2006. augusztus 31. 16:54 A Szojuz kilövését is elhalasztották Szeptember 18-ára halasztotta az orosz űrkutatási hivatal annak a Szojuz űrhajónak a kilövését, amely a világ első űrturistanőjét viszi a Nemzetközi Űrállomásra.
2006. augusztus 31. 16:44 Kritikus helyzetben a sürgősségi betegellátás Szeptember végén tesz javaslatot az egészségügyi kormányzat, miképp lehetne növelni a traumatológiai finanszírozást. A traumatológusok azonban arra figyelmeztetnek, hogy szeptember második felétől már több vidéki kórházban, így például Veszprémben és Miskolcon is leállhat a sürgősségi betegellátás. A helyzet október elejétől már az egész országban kritikus lesz - figyelmeztet a traumatológus társaság.
2006. augusztus 31. 16:41 A sikerkovács a Renault-nál maradhat Francia lapértesülés szerint Flavio Briatore, a Forma-1-es Renault csapatfőnöke további két évvel meghosszabbítja az idény végén lejáró szerződését.
2006. augusztus 31. 16:33 Zsúfoltak lesznek a határátkelők Jelentős forgalomnövekedésre számíthatnak a hétvégén az ártándi, a nagylaki és a röszkei határátkelőhelyeken a Romániából vagy Szerbiából hazatérő utasok a szabadságukról visszatérő, Nyugat-Európába tartó vendégmunkások miatt.
2006. augusztus 31. 16:10 Jegybank: szükségtelen áldozatokkal járhat a konvergenciaprogram További intézkedések nélkül kérdésesnek tartja a konvergenciaprogram eredményeinek hosszú távú fenntarthatóságát a Magyar Nemzeti Bank.
2006. augusztus 31. 16:04 A nemzeti büszkeség és az urán Lehetséges-e, hogy Teherán csak blöfföl és az ENSZ által szabott határidő előtt az utolsó pillanatban előáll egy kompromisszumos javaslattal, amelynek értelmében folytathatná az atomprogramot, de felhagyna a nyugaton aggodalmat kiváltó urándúsítással? Az InfoRádió Nadim Shehadit, a Chatham House nevű tekintélyes londoni külpolitikai központ Irán szakértőjét kérdezte.
2006. augusztus 31. 16:00 Szlovákia nyugtalan Szóbeli válaszjegyzékében a szlovák kormány újra és nyomatékosan elítélte a szlovákiai nemzetiségellenes eseteket, ugyanakkor jelezte: nyugtalanítják a magyar részéről elhangzott reagálások, és az ügy túlzott médiabeli jelenléte.
2006. augusztus 31. 15:44 Nem tetszik a Zöld könyv az egészségügyi kerekasztalnak Nem támogatja az egészségügy átalakításáról szóló Zöld könyv javaslatait a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal.
2006. augusztus 31. 15:23 Munkabiztonsági bírságok: 3 milliárdos bevétel Több mint 3 milliárd forint bírságot szabott ki augusztusig az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF).
2006. augusztus 31. 15:18 Berlini díjat kap Kertész Imre Kertész Imre Nobel-díjas magyar író kapja Berlin városának legrangosabb kitüntetését, az Ernst Reuter emlékérmet ebben az évben - jelentette be a német főváros kormányzó polgármestere.
2006. augusztus 31. 15:14 Madárinfluenza: megszűntek a korlátozások Csütörtöktől megszüntetett minden, a madárinfluenza miatti korlátozó intézkedést az állategészségügyi hatóság - közölte az országos főállatorvos.
2006. augusztus 31. 15:01 Negyed mázsa aranyat foglaltak le a határon Negyed mázsa arany ékszert találtak a határőrök a hegyeshalmi határátkelőnél egy belépő magyar állampolgár ellenőrzésénél - közölte a Győri Határőr Igazgatóság szóvivője. A 70 millió forint értékű ékszert lefoglalták, a férfit pedig őrizetbe vették.
2006. augusztus 31. 14:31 Demonstrációs bizottság alakult a megszorítások ellen Országos demonstrációs bizottságot hozott létre a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája és a Munkástanácsok Országos Szövetsége.
2006. augusztus 31. 14:28 Elkezdődhet a fogyasztói bojkott Megkezdte működését Budapesten a Fogyasztói Bojkott Bizottság, amit az egészségre veszélyes áruk elleni tiltakozásul hozott létre a 46 civil szervezetet tömörítő Társadalmi Unió.
2006. augusztus 31. 13:51 Éjjeli próbaüzemen a Combinók A hétvégén 21 óra után, éjjelente állítják ismét forgalomba a Combino villamosokat. Amennyiben a próbaüzem sikerül, az új villamosok hétfőtől ismét menetrend szerint járnak majd a Nagykörúton.
2006. augusztus 31. 13:40 A játékosok jóindulatán múlik az FTC sorsa Előreláthatólag a legutóbbi fizetési határidőként megjelölt augusztus 31-én sem kapják meg elmaradt prémiumukat a Ferencváros labdarúgói és a szakmai stáb tagjai. Az FTC kommunikációs igazgatója reméli, hogy egyetlen játékos sem tesz feljelentést a csapat ellen. Ez ugyanis az NB III-ba való visszasorolást is jelenthetné.
2006. augusztus 31. 13:23 Kovács Pisti csalódott A tolerancia mellett fog demonstrálni az SZDSZ ifjúsági szervezete az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria hídon. Eörsi Mátyás, a párt ügyvivője az InfoRádióban elmondta: a megmozdulást a békés együttélésért, a szlovák-magyar barátságért szervezik.
