eur:
393.83
usd:
365.36
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Ilyen volt Fico első éve

Szlovákiában egy éve van hatalmon Robert Fico kormánya. Míg a miniszterelnök szerint az elmúlt 12 hónap a stabilitás időszaka volt, az ellenzék negatívan értékeli a kabinet munkáját.

Robert Fico kormányának egyéves tevékenységén megmutatkozott annak hatása, hogy a válság közepén alakult meg, így nem kapott lehetőséget a normális körülmények közötti működésre - mutatott rá Miroslav Kusý politológus. A szakember szerint azonban kérdéses, hogy a kabinet megfelelő módon reagált-e a válságra. "Ez a kormány a tetszetős jelszavakat és saját szociálisságát részesítette előnyben a problémák hatékony megoldása helyett. Ez pedig több esetben negatívan nyilvánult meg a működésében" - mondta Kusý.

A politológus szerint a jelenlegi kabinetnek nem voltak az előző Fico-kormányhoz hasonló botrányai, azonban a közgazdászok és az ellenzék több problémára is felhívta a figyelmet. A szakember úgy látja, az eltelt egy év alatt a külügyi tárca jól teljesített. "Az egészségügyben és az oktatásügyben azonban továbbra is katasztrofális a helyzet" - hangsúlyozta.

Pavel Haulík szociológus szerint a kormány a fennálló problémákkal kapcsolatban nem sokat kommunikál a közvéleménnyel. A szakember szerint nem biztos, hogy ez elég a támogatottság megtartására, inkább meg kellene oldani a gondokat. "Biztosan emelkedni fognak az elvárások, s az az érzésem, a kormány nem készült fel erre. Úgy tűnik, nem kínál, sőt, nem is készített elő semmilyen alapvető megoldást a problémákra" - közölte Haulík.

Samuel Abraham politológus úgy látja, Szlovákia számára még mindig pozitívum, hogy Fico egyéves kormányzása után is hajlandóságot mutat az Európai Unión belüli reformokra. "Eddig az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) és főleg Robert Fico tartja ezt az irányt. Nagyon pozitív dolog, hogy hajlandó a GDP három százaléka alatt tartani a deficitet, ahogy azt az EU megköveteli" - mondta.

Rámutatott: Fico jól irányítja pártját, de egyedüli és kizárólagos vezető, vagyis nincs helyettese. "Ebből arra következtetek, hogy nem indul az elnökválasztáson, mivel nincs megfelelő utódja" - tette hozzá Abraham.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×