eur:
394.63
usd:
371.87
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Húszezer állami hivatalnok veszíti el az állását Szlovákiában

Jelentős létszámcsökkenés vár Szlovákiában az állami intézményekre. Becslések szerint mintegy 20 ezer állami hivatalnok veszíti el jövőre az állását.

A pozsonyi Pravda címlapján közölt írás szerint az elbocsátások részét képezik annak az intézkedéscsomagnak, amellyel Ivan Miklos pénzügyminiszter egészségesebbé szeretné tenni a szlovák gazdaságot.

A lap úgy tudja, hogy a pénzügyi tárca vezetője levélben már közölte a minisztériumokkal és az állami hivatalokkal, hogy a jövő évben 10 százalékkal alacsonyabb összeget kapnak a bérekre, mint az idén. Az érintettek a helyzetet elbocsátásokkal kívánják megoldani. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a mintegy 230 ezer állami hivatalnokból több mint 20 ezerre elbocsátás vár.

Az állam közvetlen hatáskörébe mintegy 140 ezer hivatalnok tartozik, a többiek a nehéz anyagi helyzetben lévő helyi önkormányzatok alkalmazottai. Az állami szférában, Szlovákiában jövőre általános lesz a bércsökkentés, illetve a -befagyasztás. Kivételt csak a mintegy 130 ezer pedagógus képez, akiknek a bére a tervek szerint nem csökken.

A pénzügyminisztérium azt tervezi, hogy ezekkel az intézkedésekkel jövőre mintegy 300 millió eurót takarít meg. További 80 millió euró megtakarítását attól a miniszteri döntéstől remélik, amely elrendelte, hogy az állami hivataloknak tíz százalékkal csökkenteniük kell jövőre az anyagi kiadásaikat.

Szakértői becslések szerint a 20 ezer hivatalnok elbocsátása nagyjából egy százalékkal növelné a jelenleg közel 15 százalékos munkanélküliségi rátát. A végkielégítésekre ugyanakkor az államnak mintegy 100 millió eurót kellene kiadnia. A távozó hivatalnokoknak az érvényben lévő szabályok szerint öt havi fizetésre van joguk.

Az állami hivatalnoki átlagfizetés havi 950 euró körüli. Ivan Miklós szerint az elbocsátások elkerülhetetlenek, mint mondta, az állami intézményekben úgyis nagy a túlfoglalkoztatottság. A hivatalnokok számának csökkentését az előző, Fico-kormány is tervezte, de végül is nem szánta el magát erre a lépésre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×