eur:
395.25
usd:
366.67
bux:
65113.28
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Két és fél éves csúcson a németországi infláció

Tartja két és fél éves csúcsát a németországi infláció. Az árak egy hónap leforgása alatt fél százalékkal emelkedtek - közölte a wiesbadeni szövetségi statisztikai hivatal.

Az infláció emelkedését pénzügyi szakértők az energiahordozók drágulására vezetik vissza. A Japánban történt földrengés nyomán életbeléptetett moratórium, amellyel a berlini kormány a németországi atomerőművek üzemeltetésére vonatkozó korábbi döntést átmenetileg hatályon kívül helyezte, bizonytalanságot okozott az energiaellátás terén, a gépkocsi üzemanyag folyamatos drágulása pedig hátrányosan érinti a termelési költségeket.

Így nem okozott különösebb meglepetést a központi statisztikai hivatal közleménye, amely szerint a fogyasztói árak februárhoz viszonyítva márciusban 2,3 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A jelentésből kiderült, hogy a fűtőolaj ára egy év alatt 33, a benzin, valamint a dízel ára több mint 11 százalékkal nőtt, míg az élelmiszerek átlagosan csupán 2,2 százalékkal drágultak.

Az adatok ismertetésekor a hivatal szóvivője Wiesbandenben utalt arra, hogy az infláció három év óta a legmagasabb szintre szökött fel, tompítva azt a lelkesedést, amelyet német gazdaság vártnál is jelentősebb fellendülése váltott ki.

Pénzügyi körök ebből arra is következtetnek, hogy a közös európai fizetőeszköz és a valutaegységet alkotó országok inflációja felett őrködő Európai Központi Bank rövidesen folytatja azokat múlt héten megkezdett intézkedéseit, amelyek keretében tovább emeli az eurózónához tartozó országok hitelfolyósításában irányadó központi kamatlábat, amely jelenleg 1,25 százalék.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×