2006. november 3. 05:42 Egy rendőrautó hátsó ülésén kérte meg kedvese kezét Egy brit tinédzser egy rendőrautó hátsó ülésén kérte meg barátnője kezét, miután saját kocsijukkal balesetet szenvedtek.
2006. november 3. 00:32 Fehér Miklós emléke előtt tisztelegtek a Celtic szurkolói A Benfica-Celtic Bajnokok Ligája-mérkőzésen a vendég skót klub szurkolói egy nagyméretű drapériával emlékeztek a 2004 januárjában tragikus körülmények között, a pályán elhunyt magyar játékosra, Fehér Miklósra.
2006. november 2. 23:47 Luis Figo orosz klubba szerződik? A portugál világsztár, Luis Figo profi pályafutását egy orosz klubcsapatban fejezi majd be? Úgy hangzik, mint akár egy április elsejei hír. Ám közel sem annyira elképzelhetetlen, ha hozzátesszük: a Tvoj Gyeny című, moszkvai napilap kifigyelte, Figo a hét közepén közel egy órán keresztül beszélgetett az orosz fővárosban az FK Moszkva elnökével, Jurij Bjelausszal.
2006. november 2. 23:35 Gólt fejelt az UEFA-kupában a Livorno kapusa Továbbra sem megy Sáfár Szabolcs csapatának az UEFA-kupában. A bécsi Austria az első körben a belga Waregem ellen elszenvedett hazai vereség után ezúttal az Ajaxtól kapott ki 3-0-ra. Belgrádban gólt fejelt az olaszok kapusa.
2006. november 2. 21:47 Nyilvános, miről beszélt Debil és Gyík a zavargás idején Feloldotta az október 23-ai zavargásokkal kapcsolatos iratok egy részének titkosságát a kancelláriaminiszter.
2006. november 2. 21:03 Simicskó: nincs kapcsolat a jobb és a szélsőjobb között Meg kell akadályozni, hogy szélsőséges nézeteket valló emberek megzavarják a békés polgárok szabadságjogainak gyakorlását - jelentette ki a Nemzetbiztonsági Bizottság kereszténydemokrata elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
2006. november 2. 19:17 Szilvásy vészjósló, de "nem akar ijesztgetni" Egyes szélsőjobboldali szervezetekhez köthető személyek erőszakos rendzavarásra készülnek szombaton - mondta a kancelláriaminiszter.
2006. november 2. 19:09 Sakkoznak a kórházi ágyakkal Osztályokat von össze és dolgozókat bocsát el a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház. A több mint száz éves intézmény a jelentősen csökkenő állami finanszírozás miatt kényszerült drasztikus lépésekre.
2006. november 2. 18:31 Egyre nehezebb lesz korkedvezményes nyugdíjba menni A nőknél emelkedik az előrehozott nyugdíjba vonulás korhatára, és ha valaki él ezzel a lehetőséggel, a nyugdíj mellett legfeljebb a minimálbér összegéért vállalhat majd munkát - áll a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló javaslatban, amely hamarosan a parlament elé kerül.
2006. november 2. 18:25 Platini Buffonnak adná az aranylabdát Melyik a világ legjobb futballbajnoksága? A kérdés szinte eldönthetetlen, bár mindenkinek van róla véleménye. A legtöbben a spanyolt, az olaszt és az angolt emlegetik. Michel Platini átvágta a gordiuszi csomót.
2006. november 2. 17:56 Meghaladta a 100 milliót a portálok száma Világszerte meghaladja a 100 milliót az internetes portálok száma - derült ki a Netcraft tanulmányából.
2006. november 2. 17:47 A vendéglátósok is beleszólást kérnek az éttermi feketelistába Beleszólást kér az éttermi feketelista alakításába a Magyar Vendéglátók Ipartestülete. Az ÁNTSZ honlapján vezetett listára olyan vendéglők kerülnek fel, amelyek bizonyítottan ételmérgezést okoztak. A vendéglátósok érdekképviselete azonban attól tart, hogy esetleg vétlen vendéglátóhely is felkerülhet. Az ÁNTSZ járványügyi osztályvezetője szerint ugyanakkor egy szakértői bizottság a garancia arra, hogy csak a bizonyítottan vétkes cégek kerülnek fel a feketelistára.
