eur:
393.76
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Vége az aleppói csatának, de megingott a tűzszünet

Ellentmondó jelentések érkeztek az aleppói harcoknak véget vető tűzszünetről. Előzőleg késett annak az alkunak a végrehajtása, amelynek alapján elvonulhatnak az ellenzéki harcosok és családtagjaik.

A tervek szerint hajnalban indult volna a szíriai Aleppó déli részére szorult lázadók evakuálása, de a kormány által küldött buszok még reggel is üresen várakoztak. Szerda reggel érkezett hírek szerint a kormányerők ismét lőni kezdték a lázadók negyedét, miután azok nem távoztak.

A harcosok elvonulásával – korábban hasonló alkut kötöttek Homsz városban is – a szíriai kormány hivatalosan is lezárhatja az Aleppóért folytatott csatát. A megegyezés értelmében a lázadók magukkal vihetik családtagjaikat és könnyűfegyvereiket és az ellenzékiek által uralt területhez szállítják őket.

Az egyezményt Oroszország és Törökország dolgozta ki és ezzel a Moszkva, Irán és mások által támogatott Aszad-kormány az utóbbi évek legnagyobb harctéri sikerét érte el a szíriai polgárháborúban.

A harcot feladó ellenzéki csoportok szerint ugyanakkor a kormányhoz hű iráni és síita milíciák fékezték az elvonulást. Azzal az új követeléssel álltak elő, hogy cserébe a lázadók által ostromlott, de Aszad-hű erők kezén lévő enklávékból kivihessék harcosaikat.

„A tűzszünet tartja magát, de Irán akadályozza az evakuálást” – mondta korábban az Aleppóban befolyásos iszlamista Núr al-Din al-Zinki lázadó szervezet egyik parancsnoka. Szerda reggel ellenzéki aktivisták azt állították, hogy a kormányhű erők fél órán át aknavetőkkel lőtték a déli kerületet.

Hajnalban járó motorral, a megbeszélt helyen várakoztak a kormány által küldött buszok, de nem indultak el – mondta egy szemtanú a Reutersnek.

Az ellenzékiekkel szimpatizáló Orient TV szerint az alku végrehajtása akár csütörtökig is késhet.

Közben Kelet-Aleppó polgári lakosai, amit tudtak táskákba pakoltak és elkezdték elégetni ingóságaik maradék részét, mert attól tartanak, hogy a szíriai katonák és az őket támogató síita milicisták fosztogatásba kezdenek.

Az orosz védelmi minisztérium tagadta az ENSZ és a nyugati hatalmak vádjait, hogy a behatoló kormánypárti erők több, mint 80 embert agyonlőttek volna lakásaikban és az utcákon. Az állítás szerint az áldozatok között többtucat nő és gyerek is volt. Moszkva azt állította: a lázadók 100 000 embert tartanak fogva „emberi pajzsként”.

Sok civil tart attól, hogy ha rokona volt a lázadók között akkor agyonlövik. „Az utcákon halottak hevernek, nincs aki eltemesse őket” – mondta egy helyi lakos.

Az oroszok szerint kedd reggel óta 6000 polgári lakos és több mint 360 harcos távozott Kelet-Aleppóból.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×