eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Merkel közvetít a NATO és Putyin között

A berlini kormány a NATO Newportban tartott csúcsértekezletén is kitartott azon álláspontja mellett, hogy semmi esetre sem szabad olyan intézkedést hozni, amely visszatartaná Putyin orosz elnököt a tárgyalások folytatásától az ukrajnai válság megoldásáról. Angela Merkel német kancellár mindent megtett annak érdekében, hogy ne mondják fel a partneri kapcsolatot Moszkva és a NATO között.

Angela Merkel a newporti NATO csúcstalálkozón a kettős stratégia mellett tört lándzsát. A kancellár szerint a nyugati védelmi szövetség csak akkor lehet sikeres a válság megoldásában, ha szolidaritását nyilvánítja a kijevi kormány iránt, ami főleg a Moszkvával szemben foganatosított szankciókban nyilvánulhat meg, egyben pedig készen áll a tárgyalásokra is Putyin elnökkel.

Noha több NATO tagállam az Oroszországgal még 1997-ben megkötött partneri kapcsolat felmondását szorgalmazta, ez a téma - kiváltképpen a német küldöttség érvei alapján - lekerült a napirendről Newportban, csakúgy mint az az elképzelés is, hogy Ukrajnával megbeszéléseket kezdjenek a NATO-ba történő felvételről.

Nem titok, hogy Angela Merkel már jó ideje a közvetítő szerepét vállalta magára: a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus kirobbanása óta egyetlen kormányfő sem telefonált oly gyakran Putyin orosz elnökkel, mint ő.

Ennek a politikának az alátámasztására szolgál Frank Walter Steinmeier külügyminiszter nyilatkozata is, amelyben a NATO newporti csúcskonferenciáján a kibontakozás halvány sugarát említette.

Némileg ellen szólt a kancellár álláspontjának Joachim Gauck államelnök beszéde, amelyet a második világháború kirobbanásának 75.évfordulójára rendezett gdanszki megemlékezésen mondott. Gauck óvott attól, hogy a nemzetközi politikában a túlzott engedékenység egy terjeszkedni vágyó kormány étvágyának fokozását szolgálja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×