eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Szlovákiában vizsgálhatják a vagyon eredetét

Szlovákiában a jövőben lehetőség nyílik arra, hogy a hatóságok kivizsgálják az állampolgárok magánvagyonának eredetét. Ezt a most elfogadott vagyoneredeti törvény teszi lehetővé.

A jogszabály elfogadását hónapokig tartó parázs vita előzte meg. A most elfogadott új törvény, illetve alkotmánymódosítás szerint az állam elkobozhatja annak a vagyonát, aki nem fogja tudni bizonyítani, hogy tulajdonát tisztességes, törvényes úton szerezte.

Hasonló jogszabályt már az előző, Dzurinda-kormány idején is elfogadott a parlament, ám azt később az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette. Most azért volt szükség az alkotmány módosítására, hogy az alkotmánybíróság ne korlátozhassa vagy semmisíthesse meg a törvény hatályát, úgy ahogy azt korábban tette.

A sokat vitatott jogszabályt a kormánykoalíció vezető pártja, a Smer, a Szlovák Nemzeti Párt és az ellenzéki pártok, köztük az MKP segítségével vitte keresztül. Vladimír Meciar volt kormányfő, a HZDS elnöke alkotmányellenesnek minősítette a jogszabályt. Pártja képviselői a törvény elfogadása ellen szavaztak. A szlovák sajtó szerint Meciar egyike lehet azoknak, akiket az új törvény érinthet.

Robert Fico miniszterelnök szerint a törvény segít a bűnözők, a korrupt politikusok és köztisztviselők vagyonának elkobzásában.

Ha valamely magánszemélynek vagy vállalatnak gyanús lesz a vagyona - amelynek értéke a minimálbér 1500-szorosával, mintegy 450 ezer euróval kell hogy meghaladja az illető bizonyítható jövedelmét -, akkor a pénzügyi hatóságok, rendőrség javaslatot nyújthatnak be az ügyészséghez, hogy az vizsgálja meg a vagyon eredetét. A bizonyítási kényszer a vagyon tulajdonosára hárul.

Az érintettnek 30 napja lesz arra, hogy bebizonyítsa vagyona törvényes eredetét. A vitatott vagyon sorsáról végül a bíróság fog dönteni.

Elégedetlen az új jogszabállyal Daniel Lipsic volt igazságügyi miniszter, az ellenzéki KDH alelnöke, aki szerint a törvény fogatlan, nagyon enyhe, és nem lesz súlya a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcban. A szavazás után kijelentette, hogy a korrupt politikusok és a bűnözők továbbra is nyugodtan alhatnak.

Úgy véli, hogy a korrupt politikusok könnyen megkerülik a törvényt különböző ajándékok, kölcsönök segítségével. Szerinte, ha a kormánykoalíció elfogadta volna módosító javaslatait, a törvény jóval hatékonyabb lenne. Lipsic a törvény körül kialakult helyzetet színjátéknak tartja, s a jogszabály szerinte csak Ficóék választási fogása.

Amennyiben a jogszabályt Ivan Gasparovic államfő aláírja, az 2011 január elsején lép életbe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×