2007. július 6. 17:10 Megszűnnek a gimnáziumi felvételik A koalíció megszünteti a felvételi vizsgát a nyolc- és a hat évfolyamos gimnáziumokban. A Fidesz szerint csupán a párt által korábban bevezetett szabályozás tér vissza.
2007. július 6. 16:47 Nem lenne példa nélküli, ha a kormány megóvná a MOL-t Bőven van példa a világon, de az Európai Unióban is arra, hogy az állam különböző eszközökkel megvéd egy független társaságot csupán azért, mert nemzetgazdasági szinten fontosnak tartja - mondta az InfoRádiónak Kende Tamás, közösségi jogi szakértő a MOL-ügy kapcsán. A szakember hozzátette: feltehetően a magyar állam, illetve kormány is ezekkel az eszközökkel él, amikor intervencióról beszél.
2007. július 6. 16:46 Ferrari-fölény a második silverstone-i edzésen A finn Kimi Räikönnen nyerte meg Forma-1-es világbajnokság Brit Nagydíjának második szabadedzését. A Ferrari-pilóta mögött csapattársa, Felipe Massa érte el a második időt, míg a harmadik Ralf Schumacher lett. A McLaren versenyzői némileg visszaestek az első edzéshez képest: Hamilton a negyedik, Alonso a hatodik lett.
2007. július 6. 16:35 Tizenöt rendőr ellen emelt vádat az ügyészség Eddig több mint 40 olyan rendőrt azonosított az ügyészség, akik az őszi zavargások idején túlzott erőszakot alkalmaztak a tüntetőkkel szemben. Morvai Attila, az ügyészség szóvivője hangsúlyozta: 15 rendőr ellen emeltek vádat.
2007. július 6. 16:34 A rendőrségi honlapon a Papp-bizottság jelentése Feltették a rendőrség honlapjára a 2006. október 23-án, a fővárosban történt rendzavarásokkal összefüggő rendőri tevékenység vizsgálatára alakult, úgynevezett "Papp-bizottság" jelentését.
2007. július 6. 16:19 Pokorni: Horn nem érdemelte meg ezt a cinikus játékot Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csupán saját tehetetlenségéről kívánta elterelni a figyelmet Horn Gyula egykori miniszterelnök kitüntetésével.
2007. július 6. 15:54 Államköltségen dőzsölnek az olasz képviselők Államköltségen dőzsölnek az olasz parlamenti képviselők: potom áron falatozik a pompás ételekből a törvényhozás éttermében a képviselőház 630 tagja - szellőztette meg pénteken a La Repubblica római napilap.
2007. július 6. 15:49 Romák tüntettek Dányban egy tavalyi pofonért Bocsánatkérésre szólították fel roma tüntetők a felfüggesztett jegyzőt pénteken Dányban, mert szerintük még tavaly a hivatalában megütött egy segélyért folyamodó cigányasszonyt.
2007. július 6. 15:28 Az év végén Magyarországon is kapható lesz az iPhone Az év végére várhatóan Magyarországon is kapható lesz a legújabb mobiltelefon, az Apple iPhone-ja - mondta a cég magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatója. A beszeljukmac.com oldalon azt írták, hogy Európában a T-Mobile kapta a forgalmazási jogot, így elképzelhető, hogy Magyarországon is ennél a mobilszolgáltatónál csodálhatják meg a legújabb mobilkészüléket. A T-Mobile Magyarország nem kívánta kommentálni ezt az információt.
2007. július 6. 15:21 A plébános macskájára vadászott a XIX. kerületben befogott óriáskígyó Három méter hosszú kígyót találtak szerda hajnalban a XIX. kerületben. Both Zoltán állatbefogó azt mondta: a tigrispiton akár egy csecsemőt is képes megenni. Az állatot feltehetőleg valaki az utcán hagyta.
2007. július 6. 15:18 Az MDF támogatja a melegek élettársi kapcsolatát, de a házasságát nem Az MDF támogatja az azonos neműek élettársi kapcsolatát, a melegek házasságát azonban nem tartják indokoltnak, és álláspontjuk szerint nem jött el az ideje annak se, hogy gyereket fogadhassanak örökbe a homoszexuális párok.
