eur:
392.22
usd:
367
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Ijesztő jóslat a tengerekről

Ijesztő jóslat a tengerekről

Az eddig megjósolthoz képest jóval nagyobb mértékben növekedhet az évszázad végéig a tengerek vízszintje.

A Norddeutsche Rundfunk (NDR) német televízió a német közlekedési minisztérium számára készült belső jelentésre hivatkozva közölte, hogy a tengeri hajózással és hidrográfiával foglalkozó hatóság (BSH) attól tart, hogy az ENSZ klímatanácsának a tengerszint emelkedésére vonatkozó eddigi előrejelzései túl optimisták voltak.

A hatóságok aktuális klímatanulmányokat értékelve jutottak erre a megállapításra. A BSH arra figyelmezteti a közlekedési minisztériumot, hogy "úgy tűnik, nem kizárható, hogy az évszázad végéig egy méternél jóval nagyobb mértékben,

akár 1,7 méterrel is megnövekedhet a tengerek vízszintje.

A partvédelem érdekében ezért az eddigi intézkedéseket módosítani kell, emellett újakat kell elrendelni. Ha az északi- és déli-sarkvidék jégtáblái leomlanak, akkor még nagyobb tengerszint-emelkedés is elképzelhető - közölte a BSH.

Az országok azonban még mindig az ENSZ klímajelentése alapján tervezik intézkedéseiket. A legfrissebb, 2013-ból származó ilyen jelentés szerint a legpesszimistább esetben 52-98 centiméterrel növekedhet a tengerszint 2100-ig.

A BSH szerint a figyelmeztetés ellenére sincs szükség azonnali cselekvésre. Abból indulnak ki a hatóságok, hogy "a partok, parti építmények és a part menti települések védelmére tett mai intézkedések legalább 2050-ig megfelelő oltalmat jelentenek az áradásokkal szemben". Mindamellett az alacsonyabban fekvő partvidéki területek sérülékenysége a tengerszint emelkedésével együtt növekszik.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Annyira átfogó támadást indított Moszkva az EU ellen, hogy riadót fújt Brüsszel

Annyira átfogó támadást indított Moszkva az EU ellen, hogy riadót fújt Brüsszel

A közelgő európai választások befolyásolására irányuló, nem rég leleplezett orosz titkosszolgálati akciókra válaszul az EU-tagállamok vezetői határozott lépéseket tettek: a szerdai rendkívüli csúcstalálkozón megállapodtak egy ideiglenes válságstáb létrehozásáról, amelynek célja a hibrid műveletek megfigyelése és az uniós szintű információcsere felgyorsítása, valamint retorziós lépések megtétele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×