eur:
394.87
usd:
372
bux:
66398.5
2024. április 16. kedd Csongor

Huligánok és terroristák között pattog a foci

Bár a labdarúgó Európa-bajnokság alatt a legnagyobb biztonsági kockázatot az esetleges terrorista támadások jelentik, a francia hatóságok a futballhuligánokat is kiemelten figyelik. A csoportmérkőzések közül ki is jelölték azt az ötöt, ahol szerintük különleges készültségre lesz szükség.

A francia rendőrség szerint a futballhuliganizmus szempontjából az első nagy megpróbáltatást az Anglia-Oroszország mérkőzés jelenti majd, melyre az Európa-bajnokság második napján, június 11-én, szombaton kerül sor Marseille-ben. A második forrónak ígérkező esemény Párizsban lesz június 12-én: ezen a napon Törökország játszik Horvátország ellen.

Június 16-án egyszerre két helyszínen, a főváros melletti Stade de France-nál és az észak-franciaországi Lens-ban is fokozottabb készültséget rendelnek el a hatóságok. Az első stadionban Németország játszik Lengyelország ellen, a másodikban Anglia csap össze a vele szomszédos Wales-szel.

A rend őrei ezt követően négy napot szusszanhatnak, majd június 21-én Marseille-ben következik egy biztonsági szempontból hideglelésesnek tartott mérkőzés Ukrajna és Lengyelország között.

Antoine Boutonnet-t, a huliganizmus elleni harcot irányító francia országos parancsnokot a fenti ötből különösen a német-lengyel, a török-horvát és az ukrán-lengyel találkozók aggasztják, ezeken a mérkőzéseken a tervek szerint a lelátókon is lesznek civil ruhás rendőrök.

Hogy milyen szempontok szerint emelték ki a fenti mérkőzéseket? A már említett Antoine Boutonnet ezzel kapcsolatban meglehetősen lakonikusan csak annyit mondott: elemezték az elmúlt években a különböző válogatottak által lejátszott mérkőzéseket kísérő szurkolói magatartásokat, de geopolitikai szempontokat is figyelembe vettek.

A futballhuliganizmusra fordított komoly figyelmet jelzi az is, hogy a francia hatóságok az elmúlt napokban összesen 2355 erőszakosnak tartott külföldi szurkolónak tiltotta meg az országba való belépést. A téma kapcsán egyébként Bernard Cazeneuve belügyminiszter a minap elmondta: az Európa-bajnokság körüli rendfenntartásban 180 külföldi rendőr működik közre, hozzátéve, hogy országos szinten összesen 90 ezer személy vigyázza a rendezvény biztonságát.

S. Ráduly János, Franciaország

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Hogyan és melyik AI-projektbe vágj bele? Erről lesz szó egy teljes napon át!

Milyen változásokat hoz az AI az üzlet számára az egyes szektorokban és területeken, és hogyan vágjunk bele az AI-projektekbe?  Egy teljes konferencianapon keresztül ezzal foglalkozunk az AI in Business c. rendezvényünkön április 23-án. Mellébeszélés helyett üzleti stratégiákat, valós megoldásokat és use case-eket mutatnak be a témát ismerő tanácsadók, IT-beszállítók, és azok a nagyvállalati vezetők, akik már aktívan keresik vagy már meg is találták az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket. 7 szekció, több mint 40 előadó egy helyen!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×