eur:
393.79
usd:
364.95
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Áder: az élelmiszer és a víz hiánya a társadalmi békét is veszélyezteti

Ha nincsen elegendő víz és élelmiszer, akkor a társadalmi béke is veszélybe kerül. – hívta fel a figyelmet Áder János köztársasági elnök az idén Jordániában megrendezett Tudomány Világfórumának megnyitóján. A találkozón az MTA elnöke is felszólalt. Lovász László úgy fogalmazott: nem elég elemezni a nyugtalanító folyamatokat, hanem tudományos felfedezésekre és erre alapozott technológiai fejlődésre van szükség a globális problémák kezelésére.

Tudomány a békéért

– ez a mottója a nyolcadik alkalommal megrendezett World Science Forumnak. 140 országból háromezer résztvevő – kutatók, döntéshozók és tudománypolitikával foglalkozó szakemberek – gyűltek össze a nemzetközi tanácskozásra, amelyet a világ legalacsonyabb tengerszint alatt fekvő vidékén, a Holt-tenger partján rendeznek meg idén. A találkozó célja a társadalmi, gazdasági és környezeti konfliktusok békés rendezése, feloldása a tudomány segítségével, szó esik a Jordániai találkozón a klímaváltozásról, a migráció és a fenntartható fejlődés összefüggéseiről, az agyelszívás problémájáról, a kutatónők helyzetéről, a digitális korszak jelentette kihívásokról és esélyektől egyaránt.

Áder János, a fórum egyik fővédnöke a találkozó első plenáris ülésén szólalt fel. Beszédében a víz és élelmiszerbiztonság kérdésére hívta fel a figyelmet. Az államfő hangsúlyozta, hogy ma, világszerte kétmilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez és a szennyvíz 80 százaléka tisztítatlanul kerül a természetbe. Áder János arról is beszélt, hogy 2050-re az emberiség háromnegyede városlakó lesz és a városok fenntarthatósága elképzelhetetlen a megújuló energiaforrások minél hatékonyabb kiaknázása nélkül. Ha nincsen elegendő víz és élelmiszer, akkor a társadalmi béke is veszélybe kerül. – szögezte le Áder János.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Tudományos Világfórum megnyitóján cselekvésre szólított fel. Úgy fogalmazott, hogy ha hiszünk a tudomány küldetésében, akkor nem elég kutatni, hanem meg kell győzni a nagyközönséget, a szavazókat, a politikusokat, a tanárokat, az újságírókat arról, hogy támogassák a tudományt, kérjék ki a kutatók véleményét, és

tartsák tiszteletben a tudományos tényeket.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy klímaváltozás, a túlnépesedés, a szegénység, a természeti erőforrások kimerülése, a termőtalaj leromlása, a fertőző betegségek, a politikai és vallási szélsőségesség mind olyan bonyolult, összetett következményláncolatokba szerveződött folyamatok, amelyek tanulmányozásához sok tudományág szereplőinek összefogására, interdiszciplináris kutatási tevékenységére van szükség.

A World Science Forumot 2003 óta a Magyar Tudományos Akadémia és hét partnerintézmény közös szervezésében kétévente rendezik meg. A tanácskozás kiindulópontja egy 1999-es budapesti tudományos-tudománypolitikai rendezvény volt. A világfórumot most először rendezik Közel-keleti országban, a jordániai találkozó rekordszámú részvevővel kezdődött meg és több mint ezer kutató, döntéshozó a közel-keleti országokat képviseli a világeseményen.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×