2006. november 2. 17:43 Akár 70 százalékos gázáremelés is jöhet 2007-ben megszűnik a tömbtarifarendszer, így ekkortól már csak a rászorulók kapnak gázártámogatást - hangzott el a köztelevízióban. Erre már június 28-án Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter is utalt.
2006. november 2. 17:24 Hackerek bénítják meg az internetes biztosítási kalkulátort Hackertámadás miatt nem elérhető a netrisk.hu internetes biztosítási kalkulátor. A Netrisk Első Online Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője az InfoRádióban kiemelte: a támadás a reklámkampány elindulásával azonos időben történt.
2006. november 2. 17:14 Már csak egy-két hely van a szállókon A hideg időjárás beálltával megnövekedett a forgalma a Magyar Vöröskereszt Hajléktalanszállójának - mondta a megbízott vezető. Gál Gellért Ákos hozzátette: az éjjeli menedékhely 38 helyéből már csak egy-két szabad, de tartósan hideg időben pótmatracokkal növelik a szálláshelyek számát.
2006. november 2. 16:59 Több mint százezer kémény veszélyes a fővárosban - képgaléria A budapesti kémények egytizede veszélyes állapotban van, és ennek a fűtési szezonban még nagyobb a kockázata. A vizsgálat még most sem késő - figyelmeztet a Kéményseprők Ipartesületének elnöke.
2006. november 2. 16:37 Féltonnányi nukleáris törmeléket emeltek ki Pakson Az ütemtervnek megfelelően halad a 2003. évi áprilisi üzemzavar következményeinek felszámolása a paksi atomerőműben, eddig 500 kilogramm üzemanyag-törmeléket zártak tokokba a szakemberek - közölte az erőmű vezérigazgatója.
2006. november 2. 16:34 Ismertetik a zavargásokkal kapcsolatos titkos anyagok egy részét Befejezéséhez közeledik azon dokumentumok minősítésének felülvizsgálata, amelyeket Szilvásy György kancelláriaminiszter az október 23-án történtekről tartott hármas bizottsági ülésen, zárt ajtók mögött ismertetett, és nagyon valószínű, hogy 24 órán belül nyilvánosságra hozzák a dokumentumok egy részét - értesült az MTI nemzetbiztonsági forrásból.
2006. november 2. 16:11 Véralvadásgátló helyett gabonapehely A Lidl által forgalmazott, Little Man fahéj ízű gabonapehelyben található kumarint véralvadásgátlóként használják az orvosok - mondta Zaher Gábor, a Péterfi Sándor Utcai Kórház toxikológiai osztályának vezetője az InfoRádióban. Az élelmiszerben található mennyiség szerencsére töredéke annak, ami a szervezetre káros lenne.
2006. november 2. 15:55 Már havazik az országban Intenzív havazás kezdődött Miskolcon, a hó megmarad az utakon.
2006. november 2. 15:39 Magát gyógyítja a szív Magát gyógyíthatja a beteg szív - legalábbis ezt sugallja egy nagy-britanniai tudományos kísérlet. A betegeknek egy olyan - ideiglenes - pumpát építettek a mellkasába, amely tehermentesítette a szívet, és az így meg tudott erősödni.
2006. november 2. 15:29 Mozgalmas szombatja lesz a rendőröknek Szerdán lejárt az '56-os forradalom leverésének 50. évfordulójára tervezett tüntetések és megemlékezések bejelentési határideje. Az már biztos, hogy november 4-én mozgalmas napra és sok útlezárásra számíthatnak a fővárosiak.
2006. november 2. 15:25 Párizs: al-Kaidás ne dolgozzon repülőtéren A párizsi Charles de Gaulle repülőtéren több mint 70 muzulmán vallású dolgozó biztonsági zónába érvényes belépőjét vonták vissza. Az indoklás szerint ők biztonsági kockázatokat jelentenek az utasokra, mert terroristakiképző-központokban jártak Afganisztánban és Pakisztánban.