2006. augusztus 31. 12:54 Árfolyamadó-mentes befektetési forma a tőzsdén Jelentős volt a pénzintézeteknél a befektetői roham az árfolyamadó-mentes bevezetését megelőző hetekben - mondta el az InfoRádióban a Budapesti Értéktőzsde elnöke.
2006. augusztus 31. 12:53 Január 1-jén kezdik a Szabadság híd felújítását Január 1-jén megkezdődhet a Szabadság híd várhatóan két évig tartó felújítása - döntött a Fővárosi Közgyűlés.
2006. augusztus 31. 12:50 KDNP: szemtől szembe Slotával A Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezi Szili Katalin házelnöknél Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjének meghívását Budapestre.
2006. augusztus 31. 12:39 A társadalombiztosítás miatt "szállt el" a költségvetés A fejlesztés és az ellátórendszerek reformja szempontjából 2005 a stagnálás éve volt - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke. Az ÁSZ megállapította, hogy a tb hatalmas hiányt termelt tavaly.
2006. augusztus 31. 12:13 Politikusok mélyponton Soha nem látott mélységben van a politikusok megítélése Magyarországon. A rendszerváltozás óta nem voltak ilyen alacsonyak a népszerűségi indexek. Már a legkedveltebb politikusok is igen alacsony pontokat kapnak, a többség pedig a negatív oldalra szorult.
2006. augusztus 31. 12:09 Betiltják a brutális pornófilmeket Angliában, egy közösségi beadvány következményeként, törvényjavaslat kerül a parlament elé arról, hogy büntetendő cselekmény legyen a brutális pornográf képek vagy véres pornófilmek lehívása az interneten.
2006. augusztus 31. 11:39 Ronaldo biztosan távozik a Real Madridtól Sajtóértesülések szerint Ronaldo még az átigazolási időszak csütörtök esti határidejének vége előtt távozik a Real Madrid labdarúgócsapatától.
2006. augusztus 31. 11:37 Libanonban 3,6 milliárd dollár a kár Hatvan ország képviselőit várják a svéd fővárosba, ahol donorkonferenciát tartanak Libanon megsegítésére. Az előzetes becslések szerint mintegy 500 millió dollárnyi fölajánlásra számítanak az elemzők.
2006. augusztus 31. 11:16 Megbékélési nyilatkozatot javasol a szlovák kormányfő-helyettes A cseh-német és a francia-német megbékélési nyilatkozatok mintájára közös szlovák-magyar nyilatkozattal szeretné véglegesen lezárni a szlovák-magyar ellentéteket Dusan Caplovic szlovák kormányfő-helyettes, a legerősebb kormánypárt az Irány-Szociáldemokrácia alelnöke.
2006. augusztus 31. 11:14 A víz háborúja Ijesztő mértékben csökkennek a Föld édesvízkészletei, és ez háborúkhoz vezethet - állapította meg a stockholmi vízügyi konferencia.
2006. augusztus 31. 10:59 Gyurcsány: "brutális kúrába kezdünk" "Tegnap reggel arra ébredtem, hogy fáj a torkom. Nem sokat törődtem vele, Klára a szokásos homeopátiás gyógyszert nyomta a kezembe, hogy egész nap azt szedjem. Szedtem is becsülettel. Megjártam Luxemburgot, a délutáni siófoki előadáson már fájt a fejem is, kezdődött a szokásos hátfájás - nálam ez mutatja, hogy hamarosan lázas leszek" - írta internetes naplójába a miniszterelnök.
2006. augusztus 31. 10:30 Õsztől a forgalom is nő Csaknem 15 százalékkal nő szeptemberre a főváros forgalma a nyári átlaghoz képest - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Forgalomirányító Központ munkatársa.
2006. augusztus 31. 10:28 Fővárosi segítség a tűzoltóknak Ötvenmillió forintot szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés a budapesti tűzoltóknak korszerű felszerelések vásárlására. A javaslat ötpárti támogatással került a testület elé.
2006. augusztus 31. 10:08 Ne feledkezzünk meg a különadóról sem! Pénteken lép életbe az egyéni és társas vállalkozásokra vonatkozó különadóról és járadékról szóló törvény. A 4 százalékos különadót az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak is fizetniük kell szeptembertől.
2006. augusztus 31. 09:48 Kontrát: "Lamperth saját szakmai alkalmatlanságát ismerte el" Az augusztus 20-án történtek ügyében az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által lefolytatott vizsgálat rávilágított arra, hogy a magyar kormány és az irányítása alá tartozó hatóságok teljesen felkészületlenek a tömegrendezvények megszervezésére. Ezt Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselő írta közleményében.
2006. augusztus 31. 08:52 Tankolás után kedvezmény a bordélyházban Egy Sydney-i bordély tulajdonosa úgy döntött, kedvezményesen nyújtja szolgáltatásait azoknak, akik egy benzinszámlával érkeznek.
2006. augusztus 31. 08:45 Tizennyolc pokolgép robbant Thaiföldön Pokolgépek robbantak Thaiföld muzulmán többségű déli részén. A merényletekben egy ember meghalt, többen megsebesültek.
2006. augusztus 31. 07:30 Szomorú péntek Péntektől adóköteles a kamatjövedelem. Az adó mértéke 20 százalék, de a nyereménybetéteknél 25 százalékot kell fizetni. Ezt a kifizető vonja le és utalja át az állmnak.
22:12 0 százalékos kamatozású hitelprogramot indul a fővárosi mikro-, kis- és középvállalkozások számára - a nap hírei