eur:
393.82
usd:
365.1
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Ezért okosabbak az elsőszülött gyerekek

Ezért okosabbak az elsőszülött gyerekek

Az elsőszülött gyerekeknek magasabb az intelligenciaszintjük, mint testvéreiké - derült ki egy kutatásból. A szülők ugyanúgy szeretik a gyermekeiket, tudat alatt mégis többet adnak a legidősebbnek.

Az edinburgh-i egyetem kutatói jutottak arra a megállapításra, hogy az elsőszülött gyerekeknek jobbak a gondolkodási képességeik, mint fiatalabb testvéreiknek, mert

több mentális ösztönzést kapnak a szüleiktől.

A tanulmány szerint a szülők ugyanolyan érzelmi támogatást adnak a gyermekeiknek, de a legidősebbek általában több segítséget kapnak azokhoz a feladatokhoz, amelyek a gondolkodási képességeket fejlesztik. 

A sydney-i egyetemmel közösen végzett felmérés szerint az intelligenciaszintek közötti különbség már egyéves korban kimutatható, és az ötezer gyereken egészen 14 éves koráig elvégzett mérések szerint ez az eltérés meg is marad.

A kutatók szerint ez a megfigyelés magyarázata lehet annak a már korában kimutatott ténynek, hogy az elsőszülöttek felnőttként általában magasabbra jutnak a tanulmányaikban és magasabb a fizetésük. 

A kutatás megállapította, hogy

a szülők magatartása megváltozik,

ahogy emelkedik a gyermekeik száma, kisebb lelki támaszt adnak, és a közös tevékenységekben is ritkábban vesznek részt, kevesebbet olvasnak a gyerekeknek, nem játszanak vagy zenélnek velük.

Az eredmények azt mutatták, hogy a különbség már a születés után, hároméves korig kialakul, és az idő előrehaladtával még enyhén nő is. 

Persze vannak hátrányai is az elsőszülöttségnek: egy másik, 2015-ben publikált kutatás szerint húsz százalékkal nagyobb valószínűséggel lesznek rövidlátók, mint fiatalabb testvéreik...

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×