2007. szeptember 26. 06:30 Újra főnök lett a Real Madrid egykori kapitánya - videó Fernando Hierro visszatért a futball világába. A Real Madrid egykori csapatkapitánya a Spanyol Labdarúgó-szövetség sportigazgatója lett.
2007. szeptember 26. 06:25 A GVH elnöke szerint, ami az egészségügyben zajlik, az nem verseny Az egészségügyben nem a versenyre kell helyezni a fő hangsúlyt, és amit az utóbbi években tett a kormány, az nem is a versenyt készítette elő - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke.
2007. szeptember 26. 06:20 Változatok Piroskára és a farkasokra Rendhagyó előadással várja a látogatókat a Művészetek Palotája. Goda Gábor társulata, az Artus ugyanazokkal az előadóművészekkel, ugyanazon díszletek között viszik színpadra a mindenki által ismert történetet, ám kétszer. Az egyik előadást gyermekeknek, a másikat felnőtteknek szánják.
2007. szeptember 26. 06:10 Felelevenedik Mátyás király kora Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulójára emlékezve Reneszánsz évet rendez az Oktatási és Kulturális Minisztérium - jelentették be mai sajtótájékoztatójukon a szervezők.
2007. szeptember 26. 06:00 Kína-szindróma: újratöltve Egy texasi cég két új atomreaktor építésére kért engedélyt egy már működő atomerőművéhez. Az Egyesült Államokban közel harminc éve nem kértek engedélyt új reaktor építésére.
2007. szeptember 26. 05:56 Tanúként hallgatta ki az ügyészség Gyurcsány Ferencet Zuschlag-ügyben Tanúként hallgatta meg Gyurcsány Ferencet kedd este a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag Jánosnak és társainak ügyében - tudatta Daróczi Dávid kormányszóvivő.
2007. szeptember 26. 05:47 Vall a legendás színésznő: "Szinte sokkos állapotba kerültünk" Csupán súlyosan beteg édesanyja kedvéért tudták rávenni az 56 éves Jane Seymourt arra, hogy részt vegyen a Dancing with the Stars (körülbelül a Szombat Esti Láz megfelelője) című műsor felvételein.
2007. szeptember 26. 05:38 Meggondolták magukat a "megerőszakolt" kisfiú szülei Meggondolták magukat annak a 12 éves afgán fiúnak a szülei, aki kelletlenül bár, de részt vett egy új helyi film megerőszakolásos jelenetében. A család most arra kérte a rendezőt: vágja ki a jelenetet a filmből.
2007. szeptember 26. 05:29 Megússza a pert George Clooney Nem pereli be George Clooney-t az az autós, akivel a színész összeütközött még pénteken. A balesetben a sztár és barátnője is megsérült.
2007. szeptember 26. 05:21 A felakasztott kislány édesanyja: "Egész életemben gyászolni fogom" Két, kutyát sétáltató férfi fedezte fel az erdőben annak a lánynak a holttestét, aki még három hete tűnt el otthonról egy családi vitát követően. A 15 éves Rosemary Edwards felakasztotta magát.
2007. szeptember 26. 05:10 Megválasztották minden idők sztárpárjait - videókkal A Rolling Stone magazin megválasztotta minden idők legnagyobb rockpárjait. A neves zenei lap választásán csak olyanok szerepelhettek, akik valaha közösen felléptek és az életben is egy párt alkottak.
2007. szeptember 26. 05:02 Megijedt a színésznő: "keresztre feszítenének" Kategorikusan cáfolta Evan Rachel Wood, hogy szerepet vállalna párja, Marylin Manson következő albumán. Az egyébként jó hangú színésznő azzal indokolta elhatározását, hogy Marylin Manson elszánt rajongóit alighanem felháborítaná szereplése.
2007. szeptember 26. 04:53 Tisztázódik a sztársportoló: "mindketten akartuk a szexet" Úgy tűnik, tisztázódik a New York Knicks amerikai profi kosárlabdacsapat sztárjának, Stephon Marburynek a helyzete. A kosarast ugyanis a csapatnak otthont adó Madison Square Garden egyik volt vezetője azzal vádolta meg, hogy megerőszakolta az egyik alkalmazottat.
