eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Idén is sokat kell várni a taxira

Idén is sokat kell várni a taxira

Az elmúlt időszakban nőtt ugyan a Budapesten futó taxik száma, de decemberben még a korábbinál is többet kell várni az autó megérkezésére - írja pénteki számában a Világgazdaság.

A taxiszolgáltatás szempontjából az idei december sem hoz változást a korábbi évek utolsó hónapjához képest, vagyis taxi rendelésekor most is a szokásosnál hosszabb várakozási időre kell készülni - mondta a lapnak Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke.

A telefonos rendelésnél még a diszpécserszolgálat elérése is több percig eltarthat, ezért

érdemesebb az időkímélő mobilapplikációt használni - ajánlotta Metál Zoltán,

mert ekkor legalább a kocsi megrendeléséért nem kell várakozni, de taxira így is.

Decemberben egymást követik a különböző céges rendezvények, ebben a hónapban körülbelül 10-15 százalékkal megnő a fuvarszervezők forgalma egy átlagos novemberhez képest.

Az év utolsó hónapjában az esti órákban annak ellenére is hosszabb várakozásra kell számítani, hogy a tavaly decemberihez képest háromszázzal több, 5600 taxi van az utakon - mondta Metál Zoltán.

Bár a taxisok számának bővülését a növekvő turizmus keltette nagyobb kereslet is indokolhatja, a növekedés azért meglepő, mert előzetesen sokan úgy vélték, hogy többen nem tudnak majd megfelelni a megváltozott jogszabálynak, amely szerint jövőre a fővárosban már nem szabad tízévesnél idősebb autóval taxizni, és szintén elvárás az Euro 5-ös motorok használata.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×