eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Fico egyedül megy szembe az EU-val

Néhány hónappal az EU soros elnökségének átvétele előtt csorba eshet Pozsony nemzetközi tekintélyén. Annak ellenére, hogy Szlovákiával együtt a menekültügyi kvóták ellen szavazott Csehország, Magyarország és Románia is, az unió ellen benyújtandó szlovák panaszhoz egyik ország sem csatlakozik a három közül.

Szlovákia az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságán támadja meg az unió belügyminiszterei által kedden jóváhagyott kötelező kvótarendszer bevezetését. Robert Fico miniszterelnök úgy fogalmazott, "Szlovákia nem tesz eleget annak, hogy beépítse saját jogrendjébe a brüsszeli döntés jogi következményeit, s ezzel együtt azt is felvállalja, hogy az unió kötelezettségszegési eljárást indítson az ország ellen."

Ezzel a döntésével azonban magára maradt. Szerdán Robert Fico még abban bízott, hogy cseh kollégája társa lesz a panasz benyújtásában, Bohuslav Sobotka azonban azt mondta, "Európa nem eshet szét a menekültválság miatt, Csehország pedig nem kívánja tovább fokozni a feszültséget."

Andrej Babi¹ cseh pénzügyminiszter a számok tükrében mérlegelte a helyzetet, s végül a kormányfőjével megegyező álláspontra jutott, kijelentve, hogy "nincs értelme bíróságon védekezni, mert a Európai Unió azt a kamatokban visszaadja."
Robert Fico tehát egyedül megy szembe az unióval. A szlovák kormányfő pártja, a Smer tagságának felfüggesztését kérte az Európai Szocialisták Pártjától Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője. A demokrata párti olasz politikus szerint az egész progresszív pártcsaládra szégyent hoztak Robert Fico kijelentései, miszerint Szlovákia nem fogja megtűrni a muszlimok tömeges bevándorlását, akik aztán mecseteket építenének.

Noha mecsetek építésébe egyelőre nem kezdenek bele Ficoék, a Plus jeden deò című napilap információi alapján Robert Kaliòák belügyminiszter hamarosan kerítést építene a szlovák-magyar határon, mégpedig a Pozsonyhoz közeli rajkai határátkelőnél. A lap szerint a belügyi tárca olyan haditechnológiát vetne be, melyet az amerikai hadsereg is alkalmazott katonai bázisai védelmére Irakban és Afganisztánban.

Egy korábban készült felmérés adatai már utaltak arra, hogy a szlovákok sem ellenzik a kerítés építését a határok megvédésének érdekében. A legfrissebb közvélemény-kutatás eredménye pedig azt mutatja, hogy a lakosság jelenleg a menekültválságot tartja a legjelentősebb társadalmi problémának. A megkérdezettek legnagyobb hányada, (34,3%), a menekülteket jelölte meg első helyen. Korábban a hasonló felmérésekben a válaszadók legtöbbje rendszerint a munkanélküliséget tartotta a legnagyobb problémának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Indiában pénteken kezdődött meg a világ legnagyobb általános választása, amelyen közel 1 milliárd választásra jogosult adhatja le a szavazatát. A rendkívüli méretek miatt ezt a szokásosnál sokkal hosszabb időkeretben bonyolítják le, összesen hat héten keresztül zajlik a voksolás, eredményekre csak júniusban lehet majd számítani. A döntés nem könnyű, ugyanis számos olyan tényező van, amely befolyásolhatja a választók döntését. Elemzésünkben összeszedjük, hogy mi motiválhatja most az indiai szavazókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×