eur:
393.74
usd:
364.99
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Amerikaiak helyett kínaiak mennek a Holdra

Kína egy évtizeden belül embert küldhet a Holdra, azt követően, hogy Barack Obama leállította a hasonló amerikai programot. Kínai űrhajósok már jártak a világűrben és az első, ember nélküli kínai Hold-misszió is lezajlott.

Barack Obama döntésével, amelynek értelmében leállítják a NASA 81 milliárd dolláros Constellation-programját, Kína kerülhet az előtérben a holdkutatásban - jegyzi meg a brit Guardian.

Peking tavaly sikeresen lebonyolította első, ember nélküli Hold-programját, 2016-ban pedig újabb űrutazásokat tervez. 2020 körül kínai űrhajósok juthatnak fel a Holdra.

India és Japán is küldött szondákat a Hold közelébe és a japán kamerák nagyfelbontású képeket rögzítettek. Kína lesz azonban az, amely a legnagyobb léptekkel halad majd előre. Idén októberben bocsátja fel várhatóan második Hold-szondáját, mely 100 kilométer magasságból fog leszállóhelyet keresni a jövőbeli missziók részére.

A kínai űrhajós program jelenleg évi kétmilliárd dollárt emészt fel, ami a tizede az amerikai NASA hasonló kiadásainak. A 2003-as első kínai űrrepülés óta azonban a program egyre bővül. 2011 és 2015 között három űrállomást akarnak felbocsátani, és ha lesz rá anyagi keret, akkor a 2020-as évek elején űrhajósokat küldenek a Holdra.

Fejlesztés alatt áll az első kínai holdjáró, amit három év múlva próbálnának ki. Kérdés, hogyan reagál majd Peking az amerikai megszorításokra. Egyfelől úgy érezheti, nincs nyomás, és nem kell sietnie, de örülhet is az amerikaiak visszavonulásának.

Michael Griffin, a NASA volt igazgatója máris bírálta Obama terveit, mert szerinte az elnök ezzel elismerte, hogy az Egyesült Államok egy ideig nem lesz meghatározó játékos az emberekkel folyó űrkutatásban. Griffin már 2007-ben azt mondta, hogy Kína hamarabb juttat fel embert a Holdra, mint ahogy Amerika vissza tudna térni oda.

Többen megjegyzik: a Holdon való jelenlét nemzetközi politikai feszültségek forrása is lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×