eur:
393.75
usd:
365.31
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Óriási a feszültség a G20 előtt

Óriási a feszültség a G20 előtt

A legfejlettebb ipari államokat, valamint az élen járó feltörekvő országokat tömörítő G20 pénteken kezdődő hamburgi csúcsértekezlete előtt a német rendőrség máris szinte példátlan biztonsági intézkedéseket léptetett életbe az Elba menti városban. A szélsőbaloldali csoportok és anarchista szervezetek már napokkal ezelőtt jelezték, hogy nagyszabású tiltakozó akciókra készülnek. A belügyminiszter kedden már helyszíni szemlét tartott, hogy személyesen tájékozódjék a csúcstalálkozó résztvevőinek biztonságát szolgáló intézkedésekről.

A német belügyminiszter Hamburgban hangsúlyozta, hogy bárkinek jogában áll a békés tiltakozás, de az erőszakot nem fogják megengedni. Lothar de Maiziere a rendkívüli készültségbe helyezett 20 ezer rendőr vezetői előtt beszélt.

A G20 miatt gyakorlatilag lezárják Hamburg központját,

a várost ketté szelő Elbán pedig a karhatalmi erők naszádjai zárt láncot alkotnak, hogy illetéktelenek még a folyó felől se tudjanak hozzáférkőzni a csúcsértekezlet résztvevőihez.

Noha Szaúd-Arábia királya, valamint Brazília államfője nemrég bejelentette, hogy nem utazik Hamburgba, a kínai elnök már Németországba érkezett, és Berlinben szerda este előzetes tanácskozást folytat a kancellárral.

Angela Merkel – mint a G20 idei vendéglátója – eredetileg azért akarta a csúcstalálkozót Hamburgban rendezni, hogy a résztvevő politikusok és a több mint 5 ezer tudósító révén öregbítse az egykori Hanza-város hírnevét a világban, de a jelek szerint a tanácskozásokról szóló beszámolókra rányomják majd bélyegüket a szélsőbaloldali szervezetek és anarchista csoportok kilátásba helyezett akciói is. Ezekből már múlt vasárnap ízelítőt adtak a rendőrségnek, amikor megpróbálták blokád alá vonni a hamburgi kikötőt és sátortábort vertek egy parkban. Szerdára virradó éjszaka pedig a karhatalmi erőknek csak vízágyuk bevetésével sikerült szabaddá tenni egy utcát, amelyet az erőszakra kész tüntetők vettek birtokba.

Óriási a feszültség a G20 előtt

A baloldal és a zöldpárt koalíciójából alakult hamburgi tartományi kormány szóvivője elmondta, hogy folyamatosan érkeznek a városba a G20 megzavarására készülő, szélsőséges beállítottságú csoportok, és tagjaik között

8 ezer tehető a mindenre elszánt anarchisták száma.

A biztonsági szervek, okulva az EBESZ-tagállamok külügyminisztereinek ugyancsak Hamburgban rendezett tavalyi értekezletének tanulságaiból, csírájában akarják elfojtani az erőszakot, és a leghatározottabb fellépést helyezték kilátásba a törvénysértőkkel szemben, ezért a város szélén legalább 400 személy elhelyezésére alkalmas fogdát építettek, ahol államügyészek gyors döntése alapján több napon át is őrizetben lehet tartani a zavargások résztvevőit.

A G20 politikai feszültséget is jelent a berlini kormánynak, mert a vendégek között van a török államfő, Erdogan is, aki a tavaszi választási kampányához hasonlóan ezúttal is megpróbált tömegrendezvényt tartani Németországban élő híveinek, ezt azonban ismét megtiltották neki a hatóságok, így csak a török konzulátus épületében intézhet beszédet követőihez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×