eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Telefonos segélyvonal a szexuális zaklatások áldozatainak

Bárhonnan hívható telefonos segélyvonalat helyezett üzembe a német katolikus egyház azok számára, akiket fiatal korukban papok molesztáltak. A közelmúltban kirobbant botrány megtépázta az egyház tekintélyét is, miután a kezelésében lévő több bentlakásos iskola egykori tanulója nyilvánosságra hozta, hogy annak idején szexuális zaklatásnak volt kitéve nevelői részéről.

A telefonos segélyszolgálat központja Trier városában működik, mert a német katolikus püspöki kar a helyi püspököt bízta meg a szexuális zaklatással kapcsolatos ügyek kezelésével.

Miután az Alpokban fekvő Ettali kolostorhoz tartozó bentlakásos gimnázium igazgatója megerősítette, hogy tanintézetében az elmúlt évtizedekben nevelők több esetben is szexuális zaklatásnak tették ki diákjaikat, más, nemcsak egyházi vezetés alatt álló internátusok egykori tanulói is nyilvánosságra hozták, hogy annak idején nevelőik molesztálták őket, és emiatt életre szóló lelki sérüléseket szenvedtek.

Az igazságügyi miniszter kezdeményezésére most kerekasztal konferencia keretében próbálják feltárni a túlkapásokat és jóvátételt nyújtani a legtöbb esetben már elévült bűncselekmény áldozatai számára.

Az esetek zöme a múlt század második felére nyúlik vissza. A telefonos segélyszolgálattal a katolikus egyház elsősorban lelki támaszt akar nyújtani a szexuális zaklatások áldozatai számára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×