eur:
393.63
usd:
364.79
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nehéz feladat vár az új ellenzéki pártelnökre

Markáns jobboldali irányváltást ígér az ellenzéki Republikánus Párt frissen megválasztott, kifejezetten fiatal elnöke Franciaországban. Laurent Wauquiez programjában szerepel az is, hogy a bevándorlást „a szükséges minimumra” kell csökkenteni.

Papírforma szerint alakult a francia jobboldali republikánusoknál vasárnap tartott elnökválasztás: a voksoláson részt vett mintegy 80 ezer párttag közel 75 százaléka a legesélyesebb jelöltnek tartott, 42 éves Laurent Wauquiez-re szavazott, így második fordulót sem kellett tartani. Az eredmény azt jelzi, hogy a párttagság jelentős része az új pártelnökhöz hasonlóan úgy gondolja: 

egy jobboldali pártnak jobboldalinak kell lennie.

Bár ez a kijelentés furcsán hangzik, a helyzet mégis az, hogy a francia jobboldal az elmúlt évtizedekben erősen balra tolódott, és mondanivalóját az utóbbi időkben már alig lehetett megkülönböztetni a baloldalétól. Ezt a folyamatot itteni elemzők a centrum felé való tömörülésnek nevezték el, a baloldal ugyanis a maga részéről egyfajta jobbratolódást hajtott végre, elsősorban gazdasági téren.

Az ideológiai összemosódást Emmanuel Macron államfővé választása tovább bonyolította, ő ugyanis deklaráltan túl akart lépni a korábbi bal-jobb megosztottságon. Az elnökválasztás óta eltelt néhány hónap azonban világossá tette, hogy nem lehet semleges térben politizálni,

léteznek ugyanis olyan alapértékek, amelyekhez a választók ragaszkodnak.

Ezt ismerte fel Laurent Wauquiez, aki egyebek mellett a nemzeti identitás, a kultúra és a hagyományok fontosságát, a középosztály megerősítését, illetve a bevándorlás korlátozásának a szükségességét hangsúlyozza. A politikus egyik fő célja az, hogy megszólítsa azokat a választókat, itteni megfogalmazások szerint a társadalom perifériájára szorult, a globalizáció veszteseinek számító népi rétegeket, akik eddig a szélsőjobboldali Nemzeti Frontra szavaztak.

Ebből a szempontból Wauquiez valójában Nicolas Sarkozy politikáját igyekszik folytatni, nem véletlen, hogy a volt államfő őt támogatta az elmúlt hetekben lezajlott kampány alatt.

A republikánusok baloldali szárnyához tartozók ugyanakkor komoly gyanakvással figyelik ezeket a törekvéseket, részben a Nemzeti Fronttal való kokettálással gyanúsítják az új elnököt, részben nehezményezik, hogy az Európai Unió működésén is változtatna, mivel nem igazán híve a európai föderációt erőltető elképzeléseknek.

Az máris bizonyosra vehető, hogy a következő hetekben-hónapokban a párt profilja le fog tisztulni. A választási eredmények bejelentését követően a republikánusok egyik nagyágyúja, az észak-franciaországi Hauts-de-France régió elnöki tisztét betöltő Xavier Bertrand például máris közölte, hogy kilép a pártból, mert mint fogalmazott, immár nem érzi magát otthon benne.

Az új pártelnök munkája nem lesz könnyű, hiszen mint elemzők fogalmaznak, a republikánusokat csaknem teljes egészében újra fel kell építenie a következő választásokig, arról nem is beszélve, hogy a leendő pártprogramnak hitelesnek kell tűnnie főleg az egyszerű emberek számára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A lelki álomkórtól óv Ferenc pápa a keresztút meditációjában

Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×