2007. szeptember 25. 23:42 Fernando Torres mesterhármasával nyert a Liverpool Fernando Torres megszerezte első angliai mesterhármasát, hazai pályán kikapott a Bundesligában eddig remekül szereplő, a forduló előtt a második helyen álló Hertha, Spanyolországban az Espanyol Sevillában is nyerni tudott a nyilvánvalóan válságban lévő kétszeres UEFA-kupa-győztes ellen. A kedd futballeredményei külföldről.
2007. szeptember 25. 22:11 Õrizetbe vették a Real Madrid elnökét New Yorkban őrizetbe vették Ramón Calderónt, a Real Madrid elnökét. Gyorsan kiderült: tévedésről van szó, a körözött személyt ugyan Calderónnak hívják, de nem azonos a madridi presidentével.
2007. szeptember 25. 22:11 Totti nélkül játszik a Roma Nagy sorozatban van a legjobb formában lévő olasz csapat, az AS Roma. A 2007-2008-as szezonban eddig egyetlen kivétellel minden mérkőzését megnyerő legénység szerda este a Fiorentinával, a hétvégén az Interrel, majd egy hét múlva, a Bajnokok Ligájában a Manchester Uniteddel játszik.
2007. szeptember 25. 21:43 Újságíró lesz a sztárszínésznő Új szerepben mutatkozik be Cameron Diaz, aki a National Geographic gyerekeknek szánt változatának környezetvédelmi különszámát szerkeszti majd. A színésznő régóta ismert környezetvédő munkájáról.
2007. szeptember 25. 21:35 Mourinho: "Még mindig különleges vagyok" José Mourinho sírt, miután távoznia kellett a Chelsea labdarúgó-csapatától múlt héten. A portugál szakember szerint a vezetőktől nem kapott bizalmat, miközben a nagy riválisoknál több év sikertelenség után sem rúgják ki az edzőt. A Chelsea egyik vezetője szerint ugyanakkor a menedzser megtervezte távozását, és arra vigyázott, hogy ne maradjon végkielégítés nélkül.
2007. szeptember 25. 21:23 Tragikus halál a Batman forgatásán Meghalt egy stábtag a jövő évben a mozikba kerülő legújabb Batman-film forgatásán. A kétgyermekes férfi a különleges hatásokért felelő stáb tagja volt.
2007. szeptember 25. 21:11 A sztárénekesnő szerint minden másképp lehetett volna Mariah Carey úgy véli: még mindig tarthatna házassága a zenei mogul Tommy Mottolával, ha a férfi beleegyezett volna abba, hogy rövid ideig külön éljenek. Az énekesnő szerint házassága vége felé már aranyketrecben élt.
2007. szeptember 25. 21:01 Péniszen csapta a villám a motorost Villám csapott egy horvát motoros hímvesszőjébe, amikor megállt egy gyors vizelésre.
2007. szeptember 25. 21:00 Börtönbüntetés a Die Hard sztárrendezőjének, mert hazudott az FBI-nak Négy hónap börtönre és 100 ezer dollár (17,8 millió forint) pénzbüntetésre ítélték John McTiernant, miután kiderült, hogy egy nyomozás során hazudott az FBI nyomozóinak. A Die Hard, a Thomas Crown-ügy és több más sikerfilm rendezője egy Los Angeles-i magánnyomozó körüli botrányban bukott meg.
2007. szeptember 25. 20:50 Eldurvult a vita a sztárok között Egyre keményebb hangon felelget egymásnak Courtney Love és Sharon Osbourne. Az énekes Ozzy Osbourne felesége ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy a botrányos életű énekesnő avatta be a kábítószerezés rejtelmeibe akkor 15 éves fiát, Jacket.
2007. szeptember 25. 20:40 Ismét börtönbe kerülhet Mike Tyson Akár négy év börtönt is kaphat Mike Tyson, aki bűnösnek vallotta magát kábítószer használatában. Minden idők egyik legjobb nehézsúlyú bokszolójának autóját tavaly állították meg egy arizonai éjszakai klubtól nem messze.
2007. szeptember 25. 20:30 Rendőrök védték meg a szlovák tévéseket Budapesten Inzultáltak egy szlovák forgatócsoportot a Benes-dekrétumok megerősítése elleni tüntetésen a budapesti szlovák nagykövetség előtt. A demonstrációt a Magyarok Világszövetsége szervezte.
