2006. szeptember 20. 14:11 Dávid: A jobboldal válaszúthoz érkezett Összefogást szorgalmazott az MDF elnöke a Fidesz, a KDNP és pártja frakcióvezetőjéhez intézett felhívásában, kiemelve: a magyar jobboldal válaszúthoz érkezett.
2006. szeptember 20. 13:59 Demszky: a Fidesz ne tartson nagygyűlést Budapest és Magyarország közös érdekének nevezte a kormányfő, hogy rend és nyugalom legyen.
2006. szeptember 20. 13:57 Sólyom, Gyurcsány, Szili - közös nyilatkozat A tömegrendezvények szervezőinek kell mérlegelniük, hogy képesek-e biztosítani a törvényességet. Ez áll Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin házelnök közös nyilatkozatában.
2006. szeptember 20. 13:52 A Ford megveszi a Rover márkanevet A Ford él elővásárlási jogával, és megveszi a BMW-től a Rover márkanevet. A vételárról és a vállalat terveiről még semmit sem lehet tudni.
2006. szeptember 20. 13:36 Feladta magát a bérrab Önként jelentkezett a rendőrségen az a férfi, aki más helyett vonult börtönbe. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: megkezdték a férfi kihallgatását.
2006. szeptember 20. 13:32 Elmarad a diáktüntetés Nem tartják meg az egyetemisták, főiskolások a szeptember 21-ére meghirdetett budapesti demonstrációjukat. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája ugyanis nem látja biztosítottnak, hogy békés tiltakozó megmozdulásuk mentes maradhat a provokációtól.
2006. szeptember 20. 13:25 Magatartáskutató: Gyurcsány a társadalom alapértékeit ingatta meg A budapesti tüntetések azt mutatják, hogy a miniszterelnök viselkedése megingatta a társadalom alapértékét az igazmondásról - mondta a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója. Kopp Mária professzor tapasztalatai szerint különösen a fiatalok világképe borult fel.
2006. szeptember 20. 13:08 Hazugság-gate: A Krónika Teleki Pál öngyilkosságával pédálózik Romániában egyértelműen a politikai hazugság elleni felkelésként értelmezték és intő jelként mutatták be a budapesti zavargásokat. A kommentárok azonban a szélsőjobboldali veszélyre is rávilágítanak.
2006. szeptember 20. 13:03 Szúrópróbaszerű ellenőrzést tart az APEH Kockázatelemzéses és véletlen kiválasztásos módszerrel ellenőri az adóhivatal azokat a vállalkozásokat, amelyek a dupla minimálbérnél kevesebbet fizetnek ki munkabérként, vagy tagi jövedelemként szeptember 1-jétől - mondta el az InfoRádióban a Pénzügyminisztérium államtitkára.
2006. szeptember 20. 13:01 Marosvásárhelyen is demonstrálnak Az RMDSZ nem szól bele a magyar belügyekbe, és azt várja, hogy politikai megoldás szülessen a magyarországi helyzetre. A szintén erdélyi magyar szervezet, a Magyar Polgári Szövetség elnöke szerint azonban a magyar miniszterelnök szavaival feltépte a kettős állampolgárságról szóló népszavazás okozta politikai sebeket.
2006. szeptember 20. 12:49 Már nevet is kapott, ami nálunk zajlik: Budapest-szindróma A politikai hazugság beismerésével Gyurcsány Ferenc rámutatott a reformra kényszerülő európai demokraták igazmondásának határaira - írták a francia napilapok elemzői.
2006. szeptember 20. 12:41 A Fidesz bírálja a moszkvai magyar nagykövetet Felháborítónak tartja Magyarország moszkvai nagykövetének nyilatkozatát a Fidesz.
2006. szeptember 20. 12:34 Gyurcsányt fogadta Sólyom Hivatalában fogadta Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Szili Katalin házelnököt Sólyom László köztársasági elnök. A találkozót a kormányfő kezdeményezte.
2006. szeptember 20. 12:17 Megbénítják az utakat a gazdák? Az utakra hívja a gazdákat az egész országban a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége - mondta el az InfoRádiónak a szervezet elnöke.
2006. szeptember 20. 11:57 Nők nem vehetnek jegyet a bukaresti szuperrangadóra A Dinamo Bukarest labdarúgócsapata biztonsági okokból nem ad el nőknek belépőt az örök rivális Steaua elleni, szerda esti bajnoki mérkőzésre.
2006. szeptember 20. 11:41 Tarlós: az szavazzon Demszkyre, aki a közintézmények szétverését akarja Azért vagyok rendpárti, hogy ne történhessen meg mindaz, amit a köztelevíziónál és most éjszaka is láthattunk - hangoztatta Tarlós István, a Fidesz és a KDNP által is támogatott független főpolgármester-jelölt a Magyar Televízió megrongált épülete előtt a Szabadság téren.
2006. szeptember 20. 11:33 A tüntetők a népfelség elvére hivatkoznak Nemzeti kerekasztal létrehozására tesznek javaslatot a Kossuth téri kormányellenes tüntetés vezéralakjai. Egyikük, Takács András az InfoRádiónak elmondta: a kerekasztalnak azok a szervezetek lehetnek a tagjai, akik elfogadják a népfelség elvét. A kezdeményezést ma szavaztatják meg a tüntetőkkel.
2006. szeptember 20. 11:27 Gyurcsány: nincs türelem a rendbontókkal szemben Nincs türelem a rendbontókkal szemben, ellenük a leghatározottabban fel kell lépni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányülésen.
