eur:
394.08
usd:
364.99
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
A karácsonyfák mögé bújtatták a betontömböket Németországban

A karácsonyfák mögé bújtatták a betontömböket Németországban

Az advent negyedik vasárnapja december 24-re, azaz Szenteste napjára esik, ezért a karácsonyi vásárok, amelyek Németországban hagyományosan az első adventi vasárnap előtti napon nyílnak meg, idén már ezen a héten megnyitják kapuikat. Mindez azonban rendkívüli biztonsági intézkedéseket is követel, mert tavaly éppen egy karácsonyi vásár volt egy terrortámadás célpontja.

Idén az első karácsonyi vásár Berlin központjában, a Vilmos császár emléktemplom közelében nyílt meg, ott, ahol tavaly december 19-én Anis Amri tunéziai terrorista egy lopott teherautóval a látogatók közé hajtott és 12 embert megölt, további 60-at pedig részben súlyosan megsebesített.

A megnyitón Berlin tartomány belügyi szenátora hangsúlyozta, hogy karácsonyi vásár változatlan megtartásával dacol a német társadalom a szélsőséges iszlám fenyegetéseivel.

Mivel a közelmúltban mindenre elszánt radikális erők merényletek elkövetését helyezték kilátásba karácsonyi vásárok ellen, a hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak.

Berlinben például a karácsonyfák mögé rejtették azokat a betontömböket, amelyekkel teherautók behajtását akarják megakadályozni az ünnepi díszbe öltözött bódék közé.

Ugyancsak hasonló célból Münchenben is, a városháza előtti téren megnyílt karácsonyi vásárt szintén súlyos útakadályok szegélyezik. Augsburgban kövekkel megrakott teherautók parkolnak a karácsonyi vásár "sebezhető" pontjain, a legrégebbi és alighanem legpatinásabb bajorországi adventi vásár a hét végén nyílik meg Nürnbergben, ahol Ulrich Maly polgármester döntése alapján egyenruhás és civilbe öltözött rendőrök igyekeznek szavatolni a biztonságot.

A szentestét megelőző négy héten át tartó vásár ugyanis nemcsak az ünnepi hangulathoz járul hozzá, hanem komoly gazdasági tényező is. Most közzétett felmérés alapján a németek idén átlagosan 278 eurót fordítanak ajándékokra, amelyek egy részét éppen a karácsonyi vásárokban szerzik be. A tanulmányból kitűnik, hogy az egyre inkább terjedő ajándékutalványok mellett, ismét egyre többen kedveskednek szeretteiknek könyvvel, ruházati cikkel, gyermekeknek pedig hagyományosan készült játékokkal, amelyek közül sokat éppen a karácsonyi vásárok kínálják.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×