eur:
394.49
usd:
370.05
bux:
65185.17
2024. április 19. péntek Emma

Tudósítóink

Még nagyobb szigorra számíthatnak a tb-csalók
2010. november 9. 18:40
Még nagyobb szigorra számíthatnak a tb-csalók
Hetven százalékkal több visszaélést derített fel tavaly a francia társadalombiztosító, mint 2006-ban, ami 384 millió eurónak felel meg, szemben a három évvel ezelőtti 228 millióval. A szervezet vezetői az ellenőrzések hatékonyabbá tételén dolgoznak, úgy vélik ugyanis, hogy a csalásokból származó kár elérheti a biztosító éves kiadásainak az egy százalékát, ami 1,5 milliárd eurónak, mai árfolyamon valamivel több mint 412 milliárd forintnak felel meg.
Hadat üzennek a halálturizmusnak
2010. november 9. 11:20
Hadat üzennek a halálturizmusnak
Szigorúbban akarja szabályozni az asszisztált öngyilkosságokat svájci szövetségi parlament. Az országba ugyanis az utóbbi években egyre több olyan külföldi érkezik, aki véget akar vetni az életének. A halálturizmusnak nevezett jelenség erőteljes fejlődését egy rendőrségi jelentés érzékelteti: eszerint amíg 2003-ban az erre felhatalmazott egyesületek segédkezése mellett kétszázhetvenen választották önként a halált, addig tavaly számuk már elérte a négyszázat.
Ahol egymilliós büntetést is kaphat a gyorshajtó
2010. november 6. 17:40
Ahol egymilliós büntetést is kaphat a gyorshajtó
A közúti közlekedési balesetek visszaszorítása immár évek óta a mindenkori kormányok egyik kedvenc célkitűzése Franciaországban, és Nicolas Sarkozy jelenlegi államfő belügyminisztersége óta azt lehet mondani, hogy ez ügyben a szabályok folyamatosan szigorodnak. Első ránézésre a hatósági hozzáállás kifejezetten lazának tűnik, hiszen némi alkohol elfogyasztása után is kormány mellé lehet ülni, a lényeg az, hogy az alkoholszint ne haladja meg a 0,5 ezreléket, attól kezdve ugyanis kezdődik a haddelhadd.
×
×
×