eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Előretör a szélsőjobb Hollandiában

Jelentős sikert ér el az előzetes eredmények szerint a holland helyhatósági választásokon az iszlámellenes párt. Az országban nemsokára parlamenti választásokat is tartanak, mert az afganisztáni misszió körüli vita miatt összeomlott a kormánykoalíció.

Geert Wilders, aki dokumentumfilmjével is azt próbálta bizonyítani, hogy az iszlám veszélyt jelent Európára, és akit ki akartak tiltani Nagy-Britanniából, a holland helyhatósági választások egyik nagy győztese. Wilders Szabadságpártja csak két városban, Hágában és Almerében indult, de az előzetes adatok szerint a fővárosban a második, míg a másik városban az első helyen végezhet.

A Szabadságpárt a muzulmán vallásúak bevándorlása ellen kampányol és előretörésre számít a júniusi, előrehozott parlamenti választásokon.

Egy közvélemény-kutatás szerint Wildersék 27 helyet szerezhetnének a 150 fős parlamentben és akár a legnagyobb frakciót alakíthatnák meg.

Az eddig is kormányon lévő kereszténydemokratáknak ezek után széles koalíciót kellene létrehozniuk a Szabadságpárt ellenében. Egy ilyen, törékeny koalíció omlott nemrég össze az afganisztáni katonai misszió körüli viták miatt. Az újabb széthúzó koalíció pedig veszélyeztetné a gazdasági talpra állást Hollandiában - jegyzik meg kommentátorok.

Az eddig toleránsnak tartott Hollandiában az iszlámot a fasizmushoz, a Koránt pedig a Mein Kampfhoz hasonlító Wilders egyre népszerűbb. A 16 milliós országban közel egymillió muzulmán vallású bevándorló, vagy azok leszármazottai élnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×