eur:
394.11
usd:
365.28
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elengedik az embercsempészettel vádolt misszionáriusokat

Csütörtökön elengedik a korábban gyermekrablással vádolt amerikai misszionáriusokat Haitin - mondta egy bírósági forrás a Reutersnek. A földrengés sújtotta országban egy időre elterelte a figyelmet a segélyakcióról a hír, hogy külföldiek egy csoportja illegálisan akart gyerekeket kivinni az országból.

A Reutersnek nyilatkozó bírósági forrás - aki akár maga az eljáró bíró is lehet - azt mondta: el fogják rendelni az amerikaiak elengedését. "A nyomozó bíró bűncselekményre való indítékot is keres a vizsgálat során, de semmi sem mutatja, hogy a vádlottak bűntettet akartak volna végrehajtani" - hangzott a magyarázat.

Úgy tűnik tehát, hogy az emberiességi megfontolások, vagy talán a külföldi segítségért érzett hála, vagy éppen az a tény, hogy a vádlottak amerikaiak, elnéző magatartásra sarkallta a haiti hatóságokat.

Amerikai források szerint bár az embercsempészet vádját ejtik, az emberrablásról szóló pontot fenntartják. A tíz amerikai misszionárius ügyvédje azt mondja: a bíró befejezte meghallgatásukat, és most ajánlást fogalmaz az ügyésznek.

A bíróságon jelen volt több szülő is, akik az amerikaiak pártját fogták. Johnny Antonine, egy 10 hónapos csecsemő apja azt mondta: önként adta át a gyermekét, mert a háza összedőlt, és nem tudta, hogy lássa el a gyereket. Hozzátette: szeretné, ha elengednék a misszionáriusokat. Elmondta azt is: beszélt a csoport vezetőjével, aki azt mondta: segíteni jöttek, és abban reménykedett, hogy később visszakapja a gyereket.

Más szülők is az amerikaiak elengedését kérték.

A baptista csoport állítják: nem akartak rosszat tenni, amikor Haitiből a Dominikai Köztársaságba próbálták átvinni a 33 gyereket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×