eur:
395.64
usd:
371.99
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Puccs után: biztonságban van a diktátor

Puccs után: biztonságban van a diktátor

Erőszakmentes átmenet – így állítja be a hadsereg Zimbabwében a szerda hajnalban történt puccsot, melynek során elfoglalták az állami televíziót, és őrizet alá helyezték a 93 éves Robert Mugabe elnököt. A hivatalos közlemény szerint az „elnök környezetében lévő bűnözőket” akarták eltávolítani.

Az Afrika dél-keleti részén fekvő Zimbabwe termőföldjeiről és mezőgazdaságáról híres. Emellett pedig arról, hogy hasonló hiperinflációt produkált, mint a világháború utáni Magyarország.

A 93 éves Robert Mugabe elnök évtizedeken át irányította az országot, és az utóbbi időben úgy tűnt, fiatal és ambiciózus felesége, Grace lesz a helyettese és egyszer majd az ország elnöke is.

Grace sokak szemében gyűlöletes figurává vált, és szerdán hajnalban katonák és páncélozott járművek vették körbe a fővárosban, Hararében a kormányhivatalokat, a központi bíróságot és a parlamentet.

Katonák vették át a Mugabe pártja szócsövének tartott állami televízió ellenőrzését is,

és a képernyőkön megjelent egy egyenruhás tábornok.

Moyo vezérőrnagy, a logisztikai vezérkari főnök azt mondta: az elnököt körülvevő, gazdasági és politikai szenvedést okozó „bűnözőket” célozták meg, hogy igazságot szolgáltassanak.

„Ahogy befejeztük a missziót, várakozásunk szerint visszatér a normális helyzet” – mondta. Hozzátette, hogy Mugabe elnök „biztonságban van”.

Az országot 37 éven át vezető és antidemokratikus módszerei miatt a Nyugat által sokat bírált elnökről és feleségéről azonban nem lehetett hallani. Mugabe számlájára írják Zimbabwe folyamatos gazdasági hanyatlását az utóbbi két évtizedben – politikája részeként hagyta, hogy fekete aktivisták foglalják el fehér farmerek gazdaságait.

Az ellenzéket megfélemlítették – 2007-ben úgy összeverték, Morgan Tsvangirai ellenzéki pártvezért és társait, hogy amikor bíróság elé rángatták, alig tudott állva maradni. A támadással Mugabét vádolták.

Zimbabwében a hét eleje óta különösen feszült volt a helyzet.

A hadsereg főparancsnoka azt mondta: kész közbelépni, hogy leállítsa az elbocsátott alelnök, Emmerson Mnangagwa – a gyarmatosítás elleni függetlenségi háború veteránja – hívei elleni tisztogatásokat.

Néhány hete még a „Krokodilnak” is nevezett alelnök volt Mugabe valószínű utódja, de egy hete eltávolították, hogy helyet csináljanak az elnök 53 éves feleségének, Grace-nek, aki korábban titkárnőként dolgozott az elnöki hivatalban.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×