2006. november 2. 15:23 Eddig 140 embert vettek őrizetbe a zavargások miatt Eddig összesen 140 embert állítottak elő a rendőrségen azért, hogy elszámoltassák őket az október 23-án történtekről - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
2006. november 2. 14:53 Saját zsebre bírságoltak, és még csuklóztattak is? Négy autópályarendőrt és egy határőrt vettek őrizetbe, mivel az M5-ös autópályán a saját zsebükre bírságoltak meg főleg külföldi állampolgárokat - mondta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője az InfoRádióban.
2006. november 2. 14:18 Egyszerűsödő uniós pályázati előírások A kormány már jövő év januárjában ki szeretné írni a II. Nemzeti Fejlesztési Tervhez kötődő új uniós pályázatokat, amelyek elbírálása és végrehajtása során növelni fogják az átláthatóságot - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos.
2006. november 2. 13:47 Aki fizet a kórháznak, az szülhet a saját orvosánál? Az új egészségbiztosítási szabályozás szerint többlet igénybevételi díjat kell fizetniük a betegeknek, ha nem a lakóhelyük közelében kijelölt három kórház egyikében kezeltetik magukat. Ez az összeg a kezelés költségének 30 százaléka, de legfeljebb 100.000 forint.
2006. november 2. 13:43 Beiktatták az új legfőbb ügyészt Beiktatták Kovács Tamást, az új legfőbb ügyészt. Az Igazságügyi Palotában megrendezett ünnepségen Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke beszédében az ügyészi pártatlanságot és a törvényességet emelte ki.
2006. november 2. 13:28 Kedden kísérik utolsó útjára Bence György filozófust November 7-én, kedden 14 órakor kísérik utolsó útjára Bence György filozófust a budapesti Farkasréti temetőben. Ezt Betlen János, a közszolgálati televízió szerkesztő-műsorvezetője, a tragikus hirtelenséggel elhunyt filozófus egyik barátja közölte.
2006. november 2. 13:15 A megsemmisülés küszöbén az euró Baj van az euró-papírpénzzel. Nem egy esetben még ki sem adták, máris semmivé lett - írják a német lapok és példaként a rendőrség szóvivőjét idézik, aki elmondta, hogy kiváltképpen Berlin térségében már kézbevétel után szabályosan szétmorzsolódnak a 20 és 50 eurós bankók.
2006. november 2. 13:09 Alkotmánybírósághoz fordult a Magosz Alkotmánybírósághoz fordult a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke. Jakab István emellett közölte: egyelőre nem tüntetnek Budapesten.
2006. november 2. 13:05 Hamis pénzt lopott a tolvaj Egy brit betörő azt hitte, hogy megütötte a főnyereményt, amikor egy színházban, ahova betört, több ezer fontnyi készpénzt talált egy fiókban. Otthon vette csak észre, hogy nem igazi pénzről, csak kellékként használt "játékpénzről" van szó.
2006. november 2. 12:53 Már több mint 30 halálos áldozata van a törökországi esőzéseknek Törökországban már 32 halálos áldozata van az elmúlt napok heves esőzéseinek. Az áradások főként a délkeleti, főleg kurdok lakta országrészt érintik.
2006. november 2. 12:29 Minden idők legsikeresebb magyarországi tárlata lesz? A Szépművészeti Múzeum egy igazán nagyszabású kiállítással készül fennállásának századik jubileumára. December 2-a és március 20-a között Vincent Van Gogh életművének legjelentősebb alkotásait nézhetik meg a látogatók.
2006. november 2. 12:10 Védegylet: "a mostani helyzet elviselhetetlen" "Jobboldalinak lenni nem jellemhiba!"; "Baloldalinak lenni nem jellemhiba!" - többek között ezek a tézisek is olvashatók a Védegylet kiáltványában. A szervezet csütörtökön figyelemfelkeltő demonstrációt tart Budapesten, a politikai közhangulat normalizálása érdekében - mondta el az InfoRádiónak Boda Zsolt szóvivő.