eur:
393.93
usd:
364.68
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nem ismerik el az iszlám kiskorúak házasságát Németországban

A német tartományok igazságügy miniszterei a Berlintől északra fekvő Nauenban kezdődött idei értekezletükön behatóan foglalkoznak az iszlám törvénykezés értelmében kiskorú lányokkal kötött házasságokkal. Ugyanis a több mint egy millió menekült között számos olyan fiatal lány is van, aki még szülőföldjén, az ott érvényes jogi feltételeknek megfelelően ment férjhez, ami azonban ellenkezik a német törvényekkel.

A 15 éves Alia és a 21 éves Amir Aleppo közelében egy faluban nőtt fel és szüleik beleegyezésével a Szíriában érvényes iszlám törvények, a Sharia értelmében már több mint egy éve házasságot kötött. A harcok elől együtt menekültek és érkeztek Németországba. Frigyüket azonban a német törvények nem ismerik el, így heves tiltakozásuk ellenére különválasztották őket; Amirt egy Regensburg melletti táborban helyezték el, Aliát pedig az aschaffenburgi gyámhivatal vonta felügyelete alá, azzal az indokolással, hogy Németországban a 16 év alatti fiatalok esetében még különleges engedéllyel sem jöhet szóba a házasságkötés.

Az ügyet polgárjogi szervezetek felkarolták, bíróság elé vitték, amelynek döntése alapján Alia és Amir időnként ugyan találkozhat egymással, de csupán egy hatóságilag kirendelt személy jelenlétében. A bíróság ugyanis arra az álláspontra helyezkedett, hogy a német törvények értelmében alkalmazza a kiskorúakra vonatkozó paragrafusokat és figyelmen kívül hagyja a Sharia által kimondott házasság védelmét.

Alia és Amir ügye nem egyedi eset a tavaly óta érkezett menekültek körében. Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF és a nők védelmére alakult polgári kezdeményezés is felhívta a figyelmet arra, hogy az Afganisztánból, Irakból, Szíriából érkezett migránsok körében egyre gyakoribb a kényszerházasság, amelynek kárvallottjai legtöbbször a kiskorú, nem ritkán 14 évnél is fiatalabb lányok.

Jól értesült források szerint a német igazságügyminiszterek Naunban tartott értekezletükön várhatóan arra az álláspontra helyezkednek, hogy az ENSZ gyermekvédelmi konvenciója értelmében csak a 18 éven felüli személyek közötti házasságot ismerik el, de a végső döntést a karlsruhei legfelsőbb bíróságra bízzák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×