eur:
395.67
usd:
366.68
bux:
65714.75
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Tudósítóink

Berlinben kezelteti magát Timosenko
2014. február 25. 13:39
Berlinben kezelteti magát Timosenko
Már a múlt évben is szóba került, hogy a súlyos gerincbántalmakban szenvedő volt ukrán kormányfő, Julia Timosenko Németországban kezeltesse magát, akkor azonban éppen az érintett mondott le erről a lehetőségről, attól tartva, hogy gyógyulása után nem térhet vissza hazájába. Janukovics elnök rendszerének bukása után viszont már semmi sem szól az ellen, hogy a kerekesszékbe kényszerült politikusnő Berlinben kapjon orvosi kezelést.
Cameron barátkozik Európával
2014. február 24. 06:27
Cameron barátkozik Európával
David Cameron brit miniszterelnök szeretné javítani az Európai Unió és országa kölcsönös viszonyát, de nem adja fel fáradozását annak a megvalósítására, hogy Brüsszel kisebb súllyal határozza meg a tagnemzetek törvényeit és szabályzatrendszerét. Az uniós központosítás legbefolyásosabb ösztönzőjét, Angela Merkel német kancellárt csütörtökön látja vendégül Angliában, és igyekszik minél jobb légkört teremteni a vele folytatandó tárgyalásokhoz.
A brit pénzügyminiszter lánya ezért tanul kínaiul
2014. február 21. 19:48
A brit pénzügyminiszter lánya ezért tanul kínaiul
George Osborne brit pénzügyminiszter ebben az évben már másodszor tett látogatást Kínában és arra a megállapításra jutott, hogy a két ország között jelentősen növelni kell a kereskedelmi- és idegenforgalmat. Különösen Hongkong alkalmas erre, hiszen valamikor brit gyarmat volt. A brit pénzügyminiszter kislánya kínai nyelvleckéket vesz, a nyelv tanulását ösztönözni fogják a brit iskolákban.
Kijevben oldja a feszültségeket a francia-német motor
2014. február 20. 11:30
Kijevben oldja a feszültségeket a francia-német motor
A jelek szerint a német kancellárnak és a francia államfőnek sikerült némileg javítani a két ország között meglehetősen elhidegült kapcsolaton. A jelek szerint a német kancellárnak és a francia államfőnek sikerült némileg javítani a két ország között meglehetősen elhidegült kapcsolaton. A Párizsban tartott francia-német kormányközi tárgyalások egyik kézzel fogható eredménye, hogy a francia és a német külügyminiszter a nemzetközi politikában fontosnak ítélt problémák megoldása érdekéken együtt fog fellépni. Bizonyítékként ma mindketten Kijevben, a helyszínen próbálják enyhíteni az ukrajnai válságot. Erőfeszítésükbe bevonták a lengyel külügyminisztert is.
×
×
×