eur:
394.93
usd:
365.22
bux:
65490.29
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

A sarlósfecske a világrekorder

Megdöntötte minden madárfaj nonstop repülési világrekordját a sarlósfecske: egy új tanulmány szerint tíz hónapig képes a levegőben maradni leszállás nélkül, bár azt még nem tudni, mikor és hogyan alszanak.

Tízhónapos repülés az eddigi leghosszabb időtartam, amelyet madaraknál valaha mértek, új világrekord - mondta Anders Hedenström, a svéd Lundi Egyetem biológusa, a Current Biology című tudományos lap aktuális számában megjelent tanulmány vezető szerzője.

Tizenkilenc sarlósfecskére erősített apró receptorok adatai alapján a kutatók megállapították, hogy ezek a madarak az évnek csak két hónapjában képesek szaporodásra, a fennmaradó tíz hónapot repüléssel töltik, röptükben kapják el a táplálékot, a magasban telelnek.

"Amikor augusztusban a fecskék elindulnak fészekrakó helyükről, hogy Nyugat-Afrikán átrepülve Közép-Afrika esőerdőibe vándoroljanak, vannak köztük olyanok, amelyek egyszer sem szállnak le a földre, míg vissza nem érkeznek a következő fészekrakásra, tíz hónap múlva.

Egyes megfigyelt példányokkal előfordult, hogy rövid időre, akár egy-egy téli éjszakára megpihentek valahol, de mások egy pillanatra sem értek földet" - magyarázta a biológus.

Hedenström szerint a fecskék nap közben valószínűleg úgy takarékoskodnak az energiával, hogy kihasználják a meleg levegő felszálló áramlatait.

A tudósok hosszú ideje sejtik, hogy a fecskék életük legnagyobb részét a levegőben töltök. A bizonyításhoz Hedenström és kutatótársai kifejlesztettek egy új típusú, apró adatrögzítőt, amely a madarak repülést, sebességét, gyorsulását és a földrajzi elhelyezkedést kíséri figyelemmel. A műszereket felerősítették 19 felnőtt fecske testére Svédország déli részén, majd amikor visszatértek, levették róluk és elemezték az adatokat.

Azt találták, hogy a fecskék a nem költési időszak tíz hónapjának több mint 99 százalékát repüléssel töltik, bár azt még nem tudják, hogyan alszanak.

"Az a tény, hogy egyes példányok sosem szálltak le a tíz hónap alatt, arra utal, hogy szárnyalás közben alhatnak, talán a hajnali és alkonyati lassú ereszkedés közben" - vélte Hedenström.

Hatalmas energiát felemésztő repülési idejük ellenére a sarlósfecskék meglepően sokáig élnek, dokumentumok támasztják alá, hogy egyes esetekben akár húsz évig is.

"Ilyen hosszú élet alatt az összes átrepült távolság hét utat jelent a Holdra és vissza" - fogalmazott a kutató.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor mész nyugdíjba - Hasonló életpályánál is hatalmas eltérések lehetnek

A nyugdíjszámítás során meghatározó jelentőségű valorizácós szorzószámok minden évben a kedvezmények nélkül számított országos nettó átlagbér előző évi nominális növekedését tükrözik, az erről szóló idei kormányrendelet tervezetét március 13-án küldték társadalmi egyeztetésre. Miután a nyugdíjba vonulás évét megelőző év kereseti szintjéhez kell igazítani az 1988 óta figyelembe vehető korábbi évek kereseteit, az utóbbi években egyre erősebben érvényesül az a jelenség, hogy a nyugdíjigénylés évének meghatározó jelentősége van a nyugdíj összegének alakításában: minél későbbi évben igényli a nyugdíját a jogosult, annál jobban járhat, még nagyon hasonló életpályák esetén is. Ezt a méltánytalanságot sem az inflációs nyugdíjemelés, sem a 13. havi nyugdíj nem képes megnyugtatóan kezelni, megoldást csak a nyugdíjemelési eljárás olyan módosítása hozhatna, amelynek révén a nyugdíj megállapításának évétől függő valorizációs korrekció is megjelenne az emelés mértékét meghatározó tényezők között.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×