2007. szeptember 25. 20:30 Eladó a világ egyik legértékesebb dokumentuma! Várhatóan még idén aukcióra kerül a Magna Charta, melyet a Sotheby's ház ad majd el. A várakozások szerint a brit jogrendszer alapjául is szolgáló latin nyelvű dokumentumot 20-30 millió dollárnál ütik majd le. A világon összesen 17 példány létezik az okiratból, de ez az egyetlen, amely magánkézben van.
2007. szeptember 25. 20:27 Sarkozy: félreérthetetlen figyelmeztetés Iránnak Háborúhoz vezethet, ha hagyják, hogy Irán atomfegyverhez jusson - jelentette ki Nicolas Sarkozy francia elnök az ENSZ közgyűlésében elmondott bemutatkozó beszédében.
2007. szeptember 25. 20:22 Orbán lett az amatőrök elnöke A Felcsút SE keddi közgyűlésén a küldöttek az egyetlen jelöltet, Orbán Viktor korábbi miniszterelnököt, a Fidesz elnökét választották meg az egyesület elsőszámú irányítójának.
2007. szeptember 25. 20:20 "Undorító volt a Chelsea menedzserváltása" Undorítónak és tiszteletlennek nevezte a Chelsea szakmai vezetésében történt váltást Eyal Berkovic, a West Ham United korábbi játékosa. A volt izraeli válogatott labdarúgót egyébként éppen a José Mourinhót a kispadon váltó Avram Grant távolította el a nemzeti csapatból.
2007. szeptember 25. 20:19 A futballisták lépjenek vissza az Eb-től! - mondják a szurkolók Az osztrák szurkolók egy részének fejlett a kritikai érzéke. Vagy csak rosszat akar a válogatottjának? Mindenesetre kétségtelen, hogy különleges kezdeményezés indult el Ausztriában: már négyezer aláírást gyűjtöttek azért, hogy a gyenge eredményeket produkáló válogatott lépjen vissza a 2008-as Eb-n való szerepléstől.
2007. szeptember 25. 20:10 Hatalmas doppinghálózatot lepleztek le, de "keresztapa" nincsen Amerikai szövetségi nyomozók hatalmas földalatti hálózatra csaptak le, amely szteroidok, emberi növekedési hormonok és egyéb, sportolók által használt szerek terjesztésével foglalkozott. A szálak Kínába vezetnek.
2007. szeptember 25. 20:00 Elton John mentheti meg a királynő palotáját Sir Elton John is támogatja azt a kampányt, amely a brit királyi család windsori kastélyát felügyelő tűzoltóság megmentésére irányul. A tervek szerint a windsori tűzoltóság - a túlságosan magas költségek miatt - csak nappal működne, éjszakára bezárnák.
2007. szeptember 25. 19:22 Zuschlag-ügy: Gyurcsányt is meghallgatják? - a nap legfontosabb hírei Találkozókat tart a MOL részvényeseivel szerdán és csütörtökön az OMV osztrák kőolaj- és gázipari vállalat vezetése - közölte egy, az ügyet jól ismerő forrás a Dow Jones hírügynökséggel. Az OMV vezetése a tervek szerint azt szeretné elérni, hogy a részvényesek szorgalmazzák a MOL igazgatóságánál a két vállalat egyesülését.
2007. szeptember 25. 19:03 Õrizteti plakátjait a fideszes megyei vezető A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés fideszes elnöke egy tábla kifüggesztésére kötelezte a megyei fenntartású intézményeket, amelyen a Gyurcsány-kormány felelősségét hangsúlyozza az iskolákat, intézeteket ért elvonások miatt - értesült az InfoRádió. A kiírásokat sok helyen már kiragasztották, azonban szocialista képviselők a közoktatási törvényre hivatkozva jogi úton támadják meg a rendelkezést.
2007. szeptember 25. 18:57 Gyurcsány új testülete a feketegazdaság ellen A kormány ellenőrzőtestületet hoz létre annak érdekében, hogy a szürke- és feketegazdaság kifehérítéséből származó jövedelmek áttekinthetők legyenek- jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A Fidesz szerint a miniszterelnök az ország valós problémáiról akarja elterelni a figyelmet.