eur:
393.77
usd:
364.94
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Újra működik Jemenben az amerikai nagykövetség

Jemenben újra működik az amerikai nagykövetség, azt követően, hogy terrorfenyegetés miatt bezárták az amerikai, a brit és a francia képviseletet is. A helyi terrorellenes erők hétfőn az al-Kaida feltételezett fegyvereseivel csaptak össze, és néhányat megöltek közülük. Az ország újabb front a szélsőséges szervezet elleni harcban.

Az amerikai követségi közlemény eléggé szemérmesen fogalmazott: a jemeni biztonsági erők felszámoltak egy "aggodalomra okot adó, konkrét" fenyegetést a fővárostól északra. Ez tette lehetővé a képviselet megnyitását. Kedd reggel még nem volt hír arról, hogy a hasonlóképpen bezárt brit és francia követséget is megnyitották volna.

A jemeni kommandósok Szaanától, a fővárostól 40 kilométerre, északra csaptak le a militánsokra, és állításuk szerint az al-Kaida két tagját megölték, hármat pedig megsebesítettek.

A közel-keleti ország egyre inkább fókuszba kerül, különösen az után, hogy a karácsony napján egy utasszállító gép felrobbantásával kísérletező nigériai diákról kiderült: Jemenben kapott kiképzést. Omar Faruk Abdulmutallabbot elmondása szerint egy jemeni bombaszakértő készítette fel a kudarcot vallott öngyilkos misszióra.

Az Egyesült Államok mindezek miatt egyre jobban odafigyel Jemenre. A hétfői akció után például nem késett az amerikai méltatás: "Az Egyesült Államok értékeli a jemeni kormány erőfeszítéseit, az al-Kaida az Arab-félszigeten nevű szervezet visszaszorítására, és továbbra is támogatja ezeket a lépéseket" - szólt a közlemény.

Mindez azt jelenti, hogy egyre több amerikai pénzt pumpálnak a jemeni terrorelhárító egységek kiképzésébe. A hétvégén pedig váratlanul az országba látogatott David Petraeus amerikai tábornok, aki az iraki és afganisztáni akciókat koordinálja.

Megfigyelők figyelmeztetnek: az Obama-kormányzatnak és a Nyugatnak óvatosan kell fellépnie Jemenben. Helyi szövetségesük, a jemeni kormány, nem élvezi azoknak a törzseknek a támogatását, amelyek a vidéki területeket uralják, és ezeknek a törzseknek a megnyerése a kulcs ahhoz, hogy aláássák az al-Kaida támogatását. Közben az olajból élő Jemen lelőhelyei lassan kiapadnak, a vízhiány és a fejletlenség pedig már korábban belső feszültségeket hozott létre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×