2006. november 9. 09:36 Kiesett a címvédő a Király Kupából Már a legjobb 32 között búcsúzott a címvédő Espanyol együttese a spanyol labdarúgó Király Kupában, miután alulmaradt a másodosztályú Rayo Vallecano elleni párharcban.
2006. november 9. 09:16 U2-turné politikai jelszavakkal Politikai üzenettel indította turnéját az ír rockbanda, a U2. Az együttes azt kérte, hogy engedjék szabadon Guantanamóból azt az ausztrál férfit, akit öt éve tartanak fogva jogerős bírósági döntés nélkül.
2006. november 9. 08:51 Gergényi nem kommentálja az ellenzék vádjait Budapest rendőrfőkapitánya továbbra sem közölte, miért kíván december 31-én nyugdíjba vonulni. Gergényi Péter ma beszél Petrétei József igazságügyi miniszterrel távozásáról.
2006. november 9. 08:32 A dohányos nők gyakrabban szülnek ikreket Az erős dohányzás jelentősen csökkenti annak esélyét, hogy az embrió beágyazódjon a női anyaméhbe - hangsúlyozzák a kutatók, akik azonban egy másik érdekes adatot is rögzítettek.
2006. november 9. 08:07 Nyereséges a Graphisoft A Graphisoft 2,877 millió euró nettó nyereséget ért el az év első kilenc hónapjában, szemben az egy évvel korábbi 129 ezer euró veszteséggel - hozta nyilvánosságra a társaság.
2006. november 9. 08:00 "Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet." - a Gyurcsány-beszéd teljes szövege A május 26-án, a szocialisták balatonőszödi frakcióülésén elhangzott Gyurcsány-beszéd teljes szövege.
2006. november 9. 07:55 Gigaprofit a Magyar Telekomnál A Magyar Telekom Nyrt. 60,297 milliárd forint nettó eredményt ért el az év első háromnegyed évében, ami 7,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 64,981 milliárd forintnál - közölte a társaság.
2006. november 9. 07:50 Britneynek harcolnia kell gyermekeiért Britney Spears férje - akitől a díva éppen válni készül - elhatározta, harcolni fog két fiának felügyeletéért.
2006. november 9. 07:49 Csaknem 17 milliárd forint adózott nyereség a gyógyszergyártónál Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. szeptember végén zárult üzleti évében az előző évinél 51,3 százalékkal több, 16,883 milliárd forint adózott nyereséget ért el, az értékesítés árbevétele 18,3 százalékkal 110,8 milliárd forintra nőtt - közölte az Egis a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült konszolidált gyorsjelentésben.
2006. november 9. 07:46 A Rába túlteljesítette az elemzői várakozásokat A Rába Nyrt. nettó nyeresége az év első kilenc hónapjában 1,123 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 3,26 milliárd forint veszteséggel - közölte a járműgyártó cégcsoport konszolidált gyorsjelentésben, amely a nemzetközi számviteli szabványok (IFRS) alapján készült.
2006. november 9. 07:38 Krúdy nyomán a Király utcában Házról házra járva, anekdotákkal és a Király utcában élt hírességek portréjával elevenedik meg a jelenleg megújuló utca múltja és jelene. Sárközi Mátyás új könyvében építészetről, a német, a zsidó és a magyar lakosság betelepedéséről, üzletekről, kereskedőkről, az egykor pezsgő művészvilágról és a ma itt élőkről ír A Király utcán végestelen-végig című művében.
2006. november 9. 07:34 38,1 százalékkal nőtt a BorsodChem árbevétele A BorsodChem Nyrt. az első háromnegyedévben 4,772 milliárd forint nettó nyereséget ért el, 54 százalékkal kevesebbet az előző év azonos időszakinál, mert a társaság a devizahiteleken 4,9 milliárd forint nem realizált árfolyamveszteséget számolt el - közölte a BorsodChem a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésében.
2006. november 9. 07:30 Csekély áremelkedés az ingatlanpiacon A kormányzati megszorítások egyelőre nem érzékelhetők a lakáspiacon. A kereslet nem esett vissza - derül ki a GKI és az AL Holding fővárosi ingatlanpiaci felméréséből.
2006. november 9. 07:20 Újabb adócsomagon dolgozik a kormány Újabb adócsomag jön - írja a Népszabadság. Veres János pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség fórumán jelentette be, hogy száz paragrafusból álló adómódosítási javaslatot nyújt be a kormány a parlamentnek. A csomag részeként az egészségügyi járulékot a jövőben az őstermelőknek, sőt még a háztartásbelieknek is meg kellene fizetniük.
2006. november 9. 07:04 Csúcsrangadót nyert a Fradi A Ferencváros 28-26-ra nyert a Győr ellen a női kézilabda NB-I szerdai csúcsrangadóján.
2006. november 9. 06:51 Ami hiányzik a Nemzeti Fejlesztési Tervből A II. Nemzeti Fejlesztési Tervből több olyan fejezet hiányzik, amely a gazdaság fejlődését segítené - mondta Fodor István, az Ericsson Magyarország Kft. elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
2006. november 9. 06:49 Az építész szerint nincs kockázata a sínek fölé épülő kormányzati negyednek Világszerte több helyen építettek vasúti sínek fölé ingatlanokat - közölte Kévés György Ybl-díjas építész. Mint mondta, nincs biztonsági kockázata annak, ha a kormányzati negyed kialakításakor is ilyen építészeti megoldásokat alkalmaznak.
2006. november 9. 06:42 Huszti góljával nyert a Hannover Münchenben A Hannover Huszti Szabolcs góljával nyert a bajnoki címvédő Bayern München otthonában.
