eur:
394.03
usd:
365.68
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

2030-tól csak elektromos autók járhatnak a német utakon

Berlinben a törvényhozás felső házának tekintett szövetségi tanács, a Bundesrat úgy döntött, hogy 2030-tól nem közlekedhetnek a német utakon benzin, vagy dízel meghajtású gépjárművek. Az ország tartományainak küldötteit tömörítő Bundesrat az Európai Unió úgynevezett emissziós határozatára hivatkozva hozta meg döntését, amelynek azonban csak ajánlás értéke van a kormány számára.

A kancellár is már jó ideje szorgalmazza az átállást az elektromos autókra, eddig azonban konkrét lépésre nem került sor. Noha a német gépkocsigyárak jelentős összeget fordítanak az ilyen célú kutatásra, jelenleg úgy tűnik, hogy az árammal közlekedő járművek gyártása munkahelyek ezreit veszélyezteti, ugyanis az elektromotorok összeszereléséhez jóval kevesebb szakemberre van szükség, mert a felépítésük is jóval egyszerűbb, mint a belső égésű motoroké.

Az Európai Unió környezetvédelmi célzattal hozott emissziós határozata azonban lázba hozta a német törvényhozókat. Alighanem ennek hatására döntött a Bundesrat úgy, hogy 2030-tól tiltsák be a benzin vagy dízel meghajtású gépjárművek forgalmazását.

Barbara Hendricks környezetvédelmi miniszter elismeréssel méltatta a Bundesrat döntését, Alexander Dobrindt közlekedésügyi miniszter viszont nyíltan ostobaságnak minősítette, arra hivatkozva, hogy teljesen elhibázott olyan reményeket kelteni a lakosságban, amelyről eleve tudni lehet, hogy képtelenség megvalósítani.

Némi pikantériával szolgált maga a szavazás is a Bundesratban, ugyanis azok a tartományok, amelyeknek gazdasági életében jelentős szerepet játszik a gépkocsigyártás, a terv ellen foglaltak állást.

Így a Mercedes és a Porsche művek székhelyéül szolgáló Baden-Württenberg és a BMW-nek, valamint az Audi-nak is otthont adó Bajorország elvetette a 2030-as dátumot. Vállalkozó szelleműnek ígérkezett viszont a Volkswagennel szoros kapcsolatban álló Alsó-Szászország, amely feltehetően okulva a VW körüli botrányokból, azt szeretné, ha nyugodtabb vizekre evezne a világ egyik legnagyobb gépkocsigyártó cége, és erre a legalkalmasabbnak az elektromos autók bevezetését tartja.

A német gépkocsigyártók szervezete is visszautasította a Bundesrat döntését, és rámutatott arra, hogy a helyes út a kormány és az Európai Unió környezetvédelmi útmutatásainak a követése, azaz emisszió fokozatos csökkentése, amelyen az autógyárak kutatói is költségeket és energiát nem kímélve fáradoznak. Hasonló szellemben nyilatkozott a fémipari dolgozók szakszervezetének elnöke is, hangsúlyozva, hogy a környezetvédelmi célok megvalósításánál mindenképpen figyelembe kell venni a munkahelyek megőrzését is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×