eur:
395.06
usd:
366.08
bux:
65206.8
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Szeméthalmokkal várják a szurkolókat a franciák

Megzavarhatják a labdarúgó Európa-bajnokságot a sztrájkok Franciaországban. A vasúti közlekedés mellett ugyanis a lakossági szemétgyűjtés is akadozik Párizsban, márpedig ez utóbbi miatt a főváros kerületeinek fele fuldoklik a szeméttől és a bűztől egy nappal az EB kezdete előtt.

Folytatódik a kötélhúzás a munka törvénykönyve kapcsán a francia kormány és a szélsőbalhoz kötődő szakszervezetek között, és a hangulat mind feszültebbé válik, egyre valószínűbbnek tűnik ugyanis, hogy az egymást érő sztrájkok akár a pénteken kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságot is megzavarhatják.

Az elmúlt napokban bejelentett számos engedmény ellenére a vasutasok egy része Párizsban és több vidéki nagyvárosban továbbra is sztrájkol, ami persze nem jelenti azt, hogy nem közlekednek vonatok, de az utazás lényegesen nehezebb.

Ráadásul ebben az ágazatban a tiltakozásoknak mindig vannak váratlan elemei: szerda reggel például a Sud Rail szakszervezet tagjai a főváros Északi-pályaudvarán balhéztak, éppen akkor, amikor befutott a labdarúgó Európa-bajnokság leendő győztesének szánt kupa, miután azzal a szerelvény körbejárta Európát. A tervek szerint a focirajongók fényképezkedhettek volna a győzelmi trófea mellett, de az érdekvédők akciója ezt végül meghiúsította.

Ennél is kellemetlenebb, hogy a fővárosi szemétszállítók tizedik napja tartó sztrájkjának következményei legalább tíz kerületben, köztük a nagyon előkelő tizenhatodikban, immár nemcsak szemmel láthatóak, de orral is érzékelhetőek. A francia média talán emiatt szégyenkezik a legjobban, attól tartanak ugyanis, hogy mindez súlyosan és tartósan károsítja majd az ország imázsát.

A fenti helyzet ráadásul nemcsak a fővárosra jellemző: a dél-kelet-franciaországi Saint-Etienne-ben, ahol négy mérkőzésre kerül majd sor, nyolcadik napja büdösödik az utcán a szemét a munkabeszüntetés miatt. De az aggodalmak a hat mérkőzés színhelyéül szolgáló Marseille-ben is megjelentek, a sztrájkolók ott kedden a várost kiszolgáló hulladékkezelő központot zárták le, így félő, hogy a következő napokban nem lesz hová vinni a több mint 800 ezres város szemetét.

A fővárosra visszatérve: nem kizárt, hogy pénteken, azaz a focibajnokság első napján a tömegközlekedési vállalat dolgozói ismét sztrájkba lépnek, ami nyilván komoly kihívás elé állítja majd az EB-re érkező külföldi szurkolókat. Mindezek mellett az előrejelzések szerint jó esély van arra is, hogy szombattól legalább három napon át az Air France pilótái is bekapcsolódnak a munkabeszüntetési versenybe.

A fentiekhez képest már csupán aprócska hír, hogy kilencből három olajfinomítóban továbbra is sztrájkolnak a munkások, de a magyar szurkolókat ez természetesen ne ijessze meg. Nem kell benzinkannákban tartalék üzemanyagot hozniuk, a kormány ugyanis már egyszer hozzányúlt a stratégiai tartalékokhoz, és ha szükség lesz rá, továbbra is megteszi azt. Az Európa-bajnokság normális lefolyása ugyanis presztízs kérdéssé vált.

Nem sok jót ígér ugyanakkor az a hír, hogy a tiltakozások fő szervezőjének számító CGT szakszervezet gyűjtést szervezett a sztrájkoló munkások támogatására, és röpke két nap leforgása alatt 200 ezer eurót sikerült összekalapoznia. Ami azt jelzi: további sztrájkok várhatók. És a radikalizálódás is fokozódik: szerda reggel hat órakor néhány tucat tüntető a munkaügyi minisztert saját lakása előtt spontán utcai demonstrációval ébresztette, mely akciót Francois Hollande államfő „teljességgel elfogadhatatlannak” minősített.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×