eur:
394.13
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Milliárdot érő kincsek a földből - de hova kerülnek?

Idén nyáron, az angliai Staffordshire megyében kora-középkori kincsekre bukkant egy fémderektoros amatőr régész. Bebizonyosodott, hogy Szent Edwin király arany kardjáról és egyéb kincseiről van szó. A lelet két, egyháztörténeti szempontból fontos darabját a Vatikán szeretné megvásárolni, de az angol muzeológusok ragaszkodnak a lelet egyben tartásához.

Angliában az a joghelyzet, hogy ha egy fémdetektorral felszerelt kincskereső régészeti leletre bukkan, kötelessége ugyan értesíteni a megye archeológusait, mert az ásatást szakszerűen kell végrehajtani, de a kincs értékét neki fizetik ki, s azután megegyezés szerint eloszthatja a pénzt a földterület tulajdonosával.

Ezúttal 1500, kisebb-nagyobb tárgy került elő, mintegy öt kiló színarany, többek közt egy elgörbült aranykard, valamint 2 és fél kiló ezüst. Ezeknek az összértéke 3 millió 300 ezer font, azaz több mint egymilliárd forint.

Az ötvenöt éves kincskereső, Terry Herbert lelete a birminghami múzeum kiállításán, szeptemberben 55 ezer nézőt vonzott.

A római birodalom felbomlása után a brit szigeten több királyság folytatott egymás ellen ádáz területszerző harcokat. Krisztus után 616-tól Észak-Cumbria királyát, Edwint erőteljesen támogatta V. Bonifác pápa, mert a pogány vezér felvette a kereszténységet.

Később ezért avatták szentté. 633-ban Edwin csatára indult seregeivel a merciai vidék erői ellen és megütközött ezekkel Hatfield Chase-nél. A csatát elvesztette, ő maga is elesett. Ékkövekkel díszes harci szerszámai, kincsei elásva a csatamező közelében maradtak. Ott rejtőztek 1376 éven át, amíg Terry Herbert rájuk nem bukkant.

A Vatikán szeretné megvásárolni a lelet két darabját: egy keresztet és egy keresztény szöveg vésetével ellátott ezüst karperecet. A brit régészek azonban együtt akarják tartani Szent Edwin király kincseit. Négy hónap alatt dönteni kell az ügyben, ki kell fizetni a milliókat Terry Herbertnek.

A brit lottó szerencsejáték vállalat és a brit Művészeti Alap fedezi az összeg nagy részét, és közadakozás is indult, ebből összegyűlt 40 ezer font. Problémát csak az okozhat, ha a Vatikán nagyon nagy összeget ígér a két egyháztörténeti fontosságú tárgyért, mert ekkor ezeket is ki kell váltani a kincslelet egyben tartása érdekében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×