eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Tudósítóink

Üvöltenek a munkásokkal az angliai szendvicsgyárban
2014. november 18. 14:15
Üvöltenek a munkásokkal az angliai szendvicsgyárban
A brit sajtó is sokat foglalkozik annak a szendvicsgyárnak az esetével, amely új üzeméhez Magyarországon akar toborozni mintegy háromszáz munkást. A Daily Mirror című, nagy példányszámban megjelenő bulvárlap színes riportot közöl a cég egyik, már működő gyáregységéről, és úgy találja: nem csoda, hogy angol munkaerő nem akar ott dolgozni, mert a fizetés alacsony és a munkakörülmények igencsak kifogásolhatóak.
Lecsuknák a doppingoló sportolókat Németországban
2014. november 11. 15:51
Lecsuknák a doppingoló sportolókat Németországban
Berlinben a belügy- és az igazságügyminiszter törvényjavaslatot terjesztett elő, amely három évi terjedő szabadság vesztéssel sújtaná azokat a sportolókat, akikről kiderül, hogy a versenyekre doppingoló szerek használatával indult. Ez nemcsak német sportolókra vonatkozna, hanem a külföldiekre is, akik németországi versenyeken vesznek részt. A törvényjavaslatról alighanem keserűséggel nyilatkoznak mindazok az egykori keletnémet sportolók, akiket edzőik ajzószerek szedésére kényszerítettek, hogy ezzel is kidomborítsák az egykori NDK eredményeit.
Így csalnak adót a német állami cégek
2014. november 10. 17:04
Így csalnak adót a német állami cégek
Berlinben a pénzügyminiszter egyre szigorúbb intézkedéseket sürget az adócsalókkal szemben. Azok iránt is fogyóban van a hatóságok türelme, akik enyhébb büntetés reményében önként jelentik be, hogy a németországi adózás kijátszására titkos külföldi számlákon fektették be pénzüket. Most azonban kiderült, hogy állami szektorba tartozó intézmények is éltek az előnyös lehetőségekkel, legalább is ez olvasható a müncheni Süddeutsche Zeitung jelentésében. Eszerint Luxemburgban nemcsak a Deutsche Bank nevű magánbank igyekezett megkerülni a német adótörvényeket, hanem például az orvosok nyugdíjintézete is.
Indul a Szent Margit Program
2014. november 7. 14:08
Indul a Szent Margit Program
Londonban, kedd este a Magyarországon született Skóciai Szent Margitról elnevezett díszvacsorát adott Szabadhegy Péter nagykövet, amelynek díszvendége a királyi család tagja, a Kenti hercegné volt, szónoka pedig Áder János köztársasági elnök. Ezzel elindult az a program, amely egyfelől az edinburghi Margit Királyné Egyetem, másfelől a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem három-három diákja számára fog ösztöndíjat biztosítani.
Fordulat jön az Egyesült Államokban lezajlott félidős választások után
2014. november 5. 16:49
Fordulat jön az Egyesült Államokban lezajlott félidős választások után
A 100 fős szenátusban a republikánusok a nem végleges eredmények szerint legkevesebb 52 mandátumot szereztek és még további egy vagy két államban könyvelhetnek majd el győzelmet. A 435 fős képviselőházban az elnök ellenzékének a CNN hírtelevízió szerint legkevesebb 246 mandátuma lesz. A Republikánus Párt a második világháború óta nem tett szert ekkora fölényre a törvényhozásnak ebben a kamarájában. Az Egyesült Államokban lezajlott félidős választások után fordulat jön Washingtonban.
×
×
×