2007. július 6. 14:59 Döntős a női párbajtőrcsapat az Eb-n Bejutott a genti Európa-bajnokság döntőjébe a Hormay Adrien, Szász Emese és Nagy Tímea összetételű női párbajtőrcsapat.
2007. július 6. 14:55 Három napra a jazz fővárosa lesz Siófok Idén negyedik alkalommal rendezik meg a Siófoki New Orleans Jazz Fesztivált. A július 20-től 22-ig tartó rendezvényen tizenkét zenekar ad koncertet.
2007. július 6. 14:46 Oszama bin Laden hagyta jóvá a nagy-britanniai merényletkísérleteket? Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetője hagyta jóvá a múlt hét végén megkísérelt nagy-britanniai merényletsorozatot - írta külföldi hírszerzési forrást idézve a pénteki The Times. A vezető brit napilap forrása szerint "már az első napon egyértelmű volt az a tény", hogy a merényletkísérletek mögött az al-Kaida állt, a terveket az al-Kaida követői dolgozták ki.
2007. július 6. 14:37 Iskolás gyerekek vesztették életüket egy robbanásban Robbanószerkezet lépett működésbe a szomáliai fővárosban pénteken imára tartó iskolás gyerekek közvetlen közelében; a detonációban legkevesebb öt gyerek életét vesztette.
2007. július 6. 14:26 Hazai pályán bizonyíthat Lewis Hamilton Feketeöves karatés, tízéves korában országa gokart bajnoka volt, tavaly még senki sem ismerte. Õ Lewis Hamilton, a Forma-1 új brit sztárja, és egyben a sport első színes bőrű versenyzője, mellesleg pedig az első helyen áll a pontversenyben. Az újoncra most nagy nyomás nehezedik, hiszen a hétvégén hazai pályán kell bizonyítania.
2007. július 6. 14:14 Akkor is büntetnek majd, ha a háziorvos olcsó gyógyszert ír fel? Megkapták a háziorvosok az egészségbiztosítótól a gyógyszerfelírási szokásaikról szóló első adatokat. Ezek alapján még nem büntetnek meg egy orvost sem, szeptembertől azonban már szankcionálják azokat a doktorokat, akik az átlaghoz képest túl sok drága gyógyszert írnak fel a betegeknek. Az orvosszervezetek nemcsak a törvény alapvetése ellen tiltakoznak, hanem úgy vélik: a szabályozás korántsem egyértelmű, így nem is lehet tudni, hogy pontosan miért jár a büntetés.
2007. július 6. 13:43 Átcímkézték volna a húsz tonna állateledelt Húsz tonna, részben jelöletlen, részben lejárt szavatosságú állateledelt foglalt le a hatóság egy gödöllői családi házban.
2007. július 6. 13:39 Orbán: tolvajtempó érvényesül, kiegyezés nem várható Magyarországon nem várható olyan kiegyezés a két ellenérdekű politikai oldal között, mint például Írországban, ahol a kormányoldal és az ellenzék meg tudott egyezni egymással - derült ki a Fidesz elnökének szavaiból.
2007. július 6. 13:24 Pokorni: megszüntetjük a vizitdíjat Ha a Fidesz kormányra kerül, megszünteti a vizitdíjat és a kórházi napidíjat - jelentette ki Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.
2007. július 6. 13:18 A pénzügyi felügyelet vizsgálja a MOL-ügyet A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) hivatalosan vizsgálja a MOL részvényügyletekkel kapcsolatos tőkepiaci eseményeket - mondta Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője pénteken.
2007. július 6. 12:52 Hamilton ismét mindenkinél gyorsabb volt Megkezdődött az idei Forma-1-es világbajnokság kilencedik versenyhétvégéje. A Brit Nagydíj első szabadedzésén az új hazai kedvenc, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, megelőzve a múlt hétvégén kettős győzelmet arató Ferrarikat.