2006. szeptember 20. 11:21 Áder: provokátorok akarják megzavarni a Fidesz rendezvényét A Fidesz mindent elkövet azért, hogy a szeptember 23-ai nagygyűlése ne fulladjon botrányba, de a párt tart attól, hogy provokátorok zavarják meg a rendezvényt - mondta el az InfoRádiónak Áder János, a parlament fideszes alelnöke.
2006. szeptember 20. 11:18 Betörték az MSZP miskolci és egri székházának ablakát Betörték az MSZP miskolci székházának ablakát szerdára virradóra - közölte a rendőrség. Betörték a baloldali párt egri székházának ablakait is.
2006. szeptember 20. 11:05 A külföldi befektetők szerint Gyurcsánynak maradnia kell A Lehman Brother's befektetési ház fontosnak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hatalmon maradjon, legalábbis a következő hónapokban.
2006. szeptember 20. 10:52 Boross: a rendőrséget politikusnak kell irányítania Boross Péter volt belügyminiszter és kormányfő, MDF-es parlementi képviselő szerint a rendszerváltozás óta a rendőrség nagyjából beletanult új szerepébe, ám hiba volt megszüntetni a Belügyminisztériumot, amely a politikai irányítást látta el, és vállalta is az ezzel járó felelősséget.
2006. szeptember 20. 10:42 Figyelmeztető SMS: "a tv-nél vagyunk, óriási balhé lesz" A szakhatóságokat hétfő éjjel negyed 11 kor értesítették az MTV székházát védő cég munkatársai arról, hogy baj lesz - írta a hvg.hu. A lapnak ifj. Lasz György, a cég vezetője azt mondta, hogy a rendőrök egy-egy visszatámadás után hagyták a huligánokat újraszerveződni.
2006. szeptember 20. 10:26 Kijelölték a japán kormányfő "örökösét" Abe Sinzót választotta elnökévé a kormányzó japán Liberális Demokrata Párt.
2006. szeptember 20. 10:17 Áder: Gyurcsány arcpirító módon reagál A miniszterelnöknek és kormányának az önkormányzati választások eredményétől függetlenül mennie kell - jelentette ki Áder János, az Országgyűlés fideszes alelnöke a közszolgálati televízióban. Az MSZP frakcióvezetője visszautasította, hogy az ellenzék az újabb erőszakos cselekményekért a miniszterelnököt okolja.
2006. szeptember 20. 09:46 Fűrész Gábor: Gyurcsány cinikus reakciója váltotta ki a tüntetéseket Az egész tizenöt éves magyar politikai elit kapott egy hatalmas pofont, ugyanakkor Gyurcsány Ferenc lelepleződésére adott reakciója váltotta ki a tüntetéseket - jelentette ki Fűrész Gábor politikai kommunikációs szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. Ugyanitt Körösényi András politológus azt mondta: a kormányfőn nem látszik a válság. A beszélgetésre az MTV-székház ostroma után, de a kedd esti tüntetések előtt került sor.
2006. szeptember 20. 09:25 Sújtólégrobbanás Ukrajnában Sújtólégrobbanás történt az egyik legnagyobb kelet-ukrajnai szénbányában, az első híradások szerint a balesetben legkevesebb kilenc bányász életét vesztette, csaknem negyvennek a sorsa ismeretlen.
2006. szeptember 20. 09:02 Góllal mutatkozott be Angliában a magyar játékos Máté Péter góllal mutatkozott be az angol első osztályban szereplő Reading csapatában: az utánpótlás-válogatott labdarúgó a negyedosztályú Darlington elleni Ligakupa találkozón kezdőként lépett pályára, majd a 85. percben egy szöglet után volt eredményes, ezzel hosszabbításra mentett.
2006. szeptember 20. 08:44 Meghalt a főiskolás, miután lezuhant a lépcsőkorlátról Lezuhant a kollégiumi lépcsőkorlátról és meghalt egy főiskolai hallgató Nyíregyházán.
2006. szeptember 20. 08:38 A biztosító nem fizet a zavargások miatt A biztosítók nem kötelesek fizetni a zavargások során keletkezett károk miatt, ám többen méltányossági alapon ezt megteszik. Az épület és járműbiztosítások szerződéseiben általában kizáró feltételként szerepelnek a zavargások és a biztosítók nem kötelesek fizetni, ha a kárt tömeges rendbontás során okozták.
2006. szeptember 20. 08:17 A tüntetők megrongáltak egy buszt A BKV valamennyi járata elindult szerda reggel Budapesten, de a 4-es és 6-os villamos csak félórás késéssel állt forgalomba. Az egyik éjszakai buszt megrongálták a tüntetők.
2006. szeptember 20. 08:11 Horn: "Ez a kormány adott önöknek bért, fejlesztéseket" Horn Gyula volt miniszterelnök nem érti, a kormány mivel adott okot arra, hogy az emberek tüntessenek, "véres szájjal, habzó szájjal" mondják a magukét.
2006. szeptember 20. 07:58 Dokkolt a Szojuz Összekapcsolódott az orosz Szojuz űrhajó a Nemzetközi Űrállomással.
2006. szeptember 20. 07:21 Csatatér a belvárosban Az éjszakai zavargások több helyen "csatatérré változtatták" Budapest belvárosát - mondta az InfoRádióban a közterület-fenntartók szóvivője.
2006. szeptember 20. 07:03 Kutyafalka tartja rettegésben csillaghegyi lakótelepet Csillaghegyen, az Ürömi út és a lakóparkok által határolt területen, éjszakánként 10-15, falkába verődött, gazdátlan kutya tartja félelemben a hazafelé tartókat.