják Tasnádit Aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, mint felbújtó vádolja az ügyészség Tasnádi Pétert - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.
2006. augusztus 25. 14:30 A Fidesz titkos javaslatai Négy javaslata lesz a Fidesznek a kormány konvergenciaprogramjához, ezeket azonban a keddi négypárti egyeztetésig nem hozzák nyilvánosságra - mondta el Varga Mihály, a párt alelnöke.
2006. augusztus 25. 14:25 Meghaladja az egymilliárd forintot a viharkár Eddig mintegy 5500 lakás- és épületbiztosítási kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a vasárnapi vihar után. A Magyar Biztosítók Szövetsége közölte: a becsült kárösszeg meghaladja az 520 millió forintot.
2006. augusztus 25. 14:20 Dárdaiék egy dán gárdával játszanak A Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elkészítette az UEFA Kupa első fordulójának párosítását. A Dárdai Pállal felálló német Hertha ellenfele a dán Odense lesz.
2006. augusztus 25. 13:52 Vállalkozásba adnák az Időkereket - képgaléria! Magyarország uniós csatlakozásának szimbóluma, az Időkerék jelenleg magára hagyottan áll a Városligetben, fenntartása havi egymillió forintot visz el. Így nem csoda, ha vállalkozásba adná a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, amely hamarosan ki is írja a vagyonkezelői jogokra a pályázatot. Kérdés: kinek kell majd?
2006. augusztus 25. 13:42 Versben köszönte meg a vécédeszka-engedményt a miniszter Dalba fulladt egy dél-ázsiai kereskedelmi csúcstalálkozó: a résztvevő miniszterek ugyanis karaoke előadásokkal szórakoztatták egymást a záró vacsorán. Az est fénypontja azonban vitathatatlanul Mari Elka Pangestu indonéz kereskedelmi miniszter előadása volt, aki versben köszönte meg, hogy India engedményeket tett a vécédeszka-exportban.
2006. augusztus 25. 13:30 Rákos az Aerosmith basszusgitárosa Torokrákja van az Aerosmith basszusgitárosának, de Tom Hamilton a várakozások szerint október közepén ismét csatlakozik a szeptember 14-én turnéra induló zenekarhoz. A zenész egy héthetes sugárkezelésen van túl.
2006. augusztus 25. 13:21 Raikkönen megelőzte Schumachert A finn Kimi Raikkönen volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnokság Török Nagydíjának első szabadedzésén. A finn klasszis a tréning végén előzte meg a hétszeres világbajnok német Michael Schumachert.
2006. augusztus 25. 13:00 Szalmonella: már senki nincs az intenzív osztályon Hetven fölé emelkedett azoknak a betegeknek a száma, akik szalmonellafertőzés miatt kórházi ellátásra szorultak a Vas megyei Markusovszky kórházban. Az intézmény főorvosának tájékoztatása szerint javult a betegek állapota, intenzív osztályon nem ápolnak már senkit. A fertőzés miatt hárman meghaltak, több mint kétszázan megbetegedtek a megyében.
2006. augusztus 25. 12:55 Betontömb zuhant a munkagödörben dolgozó férfira Tűzoltók emeltek ki egy dolgozót egy öt méter mély munkagödörből Budapesten, miután egy harminc kilogrammos betontömb zuhant rá - közölte a tűzoltóság szóvivője.
2006. augusztus 25. 12:43 Egy perces emlékezés az áldozatokra A vasárnapi viharban életét vesztett öt emberre emlékeztek délben Budapesten.
2006. augusztus 25. 12:37 Tűzijáték - Fidesz: titkos kormányzati vizsgálat folyik A Fidesz szerint a kormány azután is vizsgálja az augusztus 20-ai tűzijáték idején történteket, hogy két nappal ezelőtt az eljárás megszüntetéséről számolt be. Az ellenzéki párt tudni szeretné: pontosan mit vizsgálnak, és az eredmény mikor lesz nyilvános. A kormányszóvivő tagadta, hogy bármilyen titkos vizsgálat folyna.
2006. augusztus 25. 12:32 Kiürítettek egy repülőgépet Írországban Írországban egy nem részletezett fenyegetés miatt kiürítették az egyik helyi légitársaság New Yorkból érkező utasszállító gépét.
2006. augusztus 25. 12:28 Anelka Angliába igazolt A török Fenerbahcétől a Bolton Wanderers labdarúgócsapatához igazolt a francia Nicolas Anelka.
2006. augusztus 25. 12:24 Kampány indult a Plútó visszasorolásáért Egyes csillagászkörökben felháborodást keltett, hogy a Nemzetközi Csillagászati Unió közgyűlésének utolsó napján megfosztották a Plútót bolygó besorolásától. A közgyűlés elé került javaslatokat kidolgozó testület elnöke szerint ráadásul a közgyűlés résztvevői közül már alig voltak Prágában, így csak az illetékes tudósok 10 százaléka szavazott a sorsdöntő napon. Most petíció indult a Plútó visszasorolására.
2006. augusztus 25. 12:09 Etnikai megkülönböztetés a valóságshow-ban Etnikai csoportokba osztják az amerikai valóságshow, a Survivor (a magyar változat A sziget címmel került adásba) 13. sorozatának 20 szereplőjét.
2006. augusztus 25. 12:06 A Fidesz kevesli azok számát, akik ingyen kapnak tankönyvet A Fidesz szerint a kormány ígérete ellenére idén sem bővült azoknak a köre, akik ingyen vehetik igénybe a tankönyveket.
