eur:
395.74
usd:
371.98
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Rengeteg betegségre találhatnak gyógyírt Szegeden

Az idegrendszeri, gyulladásos és izomszövet károsodással járó betegségek gyógyításának új lehetőségeit vizsgáló kutatási program indult Szegeden uniós támogatással.

Vécsei László akadémikus elmondta, a négyéves program célja az ideg-, immun- és izomrendszer működésében a kinureninek szerepének vizsgálata. A távlati elképzelések között pedig olyan molekulák létrehozása szerepel, melyek ezen keresztül képesek e rendszerek működésének befolyásolására, új terápiás lehetőségeket nyitva.

A kinureninek az emberi szervezetben is megtalálható vegyületek, amelyek az egyik esszenciális aminosav, a triptofán lebontása során keletkeznek, részt vesznek az immunrendszer működésében, és fontos szerepet játszanak az idegrendszeri kórképek kialakulásában - közölte a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) neurológiai klinikáját vezető professzor.

  • A közelmúltban igazolták, hogy migrénes betegekben a rohamok alatt jelentősen megváltozik a kinurenin-anyagcsere.
  • Szintén nemrég mutatták be, hogy a szklerózis multiplex kezdeti fázisában a kinureninek bomlástermékek vizsgálatával meghatározható milyen irányban alakul majd a betegség, segítve ezzel a megfelelő terápia kiválasztását.
  • A Huntington-kór - a végtagok akaratlan mozgatásával járó veleszületett betegség - esetében is sikerült bizonyítani, hogy kialakulásában a kinurenin-anyagcserének komoly szerepe van - tudatta a projekt szakmai irányítását végző kutató.

A programban dolgozó szakemberek egy részének együttműködése több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, amely eredményeként több szabadalom is született, a többi közt a migrén, a Huntington-kór és a gyulladásos kórképek kezelésére - mondta Vécsei László.

Az 1,46 milliárd forintos uniós támogatást elnyerő projektben az SZTE három karáról 16, míg MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjából három kutatócsoport vesz részt. Az akadémikus hangsúlyozta, a szabadalmakhoz vezető kutatási eredmények, a szakmai publikációk megjelentetése mellett a program kiemelt célja a tudományos utánpótlás nevelése. A kezdeményezés segíti a tehetsége fiatalok Magyarországon tartását azzal, hogy értékes munkát végezhetnek és tudományos fokozatot szerezhetnek - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×