2007. július 6. 12:40 Biztonsági őrök lepik el a kisföldalattit Az InfoRádió értesülése szerint augusztus közepétől a kisföldalatti valamennyi lejáratánál biztonsági őrök ellenőrzik, hogy csak érvényes jeggyel vagy bérlettel rendelkezők menjenek le az állomásra. A BKV a napokban írt ki közbeszerzési pályázatot az őrzési feladatokra.
2007. július 6. 12:35 Három-öt fokos felmelegedésre számítanak Magyarországon Már olvasható a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia munkaanyaga és a hozzá kapcsolódó háttértanulmányok a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapján.
2007. július 6. 12:10 Újabb MOL- és OTP-részvényeket venne az orosz milliárdos Harmincnyolc milliárd forintos tőkeemelésről döntött a Medget Rahimkulov és családja tulajdonában lévő Kafijat Befektetési és Vagyonkezelési Zrt. rendkívüli közgyűlése. A cél MOL- és OTP-részvények vásárlása.
2007. július 6. 12:06 Az MDF szerint megrövidítik a kutatás-fejlesztést A kutatás-fejlesztés elleni támadásnak tartja a koalíciós megállapodás kiegészítésében szereplő terveket a Magyar Demokrata Fórum.
2007. július 6. 11:28 Elkezdődött a kormányzati munkaverseny A miniszterelnök szerint számos területen változásra van szükség ahhoz, hogy Magyarország erős és sikeres legyen.
2007. július 6. 11:07 Kellemes hétvége után ítéletidő érkezik A hétvégén néhol a 30 Celsius-fokot is eléri a hőmérséklet, de a vizekbe csak a bátrabbak merészkedjenek be, mert a Balaton és a Velencei-tó is csak 22-23 fokos lesz - mondta Németh Lajos meteorológus. Hozzátette: a jövő hét közepén újabb hidegfront érkezik.
2007. július 6. 11:01 Dübörög a gazdaság Romániában Romániában 6,5 százalékkal nőtt a GDP az első félévben 2006 hasonló időszakához viszonyítva. Az előzetes becslést a pénzügyminiszter ismertette.
2007. július 6. 10:55 Több mint 200 millióért perel a Fradi Jelentős összegű kártérítést követel az FTC Labdarúgó Zrt. a Magyar Labdarúgó Szövetségtől, mert a nemrég megszületett jogerős határozat szerint a szövetség jogtalanul zárta ki a csapatot az élvonalból.
2007. július 6. 10:32 Három súlyos sérült Kecskeméten Hárman súlyosan megsérültek, amikor személyautójuk egy kanyarban frontálisan összeütközött egy tehergépkocsival Kecskeméten - közölte a rendőrség.
2007. július 6. 10:26 A szexi újságírónő ismét akcióban A hírek szerint már nem kell sokat várni a Szex és New York moziváltozatára. Egy hollywoodi magazin szerint a HBO megállapodott egy filmstúdióval, így ősszel indulhat a forgatás.
2007. július 6. 10:21 Lefasisztázták a magyarokat az utcanevek miatt Lefasisztázták a magyarokat a szabadkai városi tanács ülésén, mert a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői ellenezték, hogy Leninről, Engelsről és a hősi partizán alakulatokról utcákat nevezzenek el Szabadkán. Az ülés megszakadt, miután a VMSZ képviselői elhagyták az üléstermet.
2007. július 6. 10:16 Részleges izraeli kivonulás Gázából Az izraeli hadsereg kivonult az éjszaka a Gázai övezet középső részéből, ahol korábban a radikális Hamász 6 tagját, és 5 másik palesztin fegyverest öltek meg a katonák egy váratlan támadásban.
2007. július 6. 10:05 A világ legrégebbi DNS-mintájának súlyos titkai Az eddig ismert legidősebb DNS-mintát hozták felszínre tudósok a grönlandi jégtakaró alól. Az elemzés feltárta a nevéhez méltóan egykor valóban zöld föld régi élővilágát: valaha állatokkal teli vegyes lombozatú erdők virultak a mai jégsivatag helyén. A következtetések a klímaváltozással összefüggésben is tanulságosak lehetnek.