eur:
395.08
usd:
371.03
bux:
65100.46
2024. április 19. péntek Emma

Házilag készített bombák robbantak Bostonban

Legkevesebb hárman meghaltak és 144-en megsebesültek a bostoni maraton célvonalánál történt robbanásokban. A helyi idő szerint délután 3-kor történt detonációk idején ért véget az amerikai városban a hagyományos futóverseny, amin közel 27 ezren vettek részt.

A sorozatban 117. helyi városi maraton sztárfutói már célba értek és az operatőrök kezdek elcsomagolni, amikor két robbanás sokkolta a környéken tartózkodókat. A mobiltelefonokkal felvett videókon azt látni, ahogy egy tűzgömb jelenik meg a célegyenest övező zászlók mögött.

Egy a közelben álló szemtanú azt mondta, hogy öt másodperc telhetett el a két robbanás között.


A helyszínről sugárzott képeken azt lehetett látni, ahogy a mentősök ellátják a vérző sportolókat és nézőket. Az egyik helyi rendőr sokkoló leírást adott arról, amit tapasztalt: 25-30 embernek szakította le a lábát a robbanás.

A halottak egyike egy 8 éves kisfiú volt, de a The Boston Globe című lap beszámolója szerint legkevesebb nyolc 2 és 12 év közötti gyereket is kórházba szállítottak. A sebesültek közül legalább 17-en válságos, 25-en pedig súlyos állapotban vannak.

Barack Obama elnök azt mondta, hogy az amerikai néppel imádkozik az áldozatokért és feleségével együtt részvétét nyilvánította.



"Nem tudjuk még, hogy ki tette ezt és miért, ezért nem szabad elhamarkodottan ítélkezni a tények ismerete nélkül, de emlékezzenek: a végére járunk a dolognak. Kiderítjük, hogy ki az elkövető és a felelősökre az igazságszolgáltatás teljes szigorával lesújtunk" - mondta Obama.

A BBC londoni látogatásán érte utol Bill Pratton volt bostoni rendőrfőkapitányt. Õ arról beszélt, hogy a támadók maximálisan az incidensre akarták irányítani a figyelmet. Ha akkor történtek volna a robbanások, amikor az első futók megérkeztek a célhoz, akkor még több kamera vette volna fel az eseményeket - tette hozzá.

Ettől függetlenül elérték céljukat, mert több tévéadó élő adásban tudósított az eseményekről.



A városban egy időre leállították a mobiltelefon-szolgáltatást, hogy a feltételezett támadók ne tudjanak távirányítással újabb pokolgépeket működésbe hozni. A légügyi hatóságok pedig ideiglenesen lezárták a Boston feletti légteret.

A robbanásokat követően megindult a találgatás az elkövetőkről - az NBC rendőrségi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy egy "kis, házilag előállított pokolgép" okozhatta a robbanásokat. Az AP szerint legkevesebb két másik szerkezetet találtak, amelyeket hatástalanítottak.

Az eseményen az összes amerikai szövetségi államból és 90 országból érkezett sportolók vettek részt. Több ezer futó nem tudta befejezni a versenyt.

Szerző: Szvetnik Endre

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×