eur:
395.85
usd:
367.36
bux:
65292.92
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Egyre több a szalafista nő

A világi államot elvető és a sariai, tehát az iszlám jogrend bevezetésére törekvő szalafisták egyre több mohamedán nőt igyekeznek hálójukba keríteni.

Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere elmondta, a hatáskörébe tartozó tartományban közel

háromezerre tehető a mindenre elszánt szalafisták száma, és ezen belül a nők aránya már eléri a 15 százalékot.

Utalt arra is, hogy a szélsőséges irányzat vezetői egy ideje kiváltképpen a mecsetekben és a szociális hálózatokon keresztül szólítják meg a nőket.

A nők a szalafisták számára a családi értékrend megőrzéséért és a mindennapi életben elfogadott normák kialakításáért felelősek. Ezen az alapon rájuk hárul a felnövekvő nemzedék erkölcsi, valamint ideológiai formálásának támogatása, továbbá cselekedeteinek logisztikai támogatása.

Mint Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere kifejtette, a szélsőséges irányzat vezetői egy ideje fokozódó figyelmet szentelnek a nők aktív bevonására a világi állam felszámolása és az iszlám jogrend bevezetése érdekében. Ralf Jäger szerint a mecsetekben hitszónokaik mind gyakrabban emelik ki a nők szerepét gyermekeik helyes irányban történő nevelésében, ami csakis a szalafista tanok feltétel nélküli elfogadásában és ezen belül akár erőszak elkövetésében nyilvánulhat meg.

A német belügyi szerveknek feltűnt, hogy egyre több nő veszi ki a részét a szociális hálózat révén a szalafizmus arab nyelven történő terjesztésében is, abban a meggyőződésben, hogy ezáltal az igaz mohamedán hitet terjesztik és egy olyan belső körhöz tartoznak, amelyik már öltözékével is felkészül a paradicsom elnyerésére.

Azonban nemcsak szóval, hanem sokan tettekkel is bizonyítják tántoríthatatlan elkötelezettségüket.

Az észak-rajna-vesztfáliai belügyminiszter utalt arra, hogy szíriai polgárháború kirobbanása óta csaknem ezer szalafista, köztük mintegy 200 nő, távozott Németországból a harcok színhelyére. Amíg azonban a férfiak fegyverrel küzdenek céljaik megvalósítása érdekében, asszonyaik az "új társadalmi rend" megalapításának alapköveit helyezik el a meghódított területeken.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×