eur:
394.04
usd:
369.84
bux:
65766.8
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Nincs akadálya a neonáci felvonulásnak

Az elmúlt évek legnagyobb nemzetközi neonáci felvonulását szervezik fasiszta szervezetek Pozsonyba június végére, amikor a szlovák főváros a koronázási ünnepségeknek és egy nemzetközi kerékpárversenynek is otthont ad. A rendezvényt engedélyezték.

Pozsony óvárosi önkormányzata engedélyezte a felvonulást. Arra hivatkoznak, hogy nincs olyan vonatkozó törvényi megkötés, amelyre hivatkozva betilthatnák a rendezvényt. A belügy ennek ellenkezőjét állítja.

140 előállított rendbontó, egy megtámadott szaúd-arábiai család, és egy félbeszakított kerékpárverseny – nagyjából ilyen mérleggel zárt az az Európa iszlamizálódása ellen meghirdetett tüntetés, amelyet tavaly júniusban tartottak a szlovák fővárosban.

 Egy évvel később, azaz e hónap végén ismét radikális csoportok demonstrációjára készül Pozsony. A június 25-re tervezett felvonulást a Vzdor Kysuce,  vagyis a Kiszucai Ellenállás  Akciócsoport nevet viselő félkatonai alakulat szervezi.

Az akció hivatalosan Brüsszel politikája elleni tüntetés, ám több olyan szervezet is részt vesz rajta, amelynek tagjai szélsőséges megnyilvánulásokról ismertek. Lapinformációk szerint a tüntetésre több mint hatezer szélsőséges készül nemcsak Szlovákiából, hanem Magyarországról és Csehországból is.

 Pozsony Óvárosa annak ellenére engedélyezte a tüntetést, hogy több, már korábban bejelentett rendezvény miatt gyakorlatilag az egész Óváros foglalt lesz. Ugyanarra az időpontra terveztek ugyanis egy extremizmus elleni tüntetést, ezen kívül ismét megtartják a tavaly a tüntetők által megszakított nemzetközi kerékpárversenyt, és épp azon a szombaton lesznek a hagyományőrző koronázási ünnepségek is Pozsonyban.

 Nora Gubková, óvárosi szóvivő azt mondja, nem volt más választásuk, a szélsőséges csoportok által bejelentett tüntetést nem tilthatják be, mert ez nem tartozik a hatáskörükbe. Robert Fico kormányfő a tavalyi rendbontással végződött felvonulás után kijelentette, haladéktalanul el kell fogadni egy törvényt, amely alapján még a megrendezése előtt be lehetne tiltani egy közbiztonsági szempontból kockázatos rendezvényt. A törvény azonban azóta sem készült el.

 A belügy mégis azzal takarózik, hogy a városrésznek elég kompetenciája van a tüntetés betiltására. A tárca által kiadott közlemény úgy fogalmaz, hogy a község javasolhatja a szervezőknek, hogy a rendezvényt máshol vagy más időpontban tartsák meg. Azt viszont sehol sem említi a jogszabály, hogy a szervező ezt a javaslatot köteles elfogadni.

 Mindezek alapján biztosra vehető, hogy június 25-én ismét szélsőséges csoportok felvonulási színhelyévé válik a szlovák főváros.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Egyre rosszabb a hangulat a tőzsdén

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. Ami a mai tőzsdei teljesítményt illeti, egyelőre az óvatos optimizmus jellemzi a kereskedést, kisebb emelkedést láthatunk a kontinens vezető tőzsdéin, a magyar piac azonban lefordult.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×