eur:
393.92
usd:
364.85
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Rekordot döntött az autóeladás - Franciaországban

2,2 millió személygépkocsit értékesítettek idén Franciaországban, amire 2001 óta nem volt példa. Az év utolsó napjaiban az eladások további emelkedését várják a szakértők, a kormány ugyanis jövő januártól a jelenlegi ezerről 700 euróra csökkenti az új, környezetkímélő autók után fizetett úgynevezett roncsprémiumot és szigorítja a károsanyag-kibocsátáshoz kötött prémiumot is, amely eddig további, akár 750 euróval, több mint 200 ezer forinttal csökkenthette a megvásárolt autó árát.

A francia elemzők "kisebb csodáról" beszélnek, az éve elején ugyanis még mindenki a háztartások nehéz anyagi helyzetére, valamint az elérhetetlenné vált banki hitelekre panaszkodott. Ehhez képest novemberben az eladások 48 százalékkal voltak magasabbak az előző év, amúgy rendkívül kedvezőtlen időszakához képest, a december 1. és 23. között mért növekedés pedig ugyancsak közelítette a 40 százalékot.

A francia autószalonok immár több mint két hete folyamatos pszichikai nyomás alatt tartják a vásárlókat, és reklámjaikon nap mint nap közlik, hogy hány nap maradt hátra december 31-éig, amikor véget ér az ezer eurós, azaz a közel 280 ezer forintos roncsprémium. Melyet egyébként a gyártók eddig további ezer euróval fejeltek meg, ami azt jelentette, hogy aki rászánta magát, hogy a tízévesnél öregebb autóját lecserélje, olykor háromezer euróval olcsóbban is hozzájuthatott egy vadonatúj járgányhoz.

A nyomást egyébként az is erősíti, hogy a Fillon-kormány még októberben bejelentette: a januártól érvényes 700 eurós prémium összege a második félévtől 500 euróra, jövőre pedig 300-ra csökken, majd azt követően teljesen megszűnik. A gyártók úgy kalkulálnak, hogy amennyiben az év utolsó napjaiban is tart az elmúlt másfél hónapban tapasztalt vásárlói roham, úgy az év végére az eladások elérhetik a rekordszintű 2,27 millió egységet.

A legkeresettebb két márkának továbbra is a francia Renault és a Peugot-Citroën számítanak. Az előbbi eladásai az előző évhez képest nem kevesebb, mint 81 százalékkal, a Peugot-Citroëné pedig 46 százalékkal ugrottak meg. Az emberek továbbra is az alacsony fogyasztású és károsanyag-kibocsátású autókat vásárolják: az év két sztárja a Renault Twingo és a Clio különböző típusai, az eladott gépkocsik 12 százaléka e modellek közül került ki, de rendkívül jól szerepelt a francia piacon továbbra is kifejezetten olcsónak számító Dacia két modellje is, a Logan és a Sandero.

A konkurrenciánál a Peugeot 107-est, 206-ost, 207-est és 308-ast vitték, mint a cukrot, és úgy tűnik, hogy az új Citroen C3-asra is óriási siker vár. Az elemzők úgy vélik: mivel 2010 várhatóan a gazdaság fellendülésének az éve lesz, valószínűsíthető, hogy az autóeladások, a csökkentett bónusz ellenére sem fognak túlságosan visszaesni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×