2006. augusztus 25. 12:00 Sokan várják a muzulmán törvénykezést Nagy-Britanniában Első ízben haladta meg Nagy-Britannia népessége a hatvanmilliót, és London szintén csúcsot állított fel 7,5 millió lakossal. Negyven éve nem szaporodtak ilyen arányban a britek, de a hatvanmilliós népesség elérését a nagyarányú bevándorlás is segítette.
2006. augusztus 25. 11:45 "Dél-Szlovákiában eluralkodott a félelem" A szlovák-magyar viszonyban tapasztalható feszültség logikus következménye annak, hogy az új pozsonyi kormányban helyet kapott a nacionalista Szlovák Nemzeti Párt is - jelentette ki a Magyar Koalíció Pártjának elnöke. Bugár Béla, felszólította Robert Fico kormányfőt, határolja el magát az egyre sokasodó magyarellenes megnyilvánulásoktól.
2006. augusztus 25. 11:10 Elpusztult az első, kemoterápiával kezelt hal Huszonnégy évesen elpusztult Bubba, az a fűrészes sügér, amely a halak között a világon elsőként kapott kemoterápiát, amikor rákot diagnosztizáltak nála.
2006. augusztus 25. 10:43 Már Veres is későbbi euróról beszél Magyarország - a konvergenciaprogram jegybankkal egyeztetett vitaanyaga szerint - 2007 és 2009 között csatlakozhat a monetáris unió előszobájának tekintett ERM II. árfolyamrendszerhez, így a kormány 2011 és 2013 közötti euróbevezetéséről dönthet majd - mondta a pénzügyminiszter.
2006. augusztus 25. 10:33 A fitneszprogram, amely egy egész kisvárost lefogyasztott A világon egyedülálló módon egy egész kisváros gyerekpopulációját sikerült lefogyasztania egy ausztrál egyetem speciális fitnesz programjának. Míg a kísérlet kezdetekor a Colac-ban élő gyerekek 27 százaléka volt túlsúlyos, addig ma átlagosan egy kilóval könnyebbek, és 3 centivel karcsúbbak, mint a korosztályuk számára meghatározott norma.
2006. augusztus 25. 10:18 Emberrablás miatt elmaradnak a meccsek Elmarad öt élvonalbeli bajnoki labdarúgó-mérkőzés Hondurasban, a szövetség és a csapatok így tiltakoznak az ellen, hogy elrabolták a fegyelmi bizottság elnökének lányát.
2006. augusztus 25. 10:16 Elköltöztetik az óriásszobrot Elköltöztetik II. Ramszesz fáraó óriási szobrát Kairó egyik központi teréről a piramisok közelébe.
2006. augusztus 25. 09:57 Huszonötezer voltos kábelen játszott Tarzant - képpel! Egy brit fiatal azzal szórakoztatta barátját, hogy egy 25 ezer voltos kábelen lóbálódzott a vasúti sínek fölött. A mutatvány halálos is lehetett volna, ha véletlenül pont akkor nem áramtalanítják a vezetéket.
2006. augusztus 25. 09:43 A La Manche csatorna helyett az Atlanti-óceánt repülte át egy postagalamb Franciaországból Nagy-Britanniába kellett volna visszatalálnia Judynak, a postagalambnak, az állat azonban eltévedt, és végül a Karib-tenger egy kis szigetén szállt le.
2006. augusztus 25. 08:53 Izraelben drámaian csökkent a kormányfő népszerűsége Izraelben a választópolgárok csaknem kétharmada menesztené hivatalából a miniszterelnököt.
2006. augusztus 25. 08:40 A katasztrófavédelem a sáros? A kancellária által nyilvánosságra hozott szerződésből sem derül ki egyértelműen, hogy ki állíthatta volna le a tragédiába torkollt augusztus 20-ai tűzijátékot. A katasztrófavédelem felelőssége azonban - sajtóinformációk szerint - egyre valószínűbb.
2006. augusztus 25. 08:21 Hét órát ültek a repülőn, a felszállásra várva Londonban egy technikai probléma következtében hét órán át kellett várakoznia 352 utasnak egy repülőbe zárva. Az utasokat folyamatosan azzal hitegették, hogy hamarosan felszállhat a Kubába tartó repülő, ám végül mégis törölték a járatot.
2006. augusztus 25. 08:18 Új részvények a BÉT-en Két új papírral bővül a Budapesti Értéktőzsde terméklistája: hétfőn indul a Bookline.hu és a Graphisoft Park részvényeinek kereskedése.
2006. augusztus 25. 08:08 Idegen fajok veszélyeztetik az evolúciós gondolat szülőhelyét Ecuadori hivatalnokok szerint a szárazföldről bejutó állatok veszélyeztetik a Galápagos-szigetek egyedülálló élővilágát.
2006. augusztus 25. 07:39 Politikai tisztogatás halálos ítéletekkel Halálra ítélték Bangladesben az ellenzéki tömörülés, az Avami Liga vezetőjét és 12 családtagját a kormányzó párt egyik politikusának meggyilkolása miatt. Hasonló büntetést szabtak ki további nyolc emberre.
2006. augusztus 25. 07:30 Sehogy nem lehet megúszni a nagyobb fűtési számlát? Hiába próbálkoznak sokan fa- és széntüzeléses megoldással elkerülni a magasabb téli gázszámlát, az áremelés ezeket a fűtöanyagokat sem kerüli el - írja a Népszabadság. Lapszemlénk.
2006. augusztus 25. 07:21 Káosz az ingyenes tankönyv körül? A Gyurcsány-kormány kiemelten ügyel a rászoruló diákok, illetve családjaik iskoláztatási támogatására - mondta az InfoRádiónak Winkfein Csaba szocialista képviselő. Ezzel szemben a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szerint kaotikus az iskoláztatási támogatási rendszer.