eur:
393.81
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ez a rák és az öregedés ellenszere

Áttörés az orvostudományban: tudósok új módszert fejlesztettek ki a DNS-molekulák átírására és a hibás gének kijavítására. Így korábban gyógyíthatatlan betegségeket is le lehet majd győzni, és talán az emberi életkor is meghosszabbítható lesz.

Az új géntechnológiával már sikerült részlegesen helyreállítani olyan vak patkányok látását, amelyek hasonló betegségben szenvednek, mint egyes emberek.

A kutatók korábban nem tudták módosítani a szemben, agyban, szívben vagy májban található DNS-molekulákat – jegyzi meg az Independent című lap.

Az új technológia ezt lehetővé teszi, és így egy sor olyan betegség is kezelhetővé válik, amely az öregedéssel függ össze.

„A felfedezést nagyon sokféle módon lehet hasznosítani” – mondta Juan Carlos Belmonte professzor, az amerikai Salk Intézet kutatói csapatának egyik tagja.

A felnőtt testben a legtöbb sejt már nem osztódik, így a tudósok számára eddig nehézséget okozott a DNS módosítása. Mostantól már erre is képesek lesznek.

„Kijavíthatjuk az agyban, szívben és májban található hibás géneket” – tette hozzá a professzor, aki társaival együtt a Nature tudományos szaklapban publikálta eredményeit.

Más kutatók megjegyezték, hogy az áttörés ellenére a klinikai kísérletekre még jó ideig várni kell, mivel az átírandó DNS-sejtek mellett mások is módosulhatnak, és a technológia egyelőre pontatlan.

„Mivel az öregedés definíciója a DNS-mutációk elszaporodása, a mutációk jövőbeli kijavítása lehetőséget ad az emberi életkor meghosszabbítására és sok, öregséggel összefüggő betegség kezelésére” – mondta Robert MacLaren az Oxofordi Egyetem professzora.

A tudósoknak most tovább kell finomítaniuk a technikát, hogy hatékonyabban tudják elérni és módosítani a hibás molekulákat.

Egyes kutatók ugyanakkor közölték: a génterápiás áttörést sugalló tanulmányt a sajtónyilatkozatok egy kicsit felfújták, de a technológiát a jövőben esetleg most még gyógyíthatatlan betegségek kezelésére alkalmazhatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×