2006. november 9. 06:39 Az SZDSZ marasztalja Gergényit Döntésének megváltoztatására bíztatta a nyugdíjazását kérő Gergényi Pétert budapesti rendőrfőkapitányt a Szabad Demokraták Szövetsége.
2006. november 9. 06:29 Tizentötezer dolláros beszólás Tizenötezer dolláros, mintegy 3 millió forintos bírságot kapott Joey Porter, a címvédő Pittsburgh Steelers amerikaifutballistája, mert sértő megjegyzést tett az egyik bíró munkájára az Oakland Raiders elleni bajnoki mérkőzésen.
2006. november 9. 06:26 A stressz szélütést okozhat Az utóbbi évek pszichológiai vizsgálatai sorra bizonyítják, hogy egyenes arányosságban van a stresszes életmód és a stroke, azaz a szélütés növekvő kockázata. A vizsgálatok kimutatták, hogy aki nem tudja megfelelően kezelni a stresszhelyzeteket, annak az estek többségében jóval magasabb a vérnyomása, és így nagyobb az esélye, hogy gutaütést kap - mondta az InfoRádiónak az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgatója.
2006. november 9. 06:21 A külföldi befektetők kezében a forint? A külföldi befektetők jelentős mértékben tudják befolyásolni a forint árfolyamának alakulását - hangzott el a Magyar Nemzeti Banknak a pénzügyi piacokról tartott konferenciáján. Gereben Áron, a Jegybank vezető közgazdasági szakértője szerint a befektetők ilyen viselkedése a világ többi devizapiacán is megszokottnak számít, nem jelent veszélyt a pénzügyi szektor stabilitására.
2006. november 9. 06:19 Kivégzés Texasban A texasi Hunstville-ben kivégezték a 33 éves Willie Shannont - közölte a texasi büntetés-végrehajtás.
2006. november 9. 06:13 Demokrata többség a szenátusban is Az Egyesült Államokban a szenátusban is többséget szereztek a demokraták a keddi félidős kongresszusi választás nem hivatalos végeredménye alapján - közölte az NBC televízió.
2006. november 9. 06:11 Jön a Shrek 4 és a Csizmás Kandúr! Még javában folynak a harmadik rész utómunkálatai, ám a DreamWorks Animation már be is jelentette a következő folytatás, a Shrek 4 elkészítését.
2006. november 9. 06:09 Az ausztrál kormány kitart Bush mellett Továbbra is támogatja az iraki háborút az ausztrál kormányfő. John Howard úgy vélte, hogy Washington nem vonja ki csapatait a közép-keleti országból a félidős választások után.
2006. november 9. 05:51 Graffitit loptak betonvágóval Londonban már graffitit is lopnak: a neves utcai művész, Banksy egyik "alkotását" egyszerűen kivágták egy betonfalból.
2006. november 9. 05:48 Az akciószínész megműttette magát és modellkedni kezd A napokban ismerte be Clive Owen, hogy sebészeti beavatkozáson esett át, azt azonban nem árulta el, hogy milyen természetű volt a műtét, és melyik testrészét vagy szervét érintette.
2006. november 9. 05:42 Filmsztár lett Sting kávésfiúja Amikor pár hete egy fogadáson először találkozott személyesen Robert Downey Jr. és a mostanában feleségével együtt filmproducerként tevékenykedő Sting, érdekes dolgok derültek ki.
2006. november 9. 05:39 Rossz házba ment haza az éjszaka közepén, a rendőrség ébresztette Graham Handley igencsak meglepődött, amikor felesége helyett egy nagydarab lengyel vendégmunkást talált maga mellett az ágyban. A férfit, aki alig beszélt angolul, valószínűleg egy hosszúra nyúlt munkanap után vicceltek meg az egyforma angliai utcák és házak.
2006. november 8. 21:21 Kanta József csúcsformában: mesterhármas hat perc alatt Az MTK idegenben 3-1-re nyert a Győr ellen a labdarúgó Magyar Kupa-nyolcaddöntő első mérkőzésén. A bajnoki listavezető fővárosi együttes mindhárom gólját Kanta József szerezte.
2006. november 8. 21:19 Elhunyt Litván György Elhunyt Litván György történész. Az MTA Történettudományi Intézetének Széchenyi-díjas kutatóját, egyetemi tanárt 77 éves korában érte a halál - közölte Pók Attila, az intézet igazgatóhelyettese.
2006. november 8. 20:06 Felsőoktatás: csökken az államilag finanszírozott helyek száma Kevesebb államilag finanszírozott hallgató, változó pontszámítási rendszer, színvonal alapú, versengő felsőoktatás. Hiller István szakminiszter szerint ezek a felsőoktatási reform következő lépcsői, amelyekről szerdai ülésén döntött a kormány. A Fidesz szerint abszurd, hogy a kormány szabja meg, az érettségizők hány százaléka tanulhat tovább a felsőoktatásban. Az MDF szerint tovább kellene csökkenteni az államilag finanszírozott helyek számát.
2006. november 8. 19:54 Távozik posztjáról Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány A fővárosi rendőrfőkapitány benyújtotta nyugdíjazási kérelmét - közölte az InfoRádióval Jármy Tibor szóvivő. Gergényi Péter az év végén szeretne távozni posztjáról.
2006. november 8. 19:13 Lemondott az amerikai védelmi miniszter Lemondott Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. George Bush elnök Robert Gates korábbi CIA-igazgatót jelölte a posztra.
16:00 Orbán Viktor: a